Hajnalka
0 °C
14 °C

Nesztek, reformhelyesírás

2008.08.04. 05:38

Aszongya dr. habil. Balázs Géza, tanszékvezető egyetemi tanár, nyelvápolás-ipari nagyvállalkozó a keddi (júl. 29.) Népszabadságban a helyesírási szabályzat ún. reformjának környülállásait ecsetelve: „A legtöbb nyelvész szerint egyszerűsíteni kell, ezzel én is egyetértek. De mivel a nyelvnek, a helyesírásnak szigorú logikája van, azt tapasztalom, hogy ahol hozzálátunk az egyszerűsítéshez, és mondjuk egy kötőjelet kiveszünk valahonnan, borul az egész rendszer.”

Gyanítom, hogy végignyálazva a professzor úr méretes publikációs listáját, nem találnánk rendszerelméleti dolgozatot. Van rendszer, ami borul, ha megpiszkáljuk egy kötőjelét, van, ami nem. Előbbibe (amikor a falszerkezetnek immanens része a falra kent festék színe) nyilván belefér nyelv és helyesírás összefüggésének nagyvonalú köztéri kezelése.

Azt is mondja a tanár úr: „Ezeket a szempontokat [ti. a technikai fejlődés, az internet hatásait] nem mindig tudják figyelembe venni az akadémiai bizottság tagjai, hiszen nem állnak rendelkezésükre a témákban végzett komolyabb felmérések, sem nagyobb pénzösszeg, hogy kutassák a témát.”

ha a bizottság nem tud a valóság ismeretére támaszkodni, akkor mi a fenére támaszkodik?

Továbbá: „Az Akadémiától függetlenül működő nyelvi műhelyek által megjelentetett helyesírási szabályzatokat, például az Osiris Kiadó által megjelentetett kötetet jónak tartja ugyan, ugyanakkor problematikus szerinte, hogy azelőtt kezdtek a szabályzat korszerűsítésébe, mielőtt az Akadémia eldöntötte volna, mit és hogyan változtat – vagy épp nem változtat meg.”

Csak futólag: ha a bizottság nem tud a valóság ismeretére támaszkodni, akkor mi a fenére támaszkodik? És meddig rugózott volna még az Akadémia a cz-n meg az asszonynyal-on, ha Simonyi nem áll elő száz éve az iskolai helyesírással? (Mellesleg a B. G. szerint „korszerűsítésbe” kezdő Osiris Helyesírás mereven ragaszkodik a szabályzathoz.) Ugorgyunk.

Balázs Géza rövidke nyilatkozatának apropója, hogy – mint a cikk alcíme közli – ősszel tárgyal az Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága (MNYB) a helyesírás reformjáról. Az érvényben lévő „akadémiai” helyesírási szabályzat, A magyar helyesírás szabályainak 11. kiadása (AkH.11.) 1984-ben jelent meg. Sokan gondolják, hogy kellene már egy új.

Van egy 2008. április 3-án kelt levél, amelyben az MNYB elnöke, Nyomárkay István akadémikus a szabályzat 12. kiadásának tervezetéről szóló vitanapra hívja a „Tisztelt Kollégákat”.

„Természetesen jól tudjuk, hogy ez nem csupán néhányunk, a helyesírással (is) hivatásszerűen foglalkozó nyelvészek ügye, hanem össznemzeti ügy, sok millió magyar ügye. Éppen ezért nagy tisztelettel, egyúttal pedig anyanyelvünk és az egységes magyar helyesírás iránti elkötelezettséggel arra kérjük e tájékoztató olvasóit, szegődjenek társunkul... ” – írja Nyomárkay professzor (s. k.). Azt nem sikerült kinyomoznom, hogy a Tisztelt Kollégákon kívül az össznemzet hogyan értesülhetett közös ügyünknek erről az örvendetes fejleményéről.

A megvitatandó szabályzattervezetről meg pláne. Hacsak nem küldte el egy kedves ismerős Kárpát-medencei szakember az össznemzetnek is az akademiaikiado.hu/szabalyzat.pdf URL-t.

Kedves Olvasó! Százszor gondolja meg, mielőtt az előbbi linkre kattint! Van az MNYB-elnök leiratának alján egy apró betűs apróbetűs:

polgári jogi és büntetőjogi felelősség terhe mellett tilos

„Felhívjuk a figyelmüket, hogy a szabályzat jelen kinyomtatott kéziratára, annak tartalmára az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága és az Akadémiai Kiadó minden jogát fenntartja, beleértve, de nem kizárólag a bármilyen rögzítés, a bármilyen (fotokópia, mikrofilm vagy más hordozó) sokszorosítás, a mű teljes, bővített, illetve rövidített változata bármilyen formátumú kiadásának jogát is. Bármelyik fenti cselekmény polgári jogi és büntetőjogi felelősség terhe mellett tilos a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül.”

