Ambrus
-7 °C
3 °C

Fesztivál a határon

2004.08.11. 22:36
Kirándulókoncertek, zenés, táncos történelmi lakomák, határon inneni és túli koncertek az ország legszebb és legérintetlenebb táján rendezett Zempléni Fesztiválon.
A Zempléni Fesztivál - korábbi nevén Zempléni Művészeti Napok - több mint hatvan kulturális eseménnyel, tucatnyi koncerttel és előadással várja azokat, akik a végtelen észak-magyarországi erdőségek mellett a kulturális értékekre is kíváncsiak.

Az egyhetes programsorozat a Tradíció és megújulás mottó jegyében kívánja ráirányítani az ország figyelmét a zempléni térség kulturális és turisztikai értékeire. Cél továbbá megújítani, felpezsdíteni a rendezvényt és bemutatkozási lehetőséget teremteni a tehetséges fiatal generációk számára. Így az idei augusztusi rendezvény zenei főcsapásán két fiatal együttes, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Danubia Szimfonikus Zenekar mozog majd.

Gerincen a komolyzene

Bár a hagyományokhoz hűen a fesztivál gerincét az idén is a komolyzene alkotja, több újdonsággal is találkozhat a közönség. A Danubia Szimfonikus Zenekar augusztus 13-i sárospataki nyitó hangversenye és a Liszt Ferenc Kamarazenekar 19-i záró koncertje között 5 tematikus nap, így a Tánc, a Régizene, a Világzene, az Új zene és az Opera napja várja a vendégeket. Az idei év újdonsága, hogy az esti fesztiválkoncertek mellett már a kora esti órákban is nemzetközi színvonalú hangversenyeket és előadásokat élvezhet a közönség.

Az új koncepció részét képezi, hogy a fesztiválon belül erősödik a régió kulturális jelenléte, a vendégművészek mellett nagyobb szerephez jutnak a helyi produkciók. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is négy város Sátoraljaújhely, Sárospatak, Tokaj és Szerencs lesz a fesztivál központi helyszíne, ám újdonság, hogy mind a négy helyen lesz esti fesztiválkoncert.

Minden határon túl

A programban ezúttal is nagy szerepet kapnak a határon túli helyszínek. A kassai Szent Erzsébet Dóm ad helyet a Honvéd Férfikar koncertjének, Leleszen a Budafoki Dohnányi Zenekar vonós szextettjét hallgathatja meg a közönség. A vendégek a homonnai orgonafesztiválra is ellátogathatnak.

A nagykoncertek mellett az idén sem maradnak el a kávéuzsonnák, a kedvelt kirándulókoncertek és a zenével, tánccal "körített" történelmi lakomák, ahol gyomor-, fül- és szemgyönyörködtető élvezetekben részesülnek a vendégek.

A Zemplényi fesztivál programja:

2004. augusztus 13. Nyitónap

20:00 Nyitóhangverseny
Sárospatak - Rákóczi-vár udvara

Rossini: Semiramis - nyitány
Sosztakovics: II. zongoraverseny
Dvorák: VIII. szimfónia
Réti Balázs - zongora

Danubia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Héja Domonkos

Belépőjegy: 2.000 Ft
tovább a részletes programra