és ésvagy vagy

Vannak írásszokások, amiknek a miértjét és hogyanját sehogy se bírom az én buksi fejemmel fölérni.

Az informatika (szül. kibernetika, előző házasságában: számítástechnika) térhódításával (borzadály, fogalmam sincs, hogy voltam képes ezt a szót leírni) tömegeknek volt szerencséjük (vagy tömegek voltak kénytelenek) a matematikai logikával vagy legalább az ún. logikai operátorokkal megismerkedni. És szembesültek azzal a ténnyel, hogy három logikai művelet (konjunkció, diszjunkció, alternáció) magyarul való megnevezéséhez csak két nyamvadt kötőszó áll rendelkezésre, az és meg a vagy.

Sag schon, volt már ilyen, de hányszor. Ilyenkor a nyelv (a nyelvet használók közössége) fogja magát, és csinál magának egy új szót. Most is ez történt, az igen termékeny szóösszetétel módszerével előállt egy jó kis új magyar szó. Világos, érthető, két szótagos, könnyen ejthető, derék magyar szavacska, szófaját tekintve kötőszó, akárcsak az elemei. Kiejtés szerint úgy hangzik: [ésvagy].

A földhözragadt elme (az a bizonyos józan, paraszti) nem is köszönthetné máshogy az új teremtményt: hurrá, így kell ezt csinálni, éljenek a járt utak! Hiszen összetett kötőszavunk annyi van, mint a nyű – akárcsak, ámbár, ámde, csakhogy, habár, hacsak, hogyha, ugyancsak, vagyis stb. stb. –, működik ez!

Igen ám, de a népek ezt a szót – az én szememben könnyfakasztóan röhejes módon – így írják: és/vagy. Mondjátok meg nekem, emberek, miért? Lefordítom, ez valami olyasmit jelenthet: és ésvagy vagy. Minek? Minek az az idétlen törtvonal (rendfőnök, vagyis perjel, bocs)? Miért nem lehet ezt is lazán úgy írni, mint a többi vadiúj összetett szót: ésvagy?

[Ortográf Cirkusz – Tartalom]