Judit
3 °C
6 °C

Tömörített valóság

2001.01.08. 13:42
Hogyan merészel valaki még ma is szénnel rajzolni? Ma, a művészi óriásplakátok, hatalmas egyedi vagy sokszorosított nyomatok, cyber-installációk és virtuális kiállítóterek korában? Ma, amikor a konceptuális attitűd talán virágkorának csúcsán van, különösen Magyarországon?
Máriás számára a most is a teret uraló konceptuális és média-művészetek nem okoznak fejfájást. Nem fél attól, hogy az új technológiák lecsökkenthetnék a mondott szó, a meglóduló szénpálcikás kéz vagy a hallatott sikoly erejét s azok veszítenének hitelükből az újítások miatt. Talán inkább átértelmeződnek a klasszikus műfajok, jobban felmérik helyüket és ütőképességüket, majd új módon térnek vissza képzőművészetünkbe mellőzhetetlenül.

Máriás műveit már jónéhány éve kísérhetjük figyelemmel úgy a budapesti kiáálítótermekben a legkisebbektől a Műcsarnokig, mint az ÉS, a Leopold Bloom és más művészeti újságok hasábjain, s észrevehető művészetében a sűrűsödés, a mondanivaló tömörödése, az eszközök redukálása és a poétikai poénok egyre erősebb kiemelése. Az egykor egy-egy tárgyra koncertráló alkotó, a ,,futó nadrágok" és az ,,angyalként elszálló zakók", a ,,lábukat széttáró karosszékek" és az üvöltöző, kiürült és véres egyenruhák rajzolója műveiben az ember nélküli, emberi tárgyi valóságot személyesítették meg. Talán az ,,Életből kiszállt ember" életre kelt tárgyi világa elevenedett meg itt Kafka-i értelemben, hogy a halál utáni ránkmaradó valóság lenyomataként elmondhassa az Élet történetét. Mintha máris túlvilági helyzetból szemlélnénk az eltűnt ember élete lenyomatának megelevenedett, vad történeteit.

Máriás újabb művein viszont jelentős tematikai változás érzékelhető. Megjelennek a szerves emberi formák, testrészek, koponyák, végtagok, s azok mondják el történeteiket immár közvetlenebb és talán még (önmagával is) kegyetlenebb módon. Két koponya csókolózik, s közben bólintásaikkal betörik egymás koponyáját, egyetlen simogatástól beszakadnak a koponyavarrok, a koponyából borostyánszerű növény nő ki, amíg még belül nyaldossa önmagát a ,,múlt". Mintha a legfinomabb érintés is túlkemény lenne, a legártatlanabb gondolat is túl pusztitóm és a szeretet is gyilkos. Enzo Cucchi, az olasz transzavangárd nagyszerű alkotójának munkái jutnak eszembe, ahol hasonló módon a szénnel megrajzolt, ,,elszenesedő" hatalmas emberi figurák lebegnek a mediterrán táj felett, visszavágyva a földre, a földi valóságba. De eszünkbe juthatnak Jackson Pollock fekete, számtalan rétegben egymásralocsolt textúrái, amelyek az emberi lét és az alkotói folyamat szellemi megélésének egymásra rétegződő szintjeit, az ,,égés" különböző fázisait jelenítik meg abban a folyamatban, melynek végső stádiumában az árny válik képpé, a fekete szín elborítja a láthatót s finom szénpor lepi el és takarja be a világot mindörökre.

Máriás kiállított sorozatában újdonság a nagyméretű (70 x 100 cm) szénrajz, mely festménnyé növi ki magát az alkotás folyamán. A Koponyaharapó majom c. alkotás például egy ilyen, igen expresszív, szénrajzból festménnyé nőtt kép. A már-már a megrajzolt történet banalitása megjelenítésére is rájátszó, szinte karikaturista vonalvezetésű szénrajznask háttérszerep jut, melyre élénk színek úsznak be szürreális módon. Megelevenedik a halott koponya, a majom az állati erő tehetetlen karikatúrájává válik, amely megerőszakolja a koponya szombolizálta értelmet, s legyőzi a civilizációt. Talán a délszláv háború zaklatottsága lüktet itt még mindig, akár örökre lankadatlan fájdalommal. Mindezek elé Máriás egy finom fehér színű ,,hófüggönyt" helyez, az élet-halál küzdelemben elszenesedő figurák elé behozza az Idő dimenzióját, a mindent ellepő fehérség fátylát, a végső, teljes felmelegedés állapotát.

Máriás új alkotásait szemlélve eszembe jutnak furcsa történetei, melyek a hétkönapi élet kibogozhatatlan egyszerűségből kiindulva, az abszurdot, a humort, a kegyetlent és menthetetlenül veszendőt magábaépítve túllendíti történeteivel a valóságon, hogy megmozdulhasson a szellem, s mosoly ülhessen ki az arcra a belső utazás örömétől. Ha fanyar is e mosoly, akkor is őszinte. Az ezredvégen saját létének gubancaival bátran és őszintén szembenéző, azon Ionesco-i módon kacagó ember fájdalmas mosolya.

Egyszóval, ezek, a mindannyiunk világának aktuális lét-tükrei döbbenetesek és szórakoztatóak, mindenekelőtt elgondolkodtatóak. Ajánlom maradéktalan szeretettel!

(A tárlat január 12.-éig látható a galériában. Látogatási időpontot a 267 44 91-es számon kell egyeztetni.)