Vámos Miklós, a mellébeszélő macsó

Vámos Miklós különleges alakja a magyar kulturális-irodalmi életnek. Tévésként az irodalom népszerűsítője, tévés voltából kifolyólag közismert ember, s ennek okán válhatott népszerű íróvá. De nem csak emiatt. Forgatókönyvíróként maradandót alkotott. Érdemei számosak.

Vámos itthon sztár. Közéleti ember. Szervező. Moderátor. Kurátor. Külföldön is ismert bestseller-író, de e pozícióival sohasem volt teljesen elégedett: a szépírók közé tartozna, a szakma, a kritika elismerésére vágyik, határozott irodalmi ambíciókkal bír, bár hangsúlyozza, mint honlapján olvashatjuk, hogy: "Az úgynevezett szakma véleménye már kevésbé érdekel. (Persze, érdekel, csak kevésbé, mint az olvasóké.)"

Hogy munkássága az ún. magas- vagy elit kultúrába sorolható-e, avagy az ún. alacsony avagy populáris (népi) kultúrába, annak is bulvárosított vonulatába, nehezen eldönthető, és átjárás is van. Vámost azért sem könnyű elhelyezni a képzeletbeli művészeti mező valamely pontján, mert attól, hogy valakit sokan olvasnak, szórakoztató, még lehet esztétikailag értékes műveket alkotó.

De még mielőtt elvesznénk e közhelyes elmélkedésben, nézzük a konkrétumokat. Nemrég jelent meg Vámos Miklós új regénye, az Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?) című. Hatalmas reklámkampány előzte meg, Vámos nézett le ránk mindenhonnan: a legolvasottabb honlapokról, az utcai óriásplakátokról, a bulvársajtó és a szűkebb, ún. értő közönségnek szánt vagy éppen a könyvészeti lapok oldalairól. Több helyen olvashattunk előzetest a könyvből, részleteket nyomtattak ki egy füzetben, de szemelvények jelentek meg olyan lapban is, mint az Élet és irodalom, vagy a litera.hu, utóbbi az egyik irodalmi estről külön is beszámolt. Ez figyelemre méltó, hisz utóbbi két média sohasem közöl ponyvát, nem ad teret a dilettantizmusnak, az amatőr írók műveivel, vagy ellenkezőleg, a bestseller-irodalommal nem vagy csak igen ritkán foglalkozik, szerzői köre jól behatárolható. Vámos még tovább ment: önmagával beszélgetett el saját tévéműsorában. A beszélgetés eredetileg az Alexandra Pódiumon zajlott, igaz, valójában egy Goethe-képpel társalgott... A kötetet Márton László is bemutatta. Azóta Vámos országjáró körútra indult, mintegy húsz helyen lépett fel októberben-novemberben. Sőt, Stuttgartban már a német közönségnek beszélt új regényéről.

Vámos nem egyszerűen népszerű író, legjelesebb íróink is szerepelnek tévéműsoraiban, így legújabb könyve kapcsán ki kell emelnünk, hogy regénye végén jelezte: "Hálával tartozom Márton László, Garaczi László, Dalos György, Bódis Kriszta, Karafiáth Orsolya és Bibike kollégák értékes szakmai segítségéért, az általuk szóvá tett hibáknak és hiányosságoknak reményeim szerint búcsút inthettem."

Nos, e kollégák kétségkívül a magyar irodalom fontos és jó ízléssel bíró személyiségei, akik a stílusért nem a szomszédba járnak. Hogy milyen hibákat tettek szóvá, milyen szakmai segítséget nyújtottak, nem tudjuk. Ám minden ilyen köszönetnyilvánítás egyfajta jel is, hogy a szerző kikhez közelít, kiket tart etalonnak, mely csoport ízlésvilágát tartja magára vonatkozólag is irányadónak.

De vágjunk bele, s rögtön szögezzük le: ennél pongyolábban megírt regényt jómagam sohasem olvastam. Főleg nem végig. Most is csak azért kínoztam magam négy és félszáz oldalon át, mert érdekel a Vámos-jelenség, illetve általában az, hogy a kulturális-művészeti mezőben hogyan foglalódnak el a pozíciók.