Felhívom a kulturális kormányzat figyelmét, hogy ha szeretné, ha szeretném, foggal-körömmel megszerzi, megváltja, elorozza a helyesírási szabályzatnak és bármiféle szabályzattervezetnek mindenféle jogait, és lehetővé teszi ezek szabad másolását, terjesztését és cincálását. Mert össznemzeti ügy, sok millió magyar ügye.

A vitanap június 4-én megtartatott, pletykák szerint a zártkörű nyilvános vita békés, jól szabályozott mederben folyt, bár Bedő Iván beszámolója éreztet némi fedő alá fojtott rotyogást. A tervezett „reformról” kábé annyi jött át a sajtóba, hogy az ésszerű írásmód helyett az észszerű lenne szabálszerű, meg tetszés szerint lehetnénk dunakeszi és dunakeszii lakosok. (Utóbbinak evoé!, nem jellemzője a hatályos szabályzatnak a vagylagos lehetőségek eltűrése.)

Nos, nézzük azt a szupertitkos reformizét! Az „új” szabályzat szövege gyakorlatilag azonos a mostani szabályzat szövegével. Itt-ott egy keveset kihúztak belőle, itt-ott beleírtak egy keveset. Reformról szó sincs, pedig mai helyesírásunknak köztudott, széltében-hosszában tárgyalt bajai vannak. Mindjárt az alapokkal.

A szabályzatnak például ki kéne elégítenie két, ellentétes követelményt. Legyen alapos, részletekbe menő, szakszerű, de legyen egyszerű, világos, tanulható-tanítható is. Magyarán: két-három szintű protokollra van szükség. Kellene egy vékony, iskolás fejjel is könnyen fölfogható iskolai helyesírás, és egy vastag, „tudományos” a szövegipari szakembereknek, szerkesztőknek, korrektoroknak, nyomdászoknak. Természetesen hatalmas szótárral, példagyűjteménnyel, korpusszal. És nem ám papíron, elektronice. Ettől a gondolattól az MNYB elzárkózni látszik.

kerülje a Frankfurt–Arsenal-UEFA-kupa-elődöntő-mérkőzést

A szabályzatnak az volna a dolga, hogy megolajozza az emberek írásbeli kommunikációját, vagyis megmutassa, hogyan lehet egy, a ma beszélt nyelven kigondolt szöveget úgy leírni, hogy azt más is megértse. Viszont nem dolga, hogy előírja az embereknek, hogyan beszéljenek. Vagyis nem tartalmazhatna „nyelvművelő tanácsokat”. Mit kezdjen az olvasószerkesztő az olyan kitételekkel, hogy "szerencsésebb felbontani a szerkezetet”? Mondja azt a sportújságírónak, hogy kerülje a Frankfurt–Arsenal-UEFA-kupa-elődöntő-mérkőzést, és „bontsa föl a szerkezetet”? Mi a fenéért „bontaná föl”, mikor így beszél az egész ország?

Sokan szidják a szabályzatot, hogy sok fölösleges nyelvtudományi fogalommal operál, és azok is elavultak. A helyesírási szabályzatnak természetesen nem dolga, hogy állást foglaljon a különböző grammatikai iskolák vitáiban. Viszont ha már nem lehet megúszni a „nyelvtanozást” (tényleg nem lehet megúszni?), jó lenne, ha helyesírási szabványunk szabványszerű lenne, és bevezetőjében vagy függelékében szépen fölsorolná és meghatározná a benne előforduló „szak”-fogalmakat. Az AkH. szempontjából mi az, hogy szó, főnév, melléknév; szószerkezet, összetett szó, mellérendelés, alárendelés stb. Egyes osztályokat – rag, jel, képző – akár föl is lehetne sorolni. Taxatíve.

Ilyesféle definíciókat képzelnék: Szó: helyesírási szempontból szó az a karaktersor, ami szóköztől szóközig vagy írásjelig (a kötőjelet kivéve) tart. Összetett szó: két vagy több, szóköz(ök) nélkül vagy kötőjellel, kötőjelekkel egybeírt szó.

Ugyanakkor nagy alázattal és önuralommal minimalizálni kéne a nyelvtanozást.

„A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős kapcsolatok lehetnek jelöltek és jelöletlenek. Tárgyas és határozós viszonyban azok a szókapcsolatok és összetételek a jelöltek, amelyekben a tagok közti viszonyt rag mutatja; tehát: fát vágó és egyetért; százszor mond és százszorszép. Birtokos jelzős viszonyban mást jelent a jelöltség. Itt tulajdonképpen nem a grammatikai viszonyt, hanem a grammatikai viszonnyal együtt járó egyeztetést jelöljük: (az) én (1. személy) házam [1. személyű személyjel (-rag)], (az) asztal (3. személy) lapja [3. személyű személyjel (-rag)] és vásárfia; stb. Viszonyrag, illetve birtokos személyjel (-rag) hiányában a kapcsolat jelöletlen...”

