Árpád
-1 °C
9 °C

Használhatatlan francia pénisz az Intézetben

2006.10.05. 08:36
A Design asszociációk, a párizsi kortárs dizájn nevű kiállítás a Francia Intézetben olyan, mint egy kicsi Király utcai dizájnbolt. Bemutatja, hogy újragondolásban jók a franciák, és Philippe Starck ebben a legnagyobb sztárjuk. Kiderül belőle, hogy a újságtartóban nagyok, de a hatvanas éveket úgysem tudják überelni. Persze lehet, hogy csak azért, mert nem volt átfogó.

Ha már egyszer fáradtam azzal, hogy elmegyek a Francia Intézetbe az október 13-ig nyitva álló dizájnkiállításra, akkor mindenképpen ajánlom mindenkinek. De egyébként nincs sok értelme, mert ennél egy IKEA-látogatás vagy a nyíregyházi KGST-piac nagyobb katarzist tud nyújtani.

Csalóka


Galéria

A Design Hét keretein belül megrendezett, kecsegtetően hangzó "Design asszociációk, a párizsi kortárs design" nevű tárlat csak jóindulattal nevezhető átfogó kiállításnak, mert elég kicsi. A kiállítás még hagyján, de a bemutató szövegben található "átfogó" jelző franciásan pimasz túlzás. Az érdekesebb alkotások mind Philippe Starck munkái, a híres francia dizájneré, aki annyira elcsépelt, hogy már a nagymamám is ismeri az összes nagy dobását.

Első pillantást vetve a felhozatalra, azt hittem, ez nem is kiállítás, hanem egy lerakata a József Attila utcai Kartell nevű boltnak illetve az Andrássyn található Ligne Rosetnek. A kiállítás sajtóreferensének jelenlétében viszont ennél némileg több értelmet nyert a gyűjtemény, bár főleg izzadságszagú koncepciókkal lettem gazdagabb.

Tárlatvezetőm segítsége nélkül nem sokra mentem volna az anyag feldolgozásában: ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a kiállítás alapkoncepciója az ábécé. Ez annyit jelent, hogy a kb. negyven tárgyhoz az angol ábécé különböző betűivel kezdődő fogalmakat rendeltek (például az f-hez a future-t, az x-hez a szexet). Vagy a tárgyakat rendelték a fogalmakhoz, de ezt magamtól észre se vettem volna.

Sznob vagyok vagy ízlésficamos?

Az első árulkodó jel a kertitörpe-ülőke volt, amit már milliószor kinéztem magamnak a József Attila úton, a műanyagcsodákat kínáló Kartell-boltban. Kicsit elkeseredtem, amikor a megtudtam, hogy ez Philippe Starck copyrightja, ami azt jelenti, hogy az én minimálbéres pénztárcámból aligha volna érdemes ilyenbe invesztálnom. Még inkább arcomra fagyott a mosoly, mikor a tárlatot kutyafuttában bemutató hölgy elmondta, a giccs témakör alá rendezett ülőke maga az abszolút irónia: Starck azért tervezte, hogy kiröhögje gazdag, sznob vásárlóit, akik olyan hülyék, hogy még egy übergiccs törpöt is megvesznek, ha azt ő tervezte. Pedig nekem őszintén tetszett a törpülőke, amíg ezt nem tudtam. Philippe Starckot amúgy segítőm a kiállítás sztárjaként aposztrofálta, és valóban a tárgyak jelentős hányada az ő agyának a munkája.

Ceci n'est pas un dildo


Klikk az enjoyra!

Mulatságos volt, hogy a tárgyak nagy részéről maga a sajtóreferens sem tudta megmondani, hogy mi az ötlete illetve a funkciója, még a mellé kihelyezett szöveg elolvasása után sem. Tudom, hogy ezeknek a tárgyaknak szöveg nélkül is kéne hatniuk, de mivel ez legtöbbször nem történt meg, jó lett volna, ha valaki elmagyarázza. Például azt, hogy a dildó-formájú, színes gyűrűkkel felaggatott "Sex to enjoy" című tárgyban mi a pláne, és főként, hogy mire lehet használni. Mivel emberi használatra alkalmatlannak ítéltem meg, arra gyanakodtam, hogy kutyának lehet adni, hogy rágcsálja, de a sajtós hölgynek nem volt tudomása arról, hogy erre való volna. Ha csupán dísztárgy, akkor annak elég gyenge, vagy lehetett volna legalább kétméteres, és úgy már bármilyen lakásnak ütős dísze volna. A műfallosz mellé rendelt szöveg sem adott választ a péniszkérdésre: ebből csak annyit tudtam meg, hogy amelyik dizájnernek neve van, vagy valamennyire is ad magára, az jobb, ha tervez valamit a szex vagy pornó témakörben, mert különben kiröhögik. Illetve, hogy a szexualitásra utalni annyit jelent, mint kimutatni, hogy szabadok, szellemileg nyitottak vagyunk. Ettől persze még feltétlenül mondjon le, aki hazugsággal nyer demokráciában. Még mindig nincs késő.