Meglehet, nem maga Vámos írta a fülszöveget és az ajánlást a hátsó borítón, de már ezek - finoman fogalmazva - meggondolkodtatóak: "A regény tárgya a szerelem, a szex, a vágy, a gyöngédség, a házasság és a válás" - így az ajánló, de a fülszöveg is rámutat arra, hogy egytémás regénnyel állunk szemben (ami korábban is jellegzetes vámosi módszer volt): "A szerző a következő alapötlet egyszerű bűvületében írta meg ezt a könyvet: elmesélhető-e egy ember - egy férfiember - élettörténete úgy, ha voltaképpen szerelmi históriáit és nőügyeit taglaljuk." Csakhogy már ez sem igaz: a regény elolvasása után persze állíthatjuk azt, hogy dr Mester János alias Jánoska élettörténetét olvastuk - és a dr-t bizony így kell itt írni (?!) -, de szó sincs arról, hogy csak szerelmi históriákat kaptunk volna. És ki is lenne akkor a mesélő? A regényben számtalan monológot olvashatunk, amelyekben maga a főhős mesél, azaz emlékszik vissza. És nem csak három feleségére és hét "egyéb" (?!) nőjére, hanem sok minden másra is, bár teljesen konfúz, asszociatív módon.

A problémát részben az okozza, hogy felületesen megírt mű az Utazások..., alulstilizált nyelvezettel, amelybe tájszólás, szleng és minden más is bekeveredik. És a bődületesen erőltetett humor(talanság), az elviselhetetlenül gügye szóviccek, amelyek egy középiskolai fiúvéce szagát árasztják, vagy még azt sem. Olykor az volt az érzésem, hogy Bálint Ágnes Szeleburdi családjának plagizálásáról van szó, a 12 éves Laci naplójáról, pontosabban ezen remek gyerekkönyv pornóverziójáról, amelyet egy frusztrált és már funkcionális analfabéta, elemi műveltségével azonban kérkedő kispolgár, dr Mester diktált középiskolás unokájának, aki ezt-azt azért még közbeszúrt. Ráadásul ez a kispolgár budapesti belvárosi zsidó származású (a regényből ez olvasható ki), ám valami vidéki kisváros hetvenes évekbéli zsargonában gügyög és kocsmai nívón filozofál.

A művelt olvasó - aki éppen így szólaltatik meg a fülszövegben, mint akinek a főcím kapcsán Goethe Utazás Itáliában című műve ugrik be (erősen kétlem, hogy az átlagos Vámos-olvasó hallott e Goethe-műről) - már az első oldal után vonyítva menekül el akárhová, hisz a regény ama költői kérdéssel indul, hogy: "Mi olyan nagyon jó abban, hogy egy voltaképp idegen nőszemélybe ott alul belegyömöszöljük a krámert? Vagy akár felül?"

Egy: ki és hogyan voltaképp idegen nőszemély? Kettő: ki teszi fel e kérdést? A szöveg szerint dr Mester János, "egy komoly, középkorú értelmiségi". Kötve hiszem, hogy egy ötvenéves, komoly értelmiségi ilyen sületlen és perverz kérdést tesz fel. Aki azért nevezi krámernek a bránert, mert kamaszkorában annak értette. És íme a kihagyhatatlan vicc a passzus végén: "Krámer kontra Krámer." Ám kinek a számlájára írhatjuk ezt az előre kiszámítottan leütött poént? A máskülönben nem is komoly, hanem fölöttébb bugyuta, szórakozott professzorként ábrázolt Jánoska doktoréra? Vagy Vámosé ez a minősíthetetlen élc? Nos, előbbié nem lehet, mert amikor 1979-ben a filmet bemutatták, Jánoska már rég nem volt kamasz. Vagyis ez esetben Vámos ízléstelen humorával állunk szemben. A bevezető fejezetben meg magával a Nagy Posztmodern Trükkel, amely metanarratíve viszonyul a regényhez: "Nur nicht beszarren. Nem halhat meg a regény főalakja az első rész végén. Ámbár ez egy fura főalak. Fura első rész. Fura regény. Egyik sem komplett."