Mennyiben segít hozzá ez a megfogalmazás a jelöltség-jelöletlenség megértéséhez? Miért jobb, mondjuk, ennél: A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős kapcsolatok lehetnek jelöltek és jelöletlenek. Azok a szókapcsolatok és összetételek jelöltek, amelyekben a tagok közti viszonyt toldalék mutatja: t vágó és egyetért; százszor mond és százszorszép; (az) én házam, (az) asztal lapja és vásárfia; stb. Toldalék hiányában a kapcsolat jelöletlen...

olyan minősített aljasságokról nem is beszélve, mint

Nekem ez elég volna, különösen, ha meg volna határozva, hogy helyesírási szempontból mi az a tárgy, határozó, birtokos jelző, szókapcsolat, szóösszetétel, toldalék.

A tervezetben felfedezhető bizonyos fogalmi „korszerűsítés”, már annyiban, hogy „birtokos személyrag” helyett mindenhol „birtokos személyjel (-rag)”, „tárgyas” ragozás helyett „határozott (tárgyas) ” ragozás van benne. Marhára aptudét (korszerű).

Tisztességes szabványban egy-egy szabály alól csak úgy lehetnek kivételek, ha azokat a szabvány kivétel nélkül felsorolja. Ától cettig. Az AkH.11.-ben hemzsegnek a stb.-re végződő kivétellisták. Az AkH.12. tervezetében is. Az meg aztán fel se merült, hogy túl sok a kivétel, irtani kéne, keményen.

Az is csudás, amikor egy szabály látszólag felsorolja a hatáskörébe tartozó dolgokat, de nem mindet:

„Az -i és az -s melléknévképzővel, az -ista és az -izmus főnévképzővel ellátott egyelemű és összetett (egybeírt), illetőleg kettős (kötőjellel kapcsolt) személyneveket kisbetűvel kezdjük, és a képzőket közvetlenül kapcsoljuk hozzájuk: móriczi, mikszáthos, buddhista, jozefinizmus...

És a petőfieskedik? A jókaiság? Az orbánozik? Jó, a petőfieskedik-et levezetem a petőfies-ből, na de a jókaiság, az tulajdonnév, nagybetűvel? Az orbánozik biztosan nem, hiszen ige.

Az olyan minősített aljasságokról nem is beszélve, mint a harmadik mozgószabály esete a tulajdonnevekkel: van a 139. szabály c) pontja alól egy kivétel, ez azonban nincs beleírva a szabályba, sőt kimondva sincs sehol, csak más szabályokból (pl. 179.) meg a szótárakból lehet kikövetkeztetni (kutya-macska barátság, de FTC–MTK-meccs). Na, ez csontra így maradt a tervezetben.

Lett viszont – az egyszerűsítés nagy dicsőségére – a 139-esnek egy d) alpontja, negyedik mozgószabály, uhh: tiszta selyem + ing = tisztaselyem ing. Aggyatok egy kanalat... (Tudom, tudom, logikus, meg minden, de akkor is.)

Ezen a tájon (is) csodálatosan „világos” megfogalmazásokra bukkanhatunk:

itt is az az átkozott stb. a lista végén

„Olyan szavak, amelyek beszédünkben gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk: kétségkívül (= biztosan), nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; csakhogy, hanem, ugyanis; stb.”

A „hagyományosan szervetlennek nevezett összetételnek” ez a tálalása enyhén szólva fültővakarásra késztet. Nem derül ki ui., hogy az ilyen szerkezetek egybeírásának nagyon sokszor a puszta hagyomány az oka, nem az „új jelentés”. És a szövegiparos jön, és azt kérdezi az olvszerk.-től, hogy ha a sohasem egybe, akkor a soha sincs vagy a sehol sem miért külön? És hát itt is az az átkozott stb. a lista végén.

Ez a bekezdés is szó szerint megmaradt a reformtervezetben. Viszont bekerült ebbe a szabályba nagy kedvencem, a nemcsak (amit én oly szívesen kidobnék, tessék mindig különírni, passz):

„A nemcsak szót egybeírjuk, ha a teljes kötőszóformát használjuk: Nemcsak Géza, hanem Kati is. Ha azonban a szó hanem nélkül áll (annak ellenére, hogy kiegészíthető lenne vele), a különírás szabályos: Nem csak haladóknak.”

