Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Klassz cikkek
A pletykamentes pletykalapok és a pinamentes pinamagazinok hazájában ünnepelhet a nyálcsorgató többség: végre van igazi botránykönyvünk. A Tesco titkokat legfrissebb információnk szerint védjegybitorlás címén be akarta zúzatni a Tesco, de hétfőn visszavonták a keresetet.
Bár a botránykönyv hagyományos pannon aluljáróműfaj, nálunk eddig igazából zavaros publicisztikák, dühös pamfletek vagy egyszerű átverések jelentek meg ilyen címkével, utóbbi alatt azt értve, amikor a Playboy főszerkesztője zaftos kulisszatitkokkal kecsegtet, majd egyet se kettyint. Vagy Árpa Attila beígéri az RTL Klub leleplezését, oszt se tömeges buzulás, se kokó.
Gyűlölet a négyzeten
A stílszerűen ergya – gazdaságos – külsejű pionír a "Tesco titok" című teszkóleleplezés, egy volt alkalmazott tollából. Azaz nem pont az ő tollából, de erre rögtön visszatérek.
A férfi hímtagot kivéve minden dologra igaz, hogy minél nagyobb, annál jobban utálják, ha pedig cégről van szó, akkor négyzetesen nő a gyűlölet. A Tékozló Homár önfeledten fogyasztani vágyó olvasóinak is első számú célpontjai a hipermarketláncok, utánuk következik a T-birodalom, a Posta és a korrupt parkolóőrök hadserege. Egy olyan könyv tehát, ami azt ígéri, hogy itt le lesz rántva a lepel a legnagyobb kiskereskedelmi láncról, tuti sikernek tűnik.
Tanuljunk lopni
A Tesco titok azt ígéri, hogy elmeséli, hogyan kell lopni a Tescóból. A nagy bravúr az, hogy ezt be is tartja, mégsem – sajnos mégsem, tegyük hozzá rögtön – instant bűnözőképzésről van szó, merthogy a könyv válasza annyi: az igazi lopáshoz munkát kell vállalnunk a Tescónál. Vagyis a kötet tényleg botrányos és leleplező, de a várakozásokkal szemben nem azt tudjuk meg belőle, hogyan lop meg minket, vásárlókat a hipermarket, sem azt, hogy mi hogyan lophatunk tőle, hanem azt, hogy a saját emberei hogyan fosztják ki nap mint nap az áruházakat.
Vicces lehet a Tesco központi irodáiból olvasni, hogyan értékelt le egy biztonsági igazgató százötvenezres Sony tévéket ötezerre, aztán hogyan vitt el belőlük egy platós kocsinyit, meg azt, hogy miként kell meghekkelni az árnyilvántartó rendszert, nem beszélve arról, hogyan tűnt el egy egész kamionnyi, a szerző szerint százmilliós értékű áru egy Tesco-parkolóból, miután az angol főnök érkezése előtt a raktárkészletet belezsúfolták a teherkocsiba, majd leállították a parkolóban.
Nem véresszájú
A szerzőt érdekes módon a legkevésbé sem lehet elfogult Tesco-ellenességgel vádolni, pedig a szövegből – és magánnyomozásunkból is – az derül ki, hogy az illető több éves ott dolgozás után beperelte a cégét az elmaradt túlórapénzek miatt. A Tékozló Homár olvasóit a legjobban az szokta kiborítani, ha a polcon hatszázért hirdetett cuccról a pénztárgépnél derül ki, hogy igazából hétszáznegyven. Ebben a kérdésben a titokzatos G.M. lényegében megvédi a céget, mondván, annyi árufajta van, és olyan gyakran liftezik az áruk föl-le, hogy egyszerűen képtelenség azonnal kiírni a valós árakat. Azért azt is hozzáteszi, hogy "ebből az áruház remekül profitál."