Jánoska több szakaszban emlékszik vissza élete nőire. Először hét-nyolc évesen. Ám Vámos nem tudta eldönteni, milyen műfajban hozza nyilvánosságra világlátását, művészeti krédóját. Néha az az érzésünk, naplót olvasunk, máskor pedig hogy egy sokkal későbbi, leírt memoárszerűséget, gyakran pedig mintha az élőbeszéd leírt verziójáról lenne szó. Ugyanis a kisiskolás Jánoska mér-t mond (ír?) miért helyett, oviba-t oviban-t helyett, ám tudjuk, a valóságban még a legműveltebbek is mondhatnak és mondanak is mér-t, s ők is kispórolják a ragvégi n-t, és ez nem is számít nyelvhelyességi hibának: pusztán írásban jelöljük az n-t. Lásd a tudatos normakövető nyelvhasználatról szóló szakirodalmat. Ám a középkorú Jánoska gondolatait olvasván gyakran az az érzésünk, hogy egy élőben elmondott monológ leiratáról van szó. Másra hát nem tudunk gondolni: nemhogy Vámos különösebb figyelmet szentelt volna a könyv megírásának, hanem a megszerkesztésével sem törődött senki. Ahogy jött, úgy puffant. Ezen a szinten már azt is értelmetlen megkérdezni, miért lett egy magyar regényben Drezdából Dresden? A némettudás fitogtatása okán?

Vámos azt sem tudta eldönteni, hogy a velejéig frusztrált dr Mestert komplett hülyének ábrázolja-e. Az is csak lebegtetődik, hogy főhőse zsidó származású-e, és mit keres a Weimar melletti Buchenwaldban a Goethe-rajongó, s ott aztán mit is gondol pontosan. Korábbi munkáiban Vámos mégiscsak szociokulturális és társadalomtörténeti kontextusban helyezte el hőseit, kiderült, hogy ki kicsoda, honnan jött stb. Dr Mester szüleiről, környezetéről viszont alig tudunk meg valamit. Minek is, ha ez a könyv a szerelemről szól, és nem az anyjáról - az anyáknak, az apáknak stb. Vámos, módszeréhez híven, mindig más könyvet szentel, nehogy valamit is véletlenül összekeverjünk.

Kötve hiszem, hogy egy budapesti értelmiségi, aki ráadásul műfordító, s még ha később bankban dolgozott is - bár oda sem kerülhetett akárki -, hovatovább ledoktorált és Goethe-kutatóvá vált, ha sokadrangúvá is, s ösztöndíjat kapott Berlinbe, szinte mindvégig a nyolcéves Jánoska nívóján gondolkodjon, emlékezzen, írjon, poénkodjon. Feltételezem, Vámos a szórakozott, folyton pórul járó, kihasznált közép-kelet-európai, a szocializmusban szocializálódott és abban tönkrement professzor alakját akarta megörökíteni, akinek szerelmi életével sem volt minden rendben, de ennyire hiteltelen alakábrázolással aligha találkoztunk mindeddig. Ez a doktor, aki a kis Jánoska szintjén beszél élete végéig, egy retardált elme benyomását kelti, aki egyben saját maga paródiája. Egy idő után viszont az az érzésünk, hogy Vámos paródiája is. Aki, mármint az író, ezek szerint elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a Redl ezredes forgatásakor Szabó István egy olyan embert alkalmazott tolmácsolásra és fordításra (ugyan kinek és mit?), aki egy gyerek nyelvi kompetenciájának szintjén mozog... De, ha úgy adódik, mégis Goethét fordít és Lukács György életéről írdogál, gimnazista módjára (elnézést a gimnazistáktól). A regényben pedig oldalakon át mesél nekünk arról, hogyan tanult meg írógépelni, majd számítógépen írni.

