Európai Színházak Uniója Fesztivál nov. 10 - 29.

2000.11.09. 14:53
Immár második alkalmommal rendezi meg a budapesti Katona József Színház az Európai Színházak Uniója Fesztivált, amelyen a házigazda is két előadással debütál.

Az 1990-ben Párizsban alakult Európai Színházak Uniójának egyik alapító tagja, a budapesti Katona József Színház először 1993-ban kapott lehetőséget arra, hogy Budapesten rendezze meg az Európai Színházak Uniója Fesztivált. Az idei rangadóra a soros tisztséget betöltő Helsinki Nemzeti Színház készült, de a társulat pénzügyi és szakmai okokra hivatkozva végül visszalépett. Így nyílt lehetőség arra, hogy hét év után ismét Budapest legyen a fesztivál házigazdája.

A műsor a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagyon változatos képet mutat. Az összeállításnak ugyanis nincsenek szigorú kritériumai, a fellépés jogáért pályázó országok kiválasztásánál legfontosabb szempont, hogy minél több irányzat képviseltesse magát, sokszínű, stilárisan változatos darabok szerepeljenek, amelyek a különböző színházkultúrák egy-egy jellemző jegyét mutatják be.

Így vendégszerepel egyebek mellett a Trafóban a világhírű londoni Royal Shakespeare Company legfrissebb Shakespeare: A vihar című darabjával, vagy a berlini Schaubühne Mayenburg: Paraziták című művével. A német színház előadása azért is kiemelkedően érdekes, mert a rendező, Thomas Ostermeier 'Ostermeier-i ' színháza olyan speciális színpadtechnikát igényel, amelynek a többi darabnak otthon adó színházak egyike sem tudott megfelelni, ezért a Vasas Folyondár utcai sporttelepét alakították át az eseményre.
Különleges előadásnak ígérkezik még Eimuntas Nekrosius képzőművészeti látványosságokban is gazdag Hamlet - feldolgozása, amelyen a litván rendező már egy éve dolgozik, de még nem tűzte premierre.

A házigazda budapesti színház is két darabbal gazdagítja a palettát: a fiatal nagysikerű szerző, Hamvai Kornél a francia forradalom hangulatát és hóhérvilágát szatirikusan megidéző A hóhérok hava című darabjával Ascher Tamás rendezésében, valamint Tasnádi István: Közellenség című zenés uszítása Heinrich von Kleist Michael Kohlhaas című elbeszélése nyomán, Schilling Árpád rendezésében.

Az Európai Színházak Uniójának 9. Fesztiválja
2000. november 10.-november 29. Budapest
Fesztiválnaptár
Nov. 10-11. :Théatre National Populaire ( Villeurbanne, Fr.)Csehov-Planchon: Hattyúdal r.: Roger Planchon, Thália Színház
Nov.10-11-12. :Meno Fortas (Vilnius, Litvánia)Shakespeare: Hamlet r.: Eimuntas Nekrosius, Vígszínház
Nov.13-14. :Düsseldorfer Schauspielhaus (Németország)Brecht: Galilei élete r.: Klaus Emmerich, Thália Színház
Nov.15-16. :Theatergroep Hollandia (Zaandam, Hollandia)P. P. Pasolini-Cor Herkströte r: Voicesr.: Johan Simons, Katona József Színház
Nov.(16)-17-18-(19) :Schaubühne am Lehniner Platz (Berlin, Németország)Marius von Mayenburg: Paraziták r.: Thomas Ostermeier, Műcsarnok
Nov.21-22. :Teatrul Bulandra ( Bukarest, Románia)Carlo Gozzi: Turandot r.: Catalina Buzoianu, Katona József Színház
Nov.21-22. :Katona József Színház, KamraKleist-Tasnádi: Közellenség r.: Schilling Árpád, Kamra
Nov.22-23. :Cameri Theatre ( Tel-Aviv, Izrael)Hanoch Levin: Requiem r.: Hanoch Levin, Thália Színház
Nov.23-24. :Katona József Színház Hamvai Kornél: Hóhérok hava r.: Ascher Tamás, Katona József Színház
Nov.24-25-26. :The Royal Shakespeare Company (London-Stratford, GB) Shakespeare: A vihar, r.: James MacDonald, Trafó (november 26. 14.00-kor a British Council meghívott vendégeinek)
Nov.26-27-28-29. :Malij Tyeatr ( Szentpétervár, Oroszország) A.P.Csehov: Cím nélküli darab ( Platonov) r.: Lev Dogyin
Nov.28-29. :Tetro Garibaldi (Palermo, Olaszország)Shakespeare: Szeget szeggel r.: Carlo Cecchi, Kiscelli Romtemplom