Mármost mi van a nemcsak Géza, de Kati is; nemcsak Géza, Kati is változatokkal? Vagy csak a nemcsak... hanem-re kellene korlátozni a nemcsak egybeírását, akkor mellőzni kellene a „teljes kötőszóformát”, vagy ragaszkodni a kötőszóságos magyarázathoz, akkor viszont fel kellene sorolni az összes esetet, amikor a nemcsak „kötőszó”. Mellesleg, ha benne lenne a szabályban a ...(de)...is változat is, akkor meg fölesleges a „kötőszós” magyarázat (és az a vita is érdektelenné válna, hogy kötőszó-e a nemcsak).

A tervezetet olvasván olyan sületlenségek jártak a fejemben, hogy legyen átkozott az áldott emlékű Simonyi Zsigmond meg az ő „írjunk minden marhaságot egybe” mániája, részben miatta írjuk egybe az olyan ál-összetettszavakat, mint a vasgolyó meg a kimegy.

Ha már vasgolyó: az egybe-külön írás tajtékos szabálytengerén fel-felbukkan az a ködpamacs, hogy bizonyos fajta szópárokat időnként egybeírunk, máskor meg különírunk, „különösen akkor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó”. Ez a „különösen akkor” négy, 1+1-es szabálynak becézett tetthelyen merev (bár kivételekkel nehezített) vastörvénnyé lényegül. A 110-es szabály miatt írandó egybe a sötétzöld, de külön a sötét rózsaszín, a 112-es miatt oltókészülék, de tűzoltó készülék, a 115-ös miatt kőfal, de bőr pénztárca meg vasbeton gerenda, a 119-estől százszázalékos, de százegy százalékos.

sajátlan összetételek

Ősöreg mókák ezek, a kőfal-féléket már az 1856-os szabálzat szerint egybe kölletik írni (merhogy „sajátlan összetételek” volnának, a kőből való fal tömörülései). Az 1877-es jól meg is magyarázza: „van ez anyagnevekben jelzői sajátság is; de ezt jóval felülmúlja az a tulajdonságuk, mely szerint a szernévnek lényegét alkotják” – dejazé az arany pecsétgyűrű különírandó... A négylábú- meg tizéves-félék egybeírandósága is („ha nem túlságosan hosszúak”) 1856–1877-re megy vissza.

Értem én, hogy ezeknél az összetettszóság peremén táncolás forog fenn, meg a hagyományokat is imádom, Pistikét mégsem kéne azzal kínozni, hogy a rakétaindító állvány külön, noha a két fele „jelentés tekintetében összeforrt”, de a forgószínpad mégis egybe, mert csak (oppardon: „a kialakult szokást megtartva”). Miféle társadalmi katasztrófa származnék belőle, ha az egy havi is „helyes” volna, nem csak az egy hónapi? Meg a kő fal, a sötét kék? Vagy a vasbetonfal meg a sötétnarancssárga? Vagy ha jók lennének így is, úgy is? (Jaj, az a szörnyű, pusztulásba döntő összevisszaság!) Igazán bevezethetnék az alternatív hagyományőrzést: a szabály szerint így és így írandó, egybe, külön, kicsivel, naggyal, de aki akarja, írja bátran „hagyományosan”. Leszakadna a magos ég?

Nos, a szabályzattervezet hősleg kilövi a 112-est (halleluja!), ezentúl a tűzoltókészülék is egybeírandó lenne (vagyis Pistike megúszná a rakétaindító állvány-t, mert összetett szóvá nemesülne; kötőjellel, rakétaindító-állvány, hogy Pistike azé ne örüljön annyira), de a másik három 1+1-eshez nem mer nyúlni. Viszont érezvén kórtani eset voltukat, megfejeli a 110-est és a 119-est azzal a zárójelbe tett megjegyzéssel, hogy „(hagyományon alapuló, rendszert alkotó kivételként)”. Hát nem épületes?

Na, hagyjuk abba. Úgysincs semmi értelme.

A helyesírási szabályzat egy-egy kiadása évtizedekre szól (az AkH.10. 1954-ben, az AkH.11. 1984-ben jött ki). Ha ezt a tervezetet kihozzák, és rásütik, hogy reform, évtizedekig nem fog az Akadémia hozzányúlni. Pedig nagyon kellene. A magyar-tanárnénik és a Simonyi-verseny őzikeszemű leánykái majd jól elhomokoznak benne, az iskolások szenvednek tőle, a szövegiparosok szentségelnek, a népek meg tojnak rá. Egy biztos, az új kiadással az iskolákat, könyvtárakat, szerkesztőségeket beterítő magánkiadó csodásat kaszál majd.

Talán, ha jönne egy új Simonyi vagy Balassa.

Kommentáljon! Kommenteljen! Szóljon hozzá!

[Ortográf Cirkusz – Tartalom]

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Választott már utasbiztosítást?

Több mint 50 ajánlat, akár napi 161 Ft-tól!