Művészeink tartanak a szextől

Nem oszlott a homály a Király utcai sztárgyár körül, azután sem, hogy megnéztük az intézménybe gyűjtött művészek első nagy kiállítását. A Hit, Erotika, Politika című tárlatból annyi persze kiderült, hogy a fiatal magyar képzőművészeket mindennél jobban érdekli a szex. A VAM Designt működtető üzletember három témájából ugyanis szinte mindenki a másodikat választotta.

Ne várjunk azonban arcpirító, libidótól csöpögő műveket. A VAM Designba nyugodtan szervezhetünk családi programot kisgyerekkel és nagymamával. Már ha közeli hozzátartozóinkat feltétlenül el akarjuk riasztani a kortárs művészetektől. De ne rohanjunk előre.

Semmi pajzánság

Annyi biztos, hogy a kiállított anyag alapján leszámolhatunk a laza erkölcsű, a szexualitás minden ízébe belekóstoló, a polgári erkölcsöt sárba tipró művész képével. Mert hiába gondolnak a kiállító festők folyton csak arra, ha számukra az erotika elvont, borongós dolog, aminek leginkább a belekhez, oszláshoz, elhidegüléshez és az LSD-utazáshoz van köze. Vagy a lakberendezéshez.

Mindezzel egyébként - ha ilyen a korhangulat - nincs semmi baj. Inkább attól jöttem zavarba, hogy a vulgárpszichológiai megállapításon túl nehezen tudtam értelmet találni az anyag egészében.

Hiába reméltem, hogy mégis van valami rejtett értelme annak a korábban ismertetett koncepciónak, amely távol tartja a szakértőket, és egy önjelölt szervezőre bízza a művészeti program kidolgozását és lebonyolítását.

A punkos szakértőellenességet igazolhatta volna, ha a VAM első kiállítása belemenősen progresszív. Tudvalevő azonban, hogy a haladó kortárs képzőművészet már nem olajképekkel kísérletezik, hanem intermediális munkákkal, art and techkel, videóval. A Hit, Erotika, Politika művei, két szobrot és egy installációt leszámítva viszont mind festmények. Ez pedig a belterjes magyar közízlés, azon belül is a kereskedelmi igények kielégítéséről szól, nem pedig arról, amit a VAM hangoztat: azaz hogy ez az intézmény segíti majd a magyar művészeket összekapcsolni a világgal. A világot ugyanis már jó ideje nem érdeklik annyira az olajfestmények.

A rejtély

A Hit, Erotika, Politika ráadásul nem is igazán nevezhető kiállításnak. A művekben - azon kívül, hogy festésük közben minden alkotónak a dugáson járt az esze - semmilyen közös nem érezhető. Sem stílusban, sem szellemiségben, sem gondolatiságban nem fedezhető fel bennük olyan, ami indokolná, hogy a képeket valaki egymás mellé akasztgassa a falra.

A bemutató inkább művészeti vásárra emlékeztetett, ahol nem a kurátori koncepció rendezi össze a munkákat, hanem azok eladhatósága. És egyébként még ez sem igaz, az anyag kereskedelmi szempontból sem értelmezhető. Bár látni néhány jó festményt, meg sok közepeset, a legtöbb mégis olyan, amit egyáltalán nem venne meg senki, mert lakberendezési tárgynak túl művészi, művészetnek viszont túl amatőr.

Mi értelme van tehát egy ilyen kiállításnak, tettem fel magamnak a kérdést az ötmilliárd forintos épületben állva. Az évi 275 millió forintba kerülő művészeti program értelmét azonban nehéz kihámozni, ha a program vezetői is látványosan tojnak az egészre. A festményeket nem védi semmi és senki, a kiállítótérben kövező munkások a vásznaknak támasztják a csákányaikat, az állítólag értékes műtárgyakra száll a por. Az első emeleten a gangra kerültek a festmények, azokat tehát csak 20 centiről vagy 30 méterről lehet nézni. A kiállítást nem hirdeti az utcán semmi, és az egész bent sincs kitáblázva. Teremőrök hiányában nekem egy biztonsági őr adott tájékoztatást, de kiderült, hogy rosszul, mert a pincében és az emeleteken nem is ez a kiállítás látható. Nincs katalógus, a portás pedig kiabál a látogatóval, mert meggyőződése, hogy őt fényképezik, nem pedig a festményeket.

Mindehhez a honlapon elhelyezett NKA-logó szerint pedig már állami pénzt is sikerült szereznie Vincze Miklós vállalkozónak. Értetlenül állok a jelenség előtt.