Már az gyönyörű témakör volna, hogy a szótár szócikkei nem nyelvhasználati, stiláris besorolást, hanem minősítést tartalmaznak, de erről (talán) majd máskor. Az ÉKSz. (az új kiadásig) mindenestre egyenesen megcsillagozta a „magyartalan, helytelen” szavakat. Hogy rögtön lássék: „a gondosabb fogalmazásban vagy az igényesebb beszédben kerülendő”.
Vagyis aki olyanokat mond-ír, hogy slendrián*, spórol*, fuszekli*, lózung*, políroz*(!), sufni* stb., az nem „rendes ember”. (Az, hogy pina, annyira nem jöhet szóba, hogy benne sincs a szótárban.) Így aztán vannak hiv, irod, vál stb. szavak, meg vannak argó, durva, vulg stb. szavak.
Namármost. A vulg minősítésben az a szép, hogy jó nagyot üt, noha ez a vulgáris nem is az a vulgáris. A vulg feloldása ugyanis: „vulgáris, a kevésbé művelt beszédre jellemző, pongyola haszn.” Vagyis vagy vulgáris, vagy bunkó, slendrián*. A vulgáris viszont, ha megnézzük a szócikket, nemcsak azt jelenti, hogy „alantas, közönséges”, hanem azt is, „közérthető, népszerű, népies” vagy „tudománytalanul egyszerűsített”. A vulgáris nyelv egyfelől „a köznyelv beszélt változatának legalsó, legigénytelenebb” rétege, másfelől egyszerűen „a nép, a nemzet nyelve”, azaz nem latin.
Vagyis a régi ÉKSz. vulg minősítésének feloldása a „vértahó”-tól a „hát, nem valami emelkedett”-ig bármi lehet. Magyarán az ég adta világon [na jó, mielőtt beszólnak: égadta világon] semmi értelme. Viszont mivel a vulgáris szó legismertebb jelentése az útszéli, kiválóan alkalmas arra, hogy jól pofán csapjon töknormális szavakat. (Az új kiadásban „kirívóan igénytelen beszédmódra jellemző, bántóan közönséges, alantas”-ra szűkítették a vulg jelentését, és jelentősen korlátozták a használatát. Szerencsére beszüntették a szavak *-os megbélyegzését is.)
Hogy aztán a nap mint nap mitől lett a régi ÉKSz.-ban(ben) vulg? A kifejezés a 19. század végén bukkant fel a sajtónyelvben, nem tudni honnan. Mindenesetre Márai, Illyés, Németh László, Sarkadi, Füst Milán, Pilinszky, Sánta, Jékely, Gyurkó, Tandori, Kertész Imre, Kornis Mihály stb. máig jól megvannak vele.
A nyelv harcos védői azonban gyorsan rásütötték a germanizmus vádját, persze – mint oly sokszor – bizonyíthatatlanul. Hiszen simán kialakulhatott magától is, például az egyik napon éppúgy, mint a másik napon – egy(ik) nap (úgy), mint a más(ik) nap – nap mint nap összevonássorból.
Az apasággal vádolt német Tag für Tag viszont egész más grammatikai srófra jár, a megfelelő *Tag wie Tag meg nem létezik. A bélyeg azonban maradt szegény nap mint nap-on – mondván, jobb helyette a naponként, naponta, minden (áldott) nap, napról napra, nap nap után –, és elért a szótárig.
Így megy ez napra nap.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
