Zene Ünnepe a roma Kelly Family-vel a Tabánban

2003.06.12. 12:40
Cigányfolklór, botoló, hegedüviruozitás és a pánsíp romániai királya a Tabánban, a Tilos az Á szervezésében.
A Kilencedik alkalommal szervezi meg a Zene Ünnepét a Tilos az Á Produkció, a folk- és etnozenei műfaj világsztárjaival. A Tabánban rendezett fesztiválon zenél a roma-world-etno-folk műfajban utazó szabadkai Lakatos Róbert and Ensemble, amelynek a stílusbeli önmeghatározást a szervezők a "jó értelemben vett lakodalmas" jelzővel egészítették ki.

Az együttes az autentikus cigányfolklórból meríti repertoárját, hagyományos hangszereléssel, mint kanna, kanál, tambura, brácsa, gitár, nagybőgő, tárogató, szájbőgő.

A magyar paszabi Parno Graszt együttes a cigány népzene Kelly Family-jeként lép majd színpadra. Legfiatalabb tagja tíz éves, legidősebb pedig hetvenhét. Az együttesen belül tíz tagú tánccsoport is működik, táncanyaguk a cigánycsárdás, a szatmári botoló, a hagyományos cigánytánc.

Fellép még a romániai Csodálatos Zamfir, akit sokan csak a pánsíp királyaként emlegetnek, mivel pályáját tangóharmónikán kezdte, de aztán kiderült, hogy a pánsíp született mestere. Zamfir román népzenét, altatót, balladát játszik a dél-amerikai indiánok ősi hangszerén.

Az etnozenei fesztiválok elmaradhatatlan vendége Lajkó Félix, aki a tőle megszokott, improvizatív és viruóz stílusban játszik majd hegedűjén.

A június 21-én, szombaton 17 órakor kezdődő esemény ingyenes.