Nekünk legyen mondva

Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve – dudorássza az édes anyanyelv odaadó szerelmese, aztán hirtelen behúzza nyakát, és riadtan pislant körül. Ha nincs egyedül, zavartan elnézést kér a „rossz, magyartalan fogalmazásért”, a „csúnya germanizmusért”. És az istennek se veszi észre, hogy nem tud meglenni nélküle.

Legutóbb a derék Horkay Hörcher Ferencet hallottam a Hír tévében magát exkuzálni, mert kicsúszott a száján egy létigés, határozói igeneves szerkezet. Vakarózik-e vajon Madách szállóigéjére is a Nemzetiben (lektor: Arany J.):

„Be van fejezve a nagy mű, igen.”

Arra a szerencsétlen van (volt, lesz, nincs) + -va, -ve szerkezetre úgy százötven éve másztak rá marha nyelvészek és néptanítók, akkor lett rásütve, hogy germanizmus. (Még marhábbak szerint latinizmus.) Biztos az osztják is az intenzív német befolyásra mondja: lavem halmán ol (lovam halván van, meg van halva). Vagy a Jókai Kódex szerzője 1380-ban: „kinek mindenek valának megjelenve”.

Egyébként ha volna ilyen szerkezet a németben, az se jelentené feltétlenül, hogy az a halálra üldözött van + -va „germanizmus”. De hát nincs! A levél meg volt írva. – Der Brief war geschrieben. Megírva: határozói igenév; geschrieben: melléknévi igenév. Passz. A történés vagy a személytelen (ismeretlen vagy megnevezni nem kívánt) cselekvő cselekvésének eredményét a magyar így fejezi ki az Urál óta, punktum. És milyen gyönyörű tud lenni:

„Flóra, karcsú, szép kehely, állsz előttem,
mint csokor van tűzve beléd a mennybolt”

„Vörösmarty költői műveiben több mint 300-szor, Petőfi költeményeiben 200-szor, Tompa összes költeményeiben 220-szor, Arany költői műveiben 340-szer találjuk meg ezt a szerkezetet" – csinál statisztikát Szepesy Gyula. Akinek ennyi nem elég, olvassa el Szepesy tanulmányát, lehengerlő, különösen a példatára.

[Ortográf Cirkusz – Tartalom]