Már felállítottuk azt az elméletet, hogy a könyvet valójában maga a Tesco íratta, amikor találtunk pár olyan fejezetet, ami tényleg rossz fényben tünteti fel a céget. Mondjuk az hogy hazudnak a vásárlóknak a legjobban fogyó könyvek toplistájával – merthogy ez a tíz legnagyobb jatt listája –, meg hogy gyakran hazudnak a "legolcsóbb termék" feliratokkal. (Erről szaftos részleteket olvashatnak ebben a Homár-posztban.) No és van pár mondat a lejárt szavatosságú húsok címkéjének átragasztásáról. (Utóbbi témáról itt olvasható pár homáros esetleírás.)
Aki nem rendszeres Homár-olvasó, annak szemnyitogató lehet a régi árszisztémáról olvasni, vagyis hogy leértékeléskor nem a legutóbbi árat írják ki, hanem a cucc valaha volt legmagasabb árát, amihez képest úgy lehet 70 százalék engedményt adni, hogy az igazából csak 10.
A nemzeti sport
De mielőtt begerjednénk, adódik a kérdés, hogy nem kamu-e az egész könyv. Bizonyítani ugyan nem tudom, de kétszeres elolvasás plusz másfél év Tékozló Homár-szerkesztés után az a benyomásom, hogy a leírtak hihetők. A kiskereskedelmet mindig is az alkalmazottak lopásai tartották mozgásban. Néhány ismerősöm a kilencvenes évek legelején egy IX. kerületi, tök proli éjjel-nappaliból annyit lopott alkalmazottként egy év leforgása alatt, hogy egyikük tudott venni egy használt francia autót.
A Tesco titok tehát ténylegesen leleplez pár dolgot a nagyközönség előtt. Olvasás közben az plusz kéjes borzongást okoz, hogy hányan fogják beperelni a szerzőt, aki egy rakás lopós teszkóst jól beazonosíthatóan megvádol. Nem beszélve magáról a cégről. Ehhez képest az az információ érkezett hozzánk, hogy a Tesco, bár tudja, ki írta a könyvet, meglepő módon nem fog rátámadni, mert az ügyben több a vesztenivalója. Fel is hívtuk Hardy Mihály szóvivőt, aki azt mondta, a Tesco az egész ügyet nem kívánja kommentálni, slussz. Egy másik vezetőből annyit sikerült kipréselnünk, hogy "Ez egy szar, könyvnek sem lehet nevezni, nem foglalkozunk vele." Vagyis eszerint nem perelnek. Azaz a végén védjegybitorlás címén próbálkoztak, de nem sokkal később elálltak a hadakozástól.
A Titokzatos Szerző saját magát sem kíméli különösebben, bevallja például, hogy védelmi pénzt szedett a parkolóban kéregető koldusoktól, sőt egy krisnástól is, és hogy trükkel szerzett videólejátszót ötezerért.
A könyv olvastán az volt az első megjegyzésem, hogy ha így tudnak írni a teszkós árufeltöltők, onnan fogok kasztingolni indexes újságírót. Utána is nyomoztam iziben, mire kiderült, hogy azért nem eszik ilyen forrón a Gazdaságos Kásaport: a könyvet egy Ismeretlen Néger írta, egy harmincas éveiben járó béríró. Aki tényleg remek munkát végzett, meg is lengetjük előtte leértékelt süvegünket. A szöveg gördülékeny, mint Baja Ferenc a vodkaipari világkongresszuson. A G.M. monogram mögé bújó férfi még saját maga írta az első, azóta már megszűnt, blogteres blogját a témában, a mostani blogját azonban már ugyanaz írja, aki a könyvet is.
'Nincs mitől félnem'
Találkoznunk nem sikerült vele, de egy Ismeretlen Közvetítőn keresztül megkérdeztük tőle, hogy nem fél-e. "Nincs mitől félnem, csak azt írtam le a könyvemben amit átéltem, csupa olyan történetet ami megtörtént velem. A saját élményeitől nem szokott félni az ember, ha tiszta a lelkiismerete" – üzente G. M. A Gazdaságos Munkatárs azt szeretné, ha a magyarországi Tesco-titkok, nem lennének többé ismeretlenek az angliai anyacég vezetői előtt, és a könyv fordítása minél hamarabb a kezükbe kerülne. "Ennek köszönhetően az angol közvélemény is megtudhatná, hogyan működik Magyarországon az általuk is jól ismert Tesco" – fejezte be a szerző.