ők azok

Egy telivér MTI-mondat:

A tüntetők kövekkel dobálták meg azokat a járműveket, amelyekről azt hitték, hogy az amerikai hatóságok használják azokat.

Ez meg Napi Online:

Információnk szerint a Juventus Rádió iránt magyar befektető is érdeklődik, ám a tulajdonos egyelőre egyben szeretné értékesíteni rádióit, s több millió dollárt szeretne kapni azokért.

Ezek meg, sajnos, indexesek:

Oszama bin Laden minden lehetséges fórumon lenyilatkozta[,] hogy rendelkezik atomfegyverekkel, és kész bevetni azokat.

A ritka és értékes egyedek sokszor fizetőeszközként is funkcionálnak, így azonnal kábítószerre lehet cserélni azokat.

A bírák elismerték, hogy az ACLA szlogenjei sértőek és csípősek voltak, de az ítélet szerint az amerikai alkotmány biztosította szólásszabadságot felhasználva éltek azokkal.

1994-98 között szoros kapcsolatba került Demeter Dénessel, aki rendszeresen érdeklődött a mozgalom rendezvényei iránt, és részt is vett azokon.

A miniszterelnök megtisztelőnek tartja a felkérést, de nem áll módjában teljesíteni azt.

Ezek a mondatok közös nyavalyától szenvednek: utolsó szavuk beteg. Az a hülye mutató névmás.

Ha egy összetett mondat második tagmondatában újra szerepel az előző tagmondat valamelyik főneve (főneves szerkezete), csak ritkán szoktuk megismételni. Többnyire helyettesítjük valamilyen névmással. Vagy személyes névmással (ő, ők, őt, őket, benne, bennük, érte, értük, vele, velük stb.) vagy mutatóval (az, azok, azt, azokat, abban, azokban, azért, azokért, azzal, azokkal stb.).

Az ilyen névmásokról két marhaság kövült be az újságírói fejekbe. Az egyik az egyértelműsítési pánik, az a hiedelem, hogy a névmást mindig ki kell tenni. Pedig nem kell mindig kitenni. Ha az a névmás alany vagy egyes számú tárgy, csak akkor van rá szükség, ha hangsúlyos helyzetben van, azaz az álítmány (az ige) előtt áll (hogy fenhéjázóan szakszerű legyek: topik helyzetben vagy fókuszban van, hehe).

Példák az Új magyar nyelvtanból:

Jánost Mari ismeri igazán, és ő érti meg a legjobban. (Alany.)
János Maritól is kapott egy könyvet, és az tetszett neki a legjobban. (Alany.)
János Marit ismeri igazán, és őt szereti a legjobban. (Tárgy.)
János Maritól is kapott egy könyvet, és azt olvasta el legelőször. (Tárgy.)

De ha az a névmás hangsúlytalan helyen (az ige után) jön, akkor nem jön:

Jánost ismeri Mari, és szereti. (Alany.)
Jánosnak tetszett a könyv, és mindig foglalkoztatja. (Alany.)
János ismeri Marit, és szereti. (Tárgy.)
János megvette a könyvet, de még nem olvasta el. (Tárgy.)

Vagyis az alanyt vagy az egyes számú tárgyat kellő egyértelműséggel képes kifejezni az állítmány az ő tárgyas ragozásával vagy egyszerűen a jelentésével. Még akkor is, ha beszari sajtómunkások ezt nem hiszik el. Csak akkor van szükség névmásra, ha hangsúlyozni kívánjuk azt a szerencsétlen alanyt vagy tárgyat. Akkor viszont nem a mondat végén van a helye.

Tehát utolsó példamondatunk, amelyben a miniszterelnök nem óhajt Kismocsok megtermékenyüléséhez segédkezet nyújtani, vagy így van rendben:

A miniszterelnök megtisztelőnek tartja a felkérést, de azt nem áll módjában teljesíteni.

Vagy így:

A miniszterelnök megtisztelőnek tartja a felkérést, de nem áll módjában teljesíteni.

A folytatásban azokról az esetekről lesz szó, amelyekben a névmás nem alany vagy egyes számú tárgy, hanem többes tárgy vagy határozó. Olyankor szokott működésbe lépni a kettes számú marhaság, a „személyre személyes névmás, másra mutató névmás” babonája. Úgyhogy folyt. köv.

[Ortográf Cirkusz – Tartalom]