„imnsho a "/" azért jobb (input/output file vs. input-output fájl), mert eccerű lelkivilágú, absztrakciókészség-mentes, nyelvében még tőlem is jobban kihívott szakmatársam ezt érti, ellentétben a magyar nyelv szabályai szerint alkotott bővitett mondatokkal. Mondok egy példát:
– Mit iszol, sört vagy bort?
– Igen.
(Ld. még a széles körben elterjedt, kézírásban is áthúzottan használt nulla számjegyet! Mondván, így egyértelmű. Ehhez képest érdekes, hogy a boltban még egyik sem akart tizeno forintot adni a 10 forintos kifliért.)”
Hát, igen. Ahhoz képest, hogy az ésvagy kötőszó létezését látván azt írtam, hurrá!, egy rakás nyájas levélíró rendkívüli vehemenciával (némelyik a sárga földig) védelmébe vette ellenem. A slashsel egyetemben, amire meg csak azt mondtam, szerintem fölösleges.
Nagyon érdekes, hogy szerintük az és/vagy-ra azért van feltétlenül szükség, mert a „rendes” vagy azt és csak azt jelenti, vagy csak az egyik, vagy csak a másik. Valószínűbb persze, hogy a magyarul beszélők többségének fejében leledző vagyról annak a levélírónak van igaza, aki azt írta: „a hétköznapi életben meg tudja a franc, hogy megengedő vagy kizáró-e”.
Az én fejemben pl. a vagy defaultból megengedő, de a szövegkörnyezettől függően lehet kizáró is. A tuti kétkimenetű döntésre meg ott a vagy..., vagy kötőszópár. Mellesleg a logikakönyvek minden további nélkül magyarra tudják fordítani a műveleteket: „negáció: nem A, konjunkció: A és B, alternáció: A vagy B, diszjunkció: vagy A, vagy B, kondicionális: ha A, akkor B, bikondicionális: A, akkor és csak akkor, ha B” stb.
Az is érdekes, hogy ostorozóim egytől egyig hosszabb-rövidebb „logikai” levezetésekkel „bizonyították”, hogy a köznyelvi vagy kizáró. Pedig – okoskodnék naivan – mivel ott a fejükben az OR operátor, fordítva, megengedőnek kéne gondolniuk. Mindez persze tökmindegy. Ha az emberek fejében a vagy jelentése a vagy-vagy-éra szűkül, és lesz mellé egy ésvagy kötőszó (a vagy régi jelentésében), akkor szűkül és leend, passz.
Ha lehet, még többen és még harciasabban álltak ki a törtvonalért. Szerintük égető szükség van rá, és sürgősen kötelezővé kéne tenni. Írtam már, hogy én meg fölöslegesnek vélem – köznapi, pl. sajtónyelvi használatban, teszem hozzá, a szaknyelvek csinálnak, amit akarnak. Ráadásul baromi ronda, egy tipográfiai ótvar, teljesen hazavágja a szóköz-betűköz ritmust. Hát hogy néz ez ki: piros/fehér/zöld lobogó? Hagyjuk, Maxnél jobban úgyse:
„Btw. már csak azt nem értem, ha a kis tudós C++/Pascal/Basic formában adja meg a vagy felsorolást, akkor miért nem a [c++|pascal|basic] bnf alakot alkalmazza? Annyira nem tudós?”
Más.
„Én és a feleségem felfog keresni téged holnap” – ezt a mondatot is sokan az orromra húzták, mert hát a fel fog keresni három szó. Csakhát ez egy idézetben volt. (Most itt majdnem elővettem a vesszőparipámat [az idézetek helyesírása a sajtóban], de az ítéletnapig tartana.)
Itt is volt egy érdekesség. A fel fog-ért szót emelők küzül csak egy valaki szúrta ki, hogy az állítmány is rosszul van egyeztetve, helyesen én és a feleségem fel fogunk keresni. Formalizálom. Több, különböző személyű alany közös állítmánya mindig többes számban van, és személyben a legalacsonyabb személyű alannyal kongruál. Én és te elmegyünk. Te és Pál elmentek. Én és a feleségem elmegyünk.
Végül (ó, bocs: végezetül).
Írt egy kedves olvasó a Nyelvtudományi Intézetből (igazán nem érdemlem a megtiszteltetést). Összeszedte a kérdéseimet (Miért? Minek? Miért nem...? Mitől jobb?), és válaszolt: „Csak. Az anyanyelv használata ösztönös, még az írás bizonyos aspektusaiban is. A kérdéseidre nincs válasz :)”
Tisztelettel, egyetértek. Dehát mit csináljak, a kérdezés is ösztönös. Egész szakmák élnek olyan kérdéseken való tökölésből, amikre nincs válasz...
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
