Elátkozott tizedesvessző
Szegény szövegipari szakmunkás ilyenkor kezdi átkozni a szabályzati atyákat, akik 1949-ben bevezették a tizedespont helyett a tizedesvesszőt (naná: „német hatásra”). Most egy gonddal kevesebbje lenne.
Minden nyelvben tagolják valahogy a számjegyekkel leírt számokat, hol így, hol úgy. Van, ahol tizedespontot használnak, meg ezresvesszőt, van, ahol mást. A magyar helyesírás tizedesvesszőt használ meg „ezreshézagot”. 1-től 9999-ig nem kell tagolni, alattuk, fölöttük igen:
12; 123; 1234; 12 345; 12 345 678; 0,1; 0,123 456; 12 345,678 9 stb.
És akkor arról ne is beszéljünk, hogy az a háromjegyenkénti „hézag” külön tipográfiai valami: egy betűköznél nagyobb, szóköznél kisebb spácium. Ez is azok közé a „finomságok” közé tartozik, amitől az ember olyan hülyének tudja érezni magát.
Namost, nem mindegy, hogy 12,345.67 vagy 12.345,67 vagy 12 345,67? De, tökmindegy. És hamár mindegy, miért ne lehetne „szabálosan”? Az viszont nagyon nem mindegy, hogy a 12.345 (vagy 12,345) tizenkétezer-háromszáznegyvenöt vagy tizenkét egész háromszáznegyvenöt ezred. Három nagyságrend. Ugye, ha ki így írja, ki úgy, hol így írjuk, hol úgy, akkor honnan tudhatjuk mennyi? Bár az is igaz, talányok nélkül unalmas az élet
A „kilencvenöt pont nyolc”-tól egyébként mindig bevizionálom szegény rajzfilmkirályt: szép, pixeles LCD-feje van. Az orra a hangerő-szabályozó, a bal füle az RDS-gomb. Nem gondolom, hogy fórsriftosan kilencvenöt egész nyolc tized-et kéne mondania. De hogy a rendes közmagyar kilencvenöt-nyolc miért nem jó? Nem elég trendi?