Szegény Nyilas Misi

„Szia!

Fodrászom munka mellett óvodapedagógusnak készül, hároméves főiskolát végez estin. Most gyakorlati vizsgái vannak, vagyis minden délelőtt óvodában dolgozik vizsgáztatói vizsla tekintetétől kísérve. Elmesélte, mennyire oda kell figyelnie minden szavára, mert nem mondhatja, hogy »pakoljatok el gyerekek«, mert a »pakolni« csúf, német eredetű jövevényszó. Nem mondhatja, hogy »Csüccs!«, így, kedveskedve, mert az sem magyar szó, és az sem hangozhat el, ha nem akar megbukni, hogy »Köszi!«, mert az is magyartalan. Valahányszor »elszólja« magát, megdorgálják és kijavítják.

Szerinted ez normális? Mert szerintem nem.

Végül kíváncsi lennék egy szótárra, amit a főiskola állíthatna össze, igazi, garantált eredetű (árja?) magyar szavakból, amit büntetlenül lehet mondani 3, 4, 5 éves gyerekek előtt. Vajon elboldogulnának, ha csak ilyeneket használhatnának? Vagy feladnák 24 órán belül?

De mindenek előtt a véleményedre vagyok kíváncsi.

Üdvözlettel: ...”

 

Kedves olvasó!

A pakol, a csüccs, csücsül, a köszi pont olyan becsületes magyar szavak, mint a csűrdöngölő, az értékalapúság, a licenc vagy az arbitrázs. A pakol német eredetű. És? (Egyébként az ÉKSz. régebbi a kiadásában a pakol is meg van csillagozva, művelt beszédben kerülendőnek van bélyegezve. Szegény Nyilas Misi.) A csüccs „normális” gyermeknyelvi szó, a köszi szabályos képzésű köznyelvi alak.

Az a „nyelvvédő” szemlélet, ami abban az oktatási intézményben (vagy annak az egy tanárnak a fejében) uralg, reménytelenül ásatag, diszkriminatív és kontraproduktív. Árt a nyelvnek, árt a leendő óvónőnek, és legfőképpen árt a gyerekeknek. Nem ragozom tovább, ordas nyelvszociológiai közhelyeket csépelnék csak.

Ajánlanék olvasnivalót a témához:
A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról

[Ortográf Cirkusz – Tartalom]