Vilma
-7 °C
4 °C

Meghalt Tar Sándor

2005.01.30. 17:18
Életének 64. évében elhunyt Tar Sándor debreceni író. Az NDK-ban dolgozó magyarokról írt szociográfiájával robbant be az irodalmi életbe, habár díjnyertes munkáját nem közölhették. A kilencvenes években derült ki, hogy a III/III-as csoportfőnökségnek írt jelentéseket, és ez derékba törte pályáját.
Tar Sándor író vasárnap hajnalban, 64 éves korában elhunyt, erősítette meg az MTI-nek Kovács Zsolt, az író barátja. A József Attila díjas írót otthonában érte a halál, amelyet feltehetően tüdőembólia okozott.

Tar Sándor 1941-ben Hajdúsámsonon született, a debreceni gépipari technikumban érettségizett, majd az orvosi műszergyárban helyezkedett el. Harmincöt éves korában az NDK-ban dolgozó magyarokról írt művével megnyerte a Mozgó Világ szociográfiai pályázatának első díját, de a lap a munkáját nem közölhette. Tucatnyi kötete jelent meg, és, egyebek mellett, József Attila-díjat és Márai-díjat kapott.

Az előző rendszerben a III/III-as csoportfőnökségnek írt jelentéseket és ez, miután a kilencvenes években kiderült, derékba törte pályafutását. Erről így nyilatkozott a Heteknek 2000-ben adott interjúban: "Nekem már mondhatnak bármit az emberi szabadságról, demokráciáról, a megaláztatás nélküli életről. A múlt rendszerben beszerveztek, ebben meg megbuktattak. Mindkettőben embertelenül megaláztak, és mindkettő demokráciában történt. Ennyit a szabadságról. Én most már nem hiszek semmiben, az egyéni emberi jogokban meg abszolút nem. Megérthető ez?"