Ez a regény, ugyebár, a szexről is szól, erotikus regény lenne. De megvallom, ennyire unalmasan (anti)erotikus, fantáziátlan prózát sosem olvastam. A leírások egyszerűen nevetségesen naturálisak, olykor pedig éppen ellenkezőleg, a valóságtól teljesen elrugaszkodottan "poétikusak", de ne is csodálkozzunk, ha Vámos általánosságban is ezt írja a szexualitásról: "A 'dugni' németül nem hangzott olyan erotikusan, mint magyarul, Jánoskát azért beindította." Ezek alapján Vámos szerint a dugni - magyarul - erotikusan hangzik, és maga a szó egy embert beindíthat... Vámos itt mintha tabut akart volna törni, kikacsintván, hogy no, mer és tud ő ilyet is írni, csakhogy mindez a teafilter századik leöntése. Ilyen nívón száz évvel ezelőtt sem írtak már (a párezer éves erotikus irodalmat ne is említsük.

Mert hát a szexualitásról, a szerelemről, a testiségről sem tudunk meg semmi újat. Véleményem szerint már Nádas Pétertől sem, de ez nem tartozik ide, csak annyiban: mintha Vámos is abban látná az irodalmi bátorságot, hogy leírja a geci és pina szót, ráadásul nem is e szavakkal, sőt, becézgetve. Az önkielégítést például Alabátyázásnak nevezi Jánoska és/vagy a szerző századszorra is, de ennek már tényleg semmi értelme. Ahogyan a regény nőalakjai is végtelenül elnagyoltak. Szinte csak azért jelennek meg, hogy szexuális objektummá váljonak.

A következő, már gyakran említett probléma, ami agyonvágja a könyvet, Vámos és főhőse abszolút humortalansága. Kínos igyekezetet tanúsít a szerző, hogy humoros legyen, de ez sosem sikerül. És ekkor már teljesen mindegy is, ki tréfál (hisz a könyvet mégis Vámos írta, nem dr Mester). Például az új pápáról elmélkedve ezt kapjuk: "XVI. Benedictus. Benedikt. Benedek. Kinedek."

Szóval, mi is lenne akkor az Utazások Erotikában? Olybá tűnik, hogy a magyar szépirodalom egyes jeles képviselői hallgatólagosan úgy tekintenek e Vámos-műre is, mint ami mégiscsak a szépirodalom része. Az eladás érdekében folytatott kampány viszont arra utal, a szélesebb olvasóközönséghez is el akarják juttatni, ami nem a bestseller-kérdést teszi fel, hanem azt, hogy vajon ponyvairodalommal állunk-e szemben? Nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy mi(lyen) nem ez a regény. Nem szórakoztató, tehát nem ponyvaregény, amely egy történetet a maga módján elbeszél, folyamatosan fenntartva a figyelmet. De nem is szépirodalmi munka, mert mindenütt kilóg a lóláb. Nem realista ez a regény, mint Vámos korábbi munkáinak egy része, mert a valóságtól távol áll. Nem erotikus (lásd fentebb). Figurái rosszul formáltak, nem életszerűek Vámos korábbi hőseihez képest. Eltűnt a Vámos-írásokra jellemző olvasmányosság is. Humorosnak én végképp nem tartottam őt, de itt már arról beszélhetünk, hogy Vámos Miklós írt egy Vámos-paródiát. De azt is rosszul. És végképp rossz belegondolni abba, hogy ennek a könyvnek önéletrajzi elemei is vannak, mint ahogyan arra maga a szerző utalt interjúiban, könyvbemutatóin. Legyen szó bármelyik jellegű részletről, ha valaki így, ilyen nívótlanul emeli be életét egy művébe, el kell gondolkodjon azon, kell-e még írnia. Hacsak nem pénzért, hiszen az más és megbocsájtható.

Lehetett volna ez a próbálkozás akármi, Vámos írói pályájának csúcsa, de vélhetőleg inkább ezen év őszének legeladottabb irodalmi munkája lesz, egyszersmind irodalmi kultúránk egyfajta csődje is.