Már a semmi sem semmi

Visszakanyarodva az érdekfeszítő dizájnasszociációkhoz, megemlíteném a v betű alá rendezett virtuális témakört, ahol a témamegjelölés mellett konkrétan semmit nem láttam. Hiába néztem, sehol semmi. Ez tetszett. Mindig imádtam a nihilizmust, ez a fajta merészség mindennél közelebb áll lelkivilágomhoz: kiállítani a nagy semmit, és azt mondani rá, ez valami. Persze ebben is csalódnom kellett, mert valójában a szemben lévő, távoli falra kihelyezett Ora-ito rajzokról volt szó, pedig nekem a nagy virtuális semmi sokkal jobban tetszett látatlanban is.

Starck Lajost forgatja a sírjában

Tetszetős darabnak ott volt még a szintén Starck által tervezett Louis 5D nevű átlátszó plexicsillár, aminek árnyéka Lajos-korabeli csillárra emlékeztető képet vetít a falra. Starcknak több olyan szüleményét bemutatják ezen a rotterdami kortárs galériából érkező kiállításon, amivel XIV. Lajos korabeli francia bútorokat gondol újra. A csillár mellett ilyen a kifordított mintájú asztal vagy a Louis Ghost, azaz egy iszonyat minimál, átlátszó műanyag szék is.

Gépfegyverlábazatú állólámpája a politika témakörnél szerepelt, amit a tárlatvezetőm szerint nem is kell magyarázni. A Starck-féle humoros, tiszteletlen dizájn kapcsán tudtam meg azt is, hogy ellentétben az angol humorral, a francia humor nem önironikus, hanem másokat gúnyol ki. Konkrétan tehát engem.

Az újragondolás az új kreativitás

Otthonra azért jól jönne, de nem sok fantáziát láttam az s betű alatt szereplő (sixties-seventies témakör) ülőgarnitúrákban. Számomra azt az üzenetet hordozzák, hogy akkoriban annyira csúcs dizájnok voltak, hogy azóta is azt kopírozzák a kevésbé kreatív tervezők. Speciel nem osztom a Marcellina-tézist - amit a művésznő személyesen osztott meg velem - miszerint már mindent kitaláltak, nem lehet teljesen új dolgokat létrehozni. Nem egy nagy ötlet a díszítetlen, minimál dizájnos vízipipa sem, főleg, mert egy rendes arab pipa sokkal jobban néz ki, mint a Francia Intézetben bemutatott modern testvére.

Üzenet a szatyorban


Ilyen egy igazán gyors váza

Az i mint bevándorlás témában kitett, százforintos románszatyrokból összerakott ülőalkalmatosságban több üzenet volt, mint a legtöbb dizájntermékben. Például az, hogy a csöveseknek látniuk kéne ezt a kiállítást, mert jó ötletet kapnának lakókörülményeik olcsó és hatékony felfejlesztésére. A piacozók jól ismert kiegészítője, a csíkos óriásszatyor (ami a franciákat nem a románokra, hanem a maghrebi bevándorlókra emlékezteti) ugyanis szivacsokkal kitömve tökéletes kanapénak, és összetolható ágynak is. Igaz, az alkotás fantázianevének, a Digestionnek (emésztés) így nem sok értelme van, hiszen a csöves többet alszik, mint emészt.

A jövő témakör alá rendelt Gyors váza nagyon fjúcsör volt, az egyik fele szétfolyik, mintha egy repülő rajzfilmváza lenne, egy LSD-s látomás a valóságba kifagyasztva. Sok olyan tárgy mellett elmentem viszont, amitől csak néztem, hogy ez mi lehet, de semmi nem ugrott be. Hiába asszociáltam erősen, csak arra jöttem rá, hogy újságtartóként szinte minden tenyérnyinél nagyobb tárgy szuperál, legyen az kecskelábállvány gesztenyefából, műanyag meteor vagy világító amőba.

Emmeg mi

A francia logikátlanság egyik megtestesítője volt a Lemeztelenített szék nevű műremek, amit még értetettem volna, ha nem ezt a félrevezető nevet adják neki. A szék ugyanis fel van öltöztetve, egy hosszú palástot raktak rá, ami által a szék egyben szőnyeg. De hogy mi benne a lemeztelenítés, azt gondolom csak azok értik, akik számára logikus, hogy egy olyan egyszerű kérdést, mint a "mi ez?", úgy írnak, hogy qu'est-ce que c'est.