Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Új Moldova-könyv: Történelemóra

2002.05.22. 16:50
Új kötete jelent meg Moldova Györgynek. A nagy hatású riportkönyveivel hírnevet szerzett író ezúttal tizenegy beszélgetést gyűjtött össze; társalkodópartnere a karikatúraműfaj nagy öregje, Kaján Tibor volt.
A Történelemóra című könyv szerdai bemutatóján Kaján Tibor - betegsége miatt - nem volt jelen. Moldova Kaján rajzait a "régi, jól megfőzött lekvár aljához" hasonlította, és Hofi Géza mellett korunk legnagyobb humoristái közé sorolta. - Karikaturistáról ilyen könyv még nem jelent meg - jegyezte meg az író. Moldova hónapokon át minden kedden találkozott Kajánnal az Astoria kávéházban - ezek a diskurzusok alkotják a könyv gerincét.

Moldova György a sajtótájékoztatón elmondta: a jövőben részint a Hócipőben (újra)induló aforizmarovatán, részben pedig az Úszóverseny üres medencében című új köteten fog dolgozni. kacérkodik azonban egy riportkönyvön is, amely a Vasas NB1-be történő visszatéréséről szól majd - az író reményei szerint.

A Történelemórát - amely egyben Kaján rajzainak albuma is - Molnár Tamás tervezte, és az Urbis kiadó jelentette meg 8500 példányban, ami a hazai könyvpiacon viszonylag magasnak számít.