Kortárs magyar képzőművészek találkoztak az amerikai művészvilág képviselőivel

2004.10.11. 00:28
Az amerikai művészeti világ képviselőivel találkoztak az elmúlt héten az Egyesült Államokban kortárs magyar képzőművészek, akiknek az alkotásai a washingtoni magyar nagyköveti rezidenciát díszítik.
Simonyi András nagykövet meghívására a művészek New Yorkban és Washingtonban múzeumi vezetőkkel, kurátorokkal, gyűjtőkkel, galériatulajdonosokkal találkoztak.

Az alkotók tavaly adták kölcsön munkáikat a rezidenciának, amely a szerződés szerint még egy évig népszerűsítheti velük a kortárs magyar képzőművészetet. Nádler István, Fehér László, Bak Imre, Klimó Károly, Bullás József, Soós Tamás és Tari Gábor három-három, Haraszty "Édeske" István pedig egy alkotásával járult hozzá a rezidencia fényének az emeléséhez. A festményeket, szobrokat nem csak a fogadásokon megjelenő politikai, gazdasági és kulturális elit láthatja. A művészetek iránt érdeklődő nagyközönség ugyanis a nyitott külképviseletek napjaként ismert amerikai program keretében rendszeres időközönként megtekintheti a washingtoni nagykövetségek, rezidenciák kulturális kincseit.

Bush is látta

Legutóbb éppen a héten volt nyitott nap, amikor a rezidencia fogadta a művészetek amerikai kedvelőit. A vendégek tiszteletére rendezett két fogadáson is szép számmal jelentek meg a washingtoni diplomáciai, illetve a művészeti és a gazdasági élet képviselői a rezidencián. A képeket és szobrokat korábban megtekintette George Bush elnök felesége, Laura Bush és Colin Powell külügyminiszter felesége, Alma Powell is.

Az amerikai főváros előkelő diplomáciai negyedében álló villát a magyar állam tavaly vásárolta John Edwards szenátortól, John Kerry demokrata párti elnökjelölt alelnökjelöltjétől. Az épület belső kialakításának a koncepciójába eleve belefoglalták az alkotásokat. A művészek találkoztak Nancy Goodman Brinker asszonnyal, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövetével is, aki munkaebédet szervezett a tiszteletükre, és meghívta a képzőművészeti alkotások kereskedelmének jeles amerikai képviselőit is. Brinker asszony gyűjti a kortárs magyar festők alkotásait és népszerűsíti is. Jelenleg gyűjteményének a kiállítását tervezi.

A művészek látogatásukat befejezve vasárnap hazautaztak Washingtonból.

Nem csak dekoráció

Simonyi András nagykövet az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a műalkotások nem csupán a dekorációt szolgálják. A kultúra a diplomácia harmadik pillére a politika és a gazdaság mellett és fel kell mutatni a világnak a kortárs magyar művészet értékeit. Elmondta, hogy a gyakorlat nem új. Az Egyesült Államok már régóta amerikai képzőművészek alkotásaival ékesíti fel a külképviseleteit a "művészetek a nagykövetségeken" program keretében.