Állatorvosi lókolbász

Jóval több, mint ahány olyan újságírónk van, akinek stílusa az aktuális mondanivalótól megfosztva is élvezhető lenne. A Népszabadság szerint ilyen kivételek közé tartoznak a rejtélyes Wittman fiúk is, akik közel tíz évig írtak étteremkritikákat a lapba.

Testvéreihez hasonlóan ez a könyv is értelmetlen próbálkozás, mondhatnánk egy állatorvosi lókolbász, hiszen funkcióját - mármint, hogy a cikkek alapján eldönthessük, érdemes-e elmenni vasárnapi ebédre a Podmaniczky utcai Kis sünbe - elvesztette. Egyrészt, mert az orosz étterem már jó ideje nem létezik, másrészt, még ha ki is húzta volna a kritika 2001-es megírásától mostanáig, sem biztos, hogy ugyanaz az ál-Varnus Xavér lenne benne a pincér.

Ugyan a Népszabadság kiadványa leszögezi, hogy „ezzel a könyvvel nem lehet elindulni a városban”, de arra homályos választ ad, hogy akkor mégis miért érdemes megvenni. Mert az azért közel sem ér 3200 forintot, hogy megtudjuk, mit találtak "szomorúnak vagy nevetségesnek" 1997-ben egy étteremben a Wittmanok.

De rendben, legyen ez egy valami, ami nem étterem guide. Jó, recikláltak, de legalább lehettek volna annyira olvasóbarátak, hogy ha a Kis sünről szóló cikkhez nem is, de legalább a könyv végére biggyesztett teljesen funkciótlan névmutatóban az étterem (házszám nélküli!) címéhez tehettek volna egy csillagot, miszerint megszűnt, de ne szomorkodjon, mert azóta nyílt egy sokkal jobb orosz étterem, igaz Szentpéterváron, de megéri odautazni. Ez azonban nem történt meg, nyilván lustaságból vagy azért, mert ennél a lapnál nincs egyetlen gyakornok, egyetlen mihaszna titkárnő sem, akit meg lehetne bízni azzal, hogy a 198-at sűrűn tárcsázva kiderítse az ilyen infókat.

Persze ebben az örökké fortyogó városban vannak azért állandó dolgok, nem minden nap nyílik a kedvenc éttermünk helyén turkáló – bár néha már úgy tűnik, hogy ez az egyetlen vállalkozás, amibe érdemes belefogni a fővárosban -, így aztán nem mondhatjuk, hogy ez a könyv teljesen használhatatlan. Mert létezik még például a Makk hetes a Németvölgyi úton és igen, pont ugyanolyan, mint ahogy a magukat Csáth Géza anyagyilkosairól elnevező fiúk írják.

Bár a Wittman fiúknak nem volt olyan kultuszuk, hogy miattuk öngyilkosságot követtek el volna a séfek, mint azt tette Franciaország leghíresebb szakácsa, Bernard Loiseau, miután Cote d'Or nevű éttermét a híres GaultMillau nevű guide két ponttal leminősítette, de azért biztos eldicsekedhetnek néhány kirúgással, válással vagy legalább gyógyíthatatlan kedélyváltozással.

Mert ezek a fiúk azért tudtak írni és tudtak enni, ha már főzni bevallottan nem is. A Hívatlan vendég talán ennek az írni- és enni tudásnak állít emléket, bár ez sem annyira egyértelmű, hiszen nehéz elválasztani a tárgyat a stílustól, a stílus pedig csak néhány tucat, azóta aktualitását vesztett írás elolvasása után kezd felsejleni.

Krúdyzhatnánk most, hiszen hová lett Krúdy Budapestje és főznek-e még olyan húslevest mostanában, mint akkor, de nem érdemes. Mert Krúdy nem guide-ot írt, hanem szépirodalmat, ami a Wittman fiúkról nem stiláris fogyatékosságuk, hanem a szándék és a műfaj miatt nem mondható el. De akkor mi is ez a könyv?

Üzleti vállalkozás, mely arra alapoz, hogy volt egy jó kis sorozat, amit akkor és ott szerettek az olvasók, hiszen hasznos volt és vicces. A szövegek megvannak Wordben, nem kell tehát mást csinálni, mint fizetni egy tördelőnek, hogy egymás alá pakolja őket, olyan idióta fejezetcímek alá sorolva, mint Uborkafa vagy A Külső körön.

A logikával nem magyarázható fejezetek mellé azonban súlyosbító tényezőként került egy-egy Szilágyi Lenke felvétel is. Minden rajongásunk a fotóművészé, de ahogy a Wittmann fiúk sem találtak mindig fogást az éttermeken úgy Szilágyi Lenke képei sem mindig találnak a fejezetcímekkel. Mert könyörgöm, mi köze van az Etno-hoz egy fán mászó, hátulról fotózott férfi seggnek, a Felfedezésekhez egy fűben fekvő nőnek, a Szállodákhoz egy vízbe ugró öregembernek, illetve könyörgöm, miért kell a Távoli földhöz két távolba mutató férfi fotóját berakni?

Nyilván, mert a szerkesztőség egyik szobájának sarkában egyszer talált valaki egy zacskó félresikerült Szilágyi Lenke-fotógyűjteményt és most végre eljött az ideje, hogy felhasználják. Hogy nekünk olvasóknak jó legyen, „hogy ötleteket szerezve, mindenki elkészíthesse magán-vendéglőkalauzát”, ja, hacsak azért nem.

Népszabadság könyvek
Budapest, 2006.
240 oldal, 3190 Ft.