Meghódította Szlovéniát egy nyúl

2005. augusztus 26., péntek 18:27

Többé senki sincs kizárva a képregényrajzolók hedonista életéből, még akkor sem, ha például nem tud rajzolni. A technológia feljődése lehetővé tette, hogy bárki bebocsátást nyerjen a hatalmas bulik, bikinis nők, társadalmi megbecsülés és pénz világába. Vagy ha mégsem, akkor is percek alatt összedobhat egy háromkockásat beszélő nyulakkal és teknősökkel.

Kedvenc interneten keringő izénk mostanában a Képregénygenerátor nevű képregénygenerátor, amivel képregényeket lehet generálni.

Háromkockásaink féktelen burjánzásának tehát ezentúl már csak sekélyes kreativitásunk szabhat határt, rajztudásunk hiánya semmiképp. Meg is kerestük az ötletgazdát, akiről kiderült, hogy a képzőművészeti egyetemen tanul vizuális kommunikációt Ljubljanában, Žiga Aljaž-nak hívják, és nagyon barátságos srác, például egyből szomszédként üdvözölt. Elmondta, hogy a program már nagyjából egy éve kész van, de csak most, hogy kikerült a linkje a Metacamp nevű site-ra, kezdett látogatókat vonzani. A korábbi húsz helyett mostanában legalább ezer képregényt gyártanak naponta a látogatók, mondta, mi pedig megnyugtattuk, hogy a cikk megjelenésével majd még többen jönnek majd, aminek örült.

Legjobb webes játék

Egyébként létezett már egy hasonló szlovén program, de Žiga azt túl egyszerűnek és unalmasnak találta, és rugalmasabbá akarta tenni, mozgatható karakterekkel és tárgyakkal. Korábban már jelentetett meg képregényeket egy oldalon (www.3delavnica.com), ahol valaki megjegyezte, hogy milyen jó lenne, ha úgy lehetne ezzel is játszani, mint a legóval, sőt copy-paste módszerrel készített is egy másik képregényt Žiga rajzainak felhasználásával. Ezután Martin Glavač programozó már hamar flashbe ültette az ötletet.

A program idén megnyerte a szlovén Magdalena vizuális művészeti fesztiválon a legjobb webes játéknak járó díjat. A fesztiválon tavaly is nyert már díjat Žiga street art és dizájncsapata, a ZEK Advance, a legjobb fiatal felfedezett kategóriában. A ZEK-ről a későbbiekben még lesz szó, de addig is tekintsék meg ezt a súlyos konnotációktól és rétegelt jelentésektől sem mentes alkotást:

A program a siker ellenére ingyenes marad, mondta Žiga, de már bejegyeztették a stripgenerator.com url-t, ami több felhasználót tud majd kiszolgálni, és ahol bannerekből azért némi pénzt is remélnek.

Za en kurac

#alt#
ZEK

A fiatal vizuális művész kedvenc munkája egyébként nem számítógépes alkotás, hanem egy egyszerű rajz egy használaton kívüli óriásposzteren Ljubljana központjához közel, ami a képregényfigurák között is szereplő nyulat ábrázolja. Žiga azért büszke a ZEK nevű nyúlra, ami egyúttal a street art-grafiticsapatuk jele is, mert azt Szlovénia-szerte lassan már mindenki ismeri. A ZEK amúgy egy vicces szó a nyúlra, tudjuk meg, és egyúttal a "za en kurac" kifejezés rövidítése is, ami körülbelül ennyit tesz, hogy "szart sem ér". De ez belsős poén, városi legenda, teszi hozzá. Mi szeretjük a városi legendákat, különösen ha igazak, és ebben megegyezünk.

Žiga gyorsan közli, hogy a csoportból ő nem grefitizik, csak a többiek, ő csak pólókat és matricákat készít Arturral, aki a csapat másik kreatív motorja. "Meg minden mást, ami csak eszünkbe jut" - teszi hozzá. (Ezügyben különben érdemes végigkattintgatni a portfólióját, itt.) Nos, kellemes generálást, találkozunk a kék szalonban a humidornál.

#alt#

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!