Pornográfia vagy művészet?

Az erotika, miután bevette magát az újságosbódék polcaira, most a kiállítótermekben nyitott újabb frontot. Hazánk szorgalmas kiállítás-látogatói már eddig is erős bevezetést kaptak a szexualitással, testiséggel, nemi szerepekkel kapcsolatos témákból. A közelmúltban láthattuk ugye a botrányokkal övezett (reklámozott?) Serrano kiállítást, a Műcsarnok Transzexuális-át, vagy a Ludwig múzeum Digitális testek című rendezvényét. Most pedig Tabu néven nyílik újabb tematikus kiállítás, a magyar származású üzletember, Tony Fekete magángyűjteményéből.

Réz András és Tony Fekete

Az örök szkeptikus számára az erotikus kiállításhullám a múzeumokig gyűrűző piacgazdasági elvekről tanúskodik. Mert biztosan elbűvölő a Romantikus textilvariációk című tárlat, és forradalmi az Albán posztmodern vadhajtásaiból összeállított gyűjtemény, ha szexualitással kapcsolatos kiállítás nyílik, valahogy mégis meghatványozódik az érdeklődők száma. A múzeum ismertsége pedig akár a túlélést is jelentheti a kultúrába szűken csepegtető időkben.

A gondolkodó ember azonban nem felsőbbrendű lenézés terepét látja a populárisban, hanem kulturális indikátort. A népszerűség ugyanis pontosan körülrajzolja a kor problémás, izgalmas kérdéseit. Felfedi, mi foglalkoztatja az embereket, mi készteti őket állásfoglalásra. A tények tükrében pedig elmondható, az erotika előkelő helyen szerepel korunk listáján. (Hogy konkrétabbak legyünk: Ön, Tisztelt Olvasó sem kivétel. Kattintott volna, ha a Pornó vagy művészet? helyett az Egy érdekes kiállítás címet adom a cikknek?)

Orgia és bácsi

Az izgalmas témát megpendítő művek azonban csak akkor többek egyszerű lakmuszpapírnál, ha reflexióra is késztetik a befogadót. Azaz, ha rákérdeznek érdeklődésünk indítékára. Ha szembesítenek minket a furcsa helyezettel, hogy míg eljöttünk a szexualitással foglalkozó tárlatra, - hasonlóan természetes életfunkciót- mondjuk az étkezést bemutató kiállítás termei felőlünk konghatnának az ürességtől.

Tony Fekete gyűjteményének fő erénye, hogy széles időbeli spektrumon mutatva be a szexualitást, képes új dimenzióba helyezni jelenünk erotikus képzeteit, sztereotípiáit. Míg a kollekció legrégebbi darabja, egy óegyiptomi fallosz-szobrocska az ie. 1000-ből származik, a legfrissebb munkák már a 70-es években készültek.

3000 éves fallosz

A Vigadó négy termét elfoglaló szobrok, festmények, grafikák, nyomatok, megszorozva a stílusok skálájával, tisztán mutatják a testiség kortól, társadalmi osztálytól, műveltségtől független erejét. Láthatunk Rodin stílusában készült kisplasztikát, szecessziós sikamlósságokat, erotikus képet rejtő barokk tükröt, 20-as évekből származó bordélyfestményeket, szocialista karikatúrát, politikai áthallásokkal. Beállítottságunktól függően elgondolkodásra, kuncogásra vagy -ha éppen óbudai polgármesterek vagyunk- felháborodásra, ez is éppen elég.

Igazi összehasonlításra, érvényes következtetések levonására a magánkollekció -érthető- hiányosságai miatt azonban nem ad lehetőséget. Az alkalom és lehetőségek szülte beszerzések miatt az anyag szövete a XVIII. századtól válik összefüggőbbé, éppen attól a kortól, ahonnan jelenünk szexuális reflexei megszilárdultak. Ezáltal kevéssé van mód nyomon követni a testiséggel kapcsolatos nézetek alakulásának folyamatát.

Fallosz és néni

Bár érdekesek a szigorú arcú párok szeretkezéseit bemutató japán párnakönyvek, a finomvonalú indiai miniatúrák, és a cseresznyeajkú leány, copfos fiú és egy kutyus hármasát ábrázoló kínai festmény is, a különböző kultúrák összehasonlításának gátja, hogy a tárgyak jó része Európában született.

A kiállítás csalódást azonban csak azoknak fog okozni, akiket az alcím, - Erotika és művészet- csábított a Vigadóba. A műtárgyak legnagyobb részénél a művészi eszközök csupán kiszolgálói a témának. A gyűjteményt leginkább nem veretes alkotások, hanem a szexualitást az adott kor stílusában bemutató képek, szobrok alkotják. Néhány ismertebb művészt - Zichy, Szőnyi, Bellmer- leszámítva a műveket ismeretlen, másod-harmadrangú művészek jegyzik, akiknél a téma jelenti az alkotás apropóját, nem pedig a művészi útkeresés.

A Tabu, nyilvánvaló hiányosságai ellenére is érdekes, és szórakoztató kiállítás, ahol sok más mellett bizonyítást nyer, hogy szexuális újító képében tetszelgő korunk semmi olyat nem talált fel, amit ne ismertek volna eleink: leszbi, homo, gruppen, SM, animal, fétis... - a különbség csak annyi, hogy a résztvevők rizsporos parókát viseltek.