Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Fogyasztható komolyzene kívülállóknak

2005.01.14. 11:14
Érdekes, de emészthető, többségében huszadik századi darabok műsorra tűzésével lehelt életet a szponzorált újévi koncert műfajába a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar.

A cégek karácsonykor, újév alkalmából meg szokták ajándékozni partnereiket. És akkor itt most eltérhetnénk cikkünk témájától, megemlítve azt, hogy egyre terjed az a szokás, hogy a vállalatok az erre szánt összeget jótékonyságra fordítják. Ez dicséretes, de azt már nem értem, hogy a jótékonykodásról miért kell engem bekeretezett, beüvegezett, díszes oklevélben értesíteni, becslésem szerint vagy egy ezresért, mint az egyik mobilszolgáltató tette tavaly. Én komolyan nem várom el a Pannon GSM-től, hogy ennyi pénzt költsön annak a közlésére, hogy nem költ rám.

Kedvesebb hagyománynak tűnik az újévi koncertek rendezése. A megajándékozottak kapnak is valamit, de nem is valami konkrét tárgyat, dumcsizhatnak egymással meg az ajándékozó képviselőivel. A vállalatnak egy koncert persze biztos kerül annyiba, mint a szóróajándék, de közben úgy érezheti, a kultúrát támogatja.

A baj csak az, hogy a píárcsapatokban - nyílván nem alaptalanul - az a vélekedés alakult ki, hogy a partnerek (ezek azok a muksók, akik azon vállalatok döntéshozói, amelyekre a cég rá akarja sózni a termékeit) és az újságírók többsége ostoba bunkó, de legalábbis szakbarbár menedzser, aki képtelen élvezni egy rendes komolyzenei koncertet. És hát tényleg, a klasszikus zenét nem fogyasztják tömegek, a Bartók rádió Muzsikáló reggel című műsorában feladott rejtvények megfejtői között jobbára ugyanazok a nevek ismétlődnek.

Ezért a szponzorált koncertek összeállítói gondosan ügyelnek arra, hogy meg ne terheljék a közönséget. Még véletlenül sem nyomatnak le teljes műveket, népszerű részletek követik egymást: Pizzicato polka, Holdfény szonáta, Air, Kis éji zene, Ave Maria, Török induló, Eladó az egész világ. Ha nincsenek tételszünetek, legalább nem tapsolnak bele a tahók. A polgári (nem olyan értelemben!) értékeken nevelődöttek ilyenkor feszengnek kissé, jobb körökben nem a Száz híres regényből tájékozódik az ember.

A Sun Microsystemsnek mégis sikerült meghívnia egy olyan újévi hangversenyre, amely úgy volt könnyen befogadható, hogy közben mégis értékes és érdekes zenéket hallhatunk. A bravúrért alighanem a koncertet adó Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar karmesterének lehetünk hálásak. Úgy tűnik, Hollerung Gábor nemcsak vezényelni, szerepelni is tud. Megvan a képessége, hogy a számok között annyi és olyan összekötőszöveget mondjon, hogy a közönség értse kicsit, amit hall, de azért ne érezze magát kioktatva.

Fáradtan érkeztem, arra készültem, hogy a Budapesti Kongresszusi Központ nagytermében azzal fogom tölteni az időt, hogy a hátteret díszítő majdnem szimmetrikus, növényoid dombormű két oldalának eltéréseit számolom. (Régóta foglalkoztat ez az organikus alkotás. A tükörszimmetria "hibáinak" egy része olyan, mintha a művész szándékosan építette volna be őket, mások viszont, különösen a dombormű alján - talán ez készült el legutoljára - mintha csak trehányságból, sietségből, egyszerűsítésből születtek volna.)

De nem. A budafokiak lekötötték a figyelmem. Hollerung mester nem szakadt ugyan el egészen a népszerű klasszikus részletektől (Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitányával kezdtek, aztán volt még Ördöglovas-palotás Kálmán Imrétől), de beválogatott egy kevéssé ismert angol szórakoztatózene-szerzőt (Eric Coates: London Everyday) és négy huszadik századi komponistát is. Bár a Kossuth rádió szombati Új zenei újságja kedvenc műsoraim közé tartozik - az elegáns és fölényes fikázás csúcsa, az Index szerzői sokat tanulhatnának belőle -, a legkevésbé sem vagyok zenekritikus, ezért az egyes művek előadásának részletező elemzésétől most eltekintek.

Legyen elég annyi, hogy meghallgathattunk egy részletet a "cseh Kodálynak a cseh Háry Jánosról írt" művéből (Jaromir Weinberger: Schwanda, a dudás), a kínai Tan Dun békedalát (kórus, harangok, szimfonikus zenekar), egy tangót Luis Bacalovtól és Szentpáli Rolandtól a Magnificatot jazz stílusban. Utóbbiban nemcsak a Cotton Club Singers egyik tagja, László Boldizsár énekelt, hanem egy repper is, Rabi Bálint. Az opus a merész hangzástársítások ellenére sem verte ki a biztosítékot a közönségnél, sőt, aki hallotta már Orff Carmina Buranaját, még csak túl eredetinek sem találta. Ez persze mit sem rontott a kortárs magyar darab és az egész este élvezhetőségén.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.