Az embereket utálta, a felhőkarcolókat szerette

Eredetileg építésznek tanulta, így nem csoda, hogy New Yorkot fotózta a legtöbbet, a lakói viszont egyáltalán nem érdekelték. De ha még a hülye is tud fényképezni, akkor miért van olyan sok rossz kép? A Life fotósait bemutató sorozatban Andreas Feininger.

A teljes egészében fotókra épülő Life magazin értelmezte újra a hírfotó szerepét az újságírásban, így lett a fotótörténelem meghatározó lapja. Különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások jellemezték, az olvasók az első perctől kezdve imádták, négy hónappal az indulás után már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A magazin híres fotósai most az Indexen!

A fotótörténelem meghatározó lapja, különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások – ez a Life magazin. Az első, teljes egészében fotókra épülő hírújság, amely teljesen újraértelmezte a hírfotó szerepét az újságírásban. A Life magazint egyébként hivatalosan 1883-ban alapították, de 1936-ban egy szerencsés tulajdonosváltást követően vált jelentős lappá.

Az olvasók az első perctől kezdve imádták ezt az új formátumot, az első példány 380 000 példányban kelt el, négy hónappal később már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A Life magazin őrült menőnek számított, ők írtak először az LSD-ről, nem véletlen, hogy a hatvanas évek világát bemutató Reklámőrültek című sorozatban az ellenkultúra éppen egy life-os magazinszerkesztő, Joyce Ramsay karakterén keresztül jelenik meg.

Végtelen sokáig lehetne sorolni a híres képeket, Robert Capa normandiai partraszállásról készült homályos foltjai, Gordon Parks jellegzetes, aktivista munkái, Henri Huet ábrázolása a vietnami háborúról – ezeket mindenki nagyon jól ismeri. Sorozatunkban a Life magazin fotósait mutatjuk be az Indexen!

 

Szinte véletlenül lett fotós: mivel a válság idején diplomás építészként nehezen talált munkát, fotósként segített be a dokumentációban építészeknek. Később is mindig az építész szemével csodálkozott rá a város, a felhőkarcolók, a hidak szépségeire, a természetben is a szerkezet és a felépítés izgatta igazán. Egyáltalán nem szeretett embereket fotózni, képtelen volt kapcsolatot teremteni az alanyokkal: két leghíresebb portréján nem is látszik az arc, egyszer egy fényképezőgép, egyszer egy orvosi műszer takarja ki.  

Apja a Bauhausban tanított festészetet, és fia sem tudná letagadni annak a Bauhausnak a hatását, amely elsőként hirdette a fotográfia egyenrangúságát a művészetek között. Feininger bútorasztalos és építész szakon végzett, de annyira érdekelte a fotózás, hogy önállóan tanulta ki a szakmát, de sosem a technológia érdekelte, hanem amit éppen fotózni akat. “Úgy hiszem, a jó fénykép kulcsa, hogy a fotóst ne maga a fotózás, hanem a tárgy érdekelje igazán.” A második világháború elől menekült az Egyesült Államokba, ahol heti 20 dollárért fotózott, de így ismerkedett meg a Life magazin stábjával is, akik húsz éven át foglalkoztatták rendes fizetésért. 

Feininger nagyon öntudatos fotós és művész lett: idiótának tartotta az eszközök minőségén nyafogókat, akiket a látás, a gondolkodás és az érdeklődés helyett csak a technológia érdekelt. A fotográfiát művészetnek tartotta, a fotótechnikát pedig egy eszköznek, amellyel létrejön a kép. “A modern kamerákkal egy bolond is képes technikailag tökéletes képeket létrehozni, de vajon ennyire van szükség ahhoz, hogy izgalmas fotókat készítsünk? Ahogyan minden más művészeti ágban, itt is vannak művészek és kóklerek. Ha a fotózás tényleg csak mechanikus reprodukcióból áll, ahogyan a legtöbb ember azt képzeli, akkor miért létezik olyan sok unalmas és jelentéktelen fotó?” Andreas Feininger 1999-ben halt meg Manhattanben, nem élte meg az okostelefonok és az Instagram forradalmát, biztos teljesen kikészült volna szegény.