Színterápia a féléves tél végén

Érthető, hogy miközben a latyakban a múzeuma felé kaptató kurátor nyakánál becsorog a márciusi havas eső, nem az expresszionista tépelődés vagy a kubista szögletek járnak a fejében. Sokkal inkább egy fényes mező, aminek közepén ő maga áll, egy művészeti albummal a kezében. Leheveredik, az albumot a feje alá helyezi, és addig nézi a felhőket, míg el nem szenderedik.

A nappali szürkeségben gázoló kurátor időközben elér a Nemzeti Galériáig, leveszi nedves kabátját, és hirtelen rendez egy olyan kiállítást, mint a Vadak.

Hiába szól ugyanis az új sztárkiállítás elvileg a fauve mozgalom neves magyar képviselőiről, Gaugain és Van Gogh hatásáról, a magyar modernizmus egy eddig feltáratlan fejezetéről. A lényeg valójában a színeken és a kellemes időjáráson van.

Magyarország, az örök nyár birodalma

Berény Róbert, Czigány Dezső, Rippl Rónai, Czóbel Béla képei mintha kivétel nélkül egy júliusi késő délutánon készültek volna, kicsivel a kávé után, amikor az ember még kiül a kertbe, és az árnyékokon mélázva az esti programon gondolkozik, majd - mivel van ideje - fest valami könnyedet.

A fauvizmus hatása alatt született vásznakon minden nett, derűs, néha ugyan kicsit melankolikus, de az azért egyértelmű: ezen az égtájon a tél és ősz nevezetű évszakok ismeretlenek. Budapest olyan, mintha Párizs lenne, Nagybánya pedig tiszta Fontainebleau.

A féléves tél által sújtott látogató egyébként csak a sokadik, derűs kép hangulatmódosító hatása után figyel fel a festmények művészeti vonatkozásaira. Amelyek szintén meggyőzőek. A vadak festményei a magyar művészet esetében szokásos, időbeli csúszás ellenére is nemzetközi színvonalúak voltak a maguk idejében. Keresetlen kompozíciók, biztos ecsetkezelés, impresszionista beütés és legfőképpen pedig színek, tisztán, keveretlenül, ragyogóan.

A korai Neo

A színeknek köszönhetően percek alatt kerültem olyan állapotba, mintha egy puncs, eper, pisztácia (rózsaszín, piros, zöld) háromgombócossal sétálgatnék a Szent István parkban. Telet csak egyetlen képen fedeztem fel, Ziffert Sándor Tájrészlet kerítéssel című munkáján, de ez is inkább úgy nézett ki, mint egy nyári napfogyatkozás, az ilyenkor jellemző, szürreális fényekkel.

A könnyed hangulatot a szociális nyomor képei sem rongálták. Tanyák és nyomornegyedek helyett a fauvisták ugyanis csak szalonokban vagy bohémtanyákon voltak hajlandóak dolgozni. Tihanyi Lajos ugyan festett egy munkáscsaládot, a tagok azonban vidám artistáknak tűntek, közvetlenül a fellépés előtt.

Komor árnyakat végül Czigány Dezső önarcképén fedeztem fel, aki olyan zöld tónusú világból meredt rám, mintha Morpheus épp az imént figyelmeztette volna: ezen az égtájon igenis létezik tél.