A japán tiniknél szomorúbb tényleg nincs

További LIFE cikkek

A felnőttéválás egy rémálom, ami mindenkit kínoz, hát még a japán fiatalokat! A Life fotósait bemutató sorozatunkban Michael Rougier.

A teljes egészében fotókra épülő Life magazin értelmezte újra a hírfotó szerepét az újságírásban, így lett a fotótörténelem meghatározó lapja. Különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások jellemezték, az olvasók az első perctől kezdve imádták, négy hónappal az indulás után már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A magazin híres fotósai most az Indexen!

A fotótörténelem meghatározó lapja, különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások – ez a Life magazin. Az első, teljes egészében fotókra épülő hírújság, amely teljesen újraértelmezte a hírfotó szerepét az újságírásban. A Life magazint egyébként hivatalosan 1883-ban alapították, de 1936-ban egy szerencsés tulajdonosváltást követően vált jelentős lappá. Ekkor jelent meg az a szám, mindössze 10 centért, amelynek címlapján az azóta már ikonikussá vált Alfred Eisenstaedt-kép volt a Times Square-en csókolózó párról.

Az olvasók az első perctől kezdve imádták ezt az új formátumot, az első példány 380 000 példányban kelt el, négy hónappal később már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A Life magazin őrült menőnek számított, ők írtak először az LSD-ről, nem véletlen, hogy a hatvanas évek világát bemutató Reklámőrültek című sorozatban az ellenkultúra éppen egy life-os magazinszerkesztő, Joyce Ramsay karakterén keresztül jelenik meg.

Végtelen sokáig lehetne sorolni a híres képeket, Robert Capa normandiai partraszállásról készült homályos foltjai, Gordon Parks jellegzetes, aktivista munkái, Henri Huet ábrázolása a vietnami háborúról – ezeket mindenki nagyon jól ismeri. Sorozatunkban a Life magazin fotósait mutatjuk be az Indexen!

(Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Angilában született, de Kanadában lett belőle fotós, az igazi áttörését pedig egy argentín megbízása hozta el. Sikerült lencsevégre kapnia az akkor még nyilvánosság elől inkább bujkáló Eva Perónt – ez volt a belépője a Life birodalmába, ahol több mint két évtizeden át dolgozott.

Ő csinálta a koreai háborúról azt az anyagot, ami a fegyveres konfliktus helyett az elárvult gyerekekről szólt: egy olyan kisfiúról, aki sosem mosolygott. Rougier adományokat gyűjtött a gyerekek számára, akik a háborúban nőttek fel, és elképzelni sem tudták, hogy létezik az őket körülvevő borzalmon kívül egy másik világ.

Ő volt nálunk fotózni az '56-os forradalmat is, de fotózott vak kutyát, tolószékes macskát, az egyik megbízása után sőt egy kecskét örökbe is fogadott. Az Antarktiszon egy hegy viseli a nevét, ugyanis kis híján meghalt ott egy balesetben, amikor a gleccsereket tanulmányozó tudósokat kísérte. Ebből is látszik, hogy volt miből választanunk: egy japán tinédzserekről szóló sorozatát mutatjuk be részletesen.

Michael Rougier és Robert Morse egy Life-os megbízás során 1964-ben egészen közelről figyelhették meg a japán fiatalok spleennel teli szomorkás lázadását. A japánoknál azért is volt különösen tragikus a felnőttéválás a hatvanas években, mert egy olyan világban keresték a saját határaikat, amikor éppen minden megváltozott körülöttünk. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

“A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján” - így kezdi Tolsztoj az Anna Kareninája. Ennek éppen az ellenkezője igaz a tinédzserekre: nekik a boldogságuk teljesen különböző és a boldogtalanságuk teljesen egyforma. A felnőttéválás maga a rémálom, egy olyan lidércnyomás, amin mindannyian osztozunk, mindenkit jól megkínoz. És akkor most képzeljük el az egészet a világ legkonformistább társadalmában, Japánban, ahol a rend és a hatalom elleni lázadásnak már csak a gondolata is értelmezhetetlen. A képen egy fiatal lány a barátai körében táncol a Tokyo Beatles tribute band egyik tagjával. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

A felnőttéválás maga a rémálom, egy olyan lidércnyomás, amin mindannyian osztozunk, mindenkit jól megkínoz. A képen iinik tombolnak a Tokyo Beatles, egy Beatles feldolgozásokat játszó banda zenéjére. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

És akkor most képzeljük el az egész tini lázadásdolgot a világ legkonformistább társadalmában - Japánban, ahol a rend és a hatalom elleni lázadásnak már csak a gondolata is értelmezhetetlen. Ez a tinilány például annyira élvezi a koncertet, hogy egyenesen sikít örömében! (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Japán tinik cigiznek és isznak egy tokiói szobában. A középső 17 éves fiút Naronnak hívják, egy akkoriban népszerű nyugtatóról kapta a nevét. Akkoriban a fiatalok semmi másra nem vágytak, csak hogy túléljék a napot. Yoko, miután Naron (és a nyugtató) bandájának a tagja lett, csak annyit mondott: korábban nem tudta, mi az a boldogság. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

A japán hagyományok egyik legfontosabb alapvetése a szülők tisztelete. A japán fiatalok egy része továbbra is szeretne beilleszkedni a társadalomba, és rendes munkahelyen dolgozni, ők az egyenruhában és egyenfrizurában masírozó fiatalok, Úgy is tűnhetne, hogy itt jó igazán fiatalnak lenni: mindenki boldog és kiteljesedett. Viszont sokan éppen ennek az ellenkezőjét szeretnék: belőlük lesznek a lázadók. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

A japán fiatalok nagy része boldogtalannak és elveszettnek érzi magát. És teljesen nyíltan beszélnek a frusztrációikról. Hogy elvesztették a hitüket az idősebb generációkban, amiért egy értelmetlen háborúba sodorták az országot. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Yoko az ideje nagy részét egy kávézóban tölti a barátaival. A hosszú éjszakák vége általában egy barátja szőnyegén éri őt. Az ő napja napkeltekor végződik és napnyugtakor kezdődik. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Yoko csak a tegnapra emlékszik és csak a holnappal törődik. Ha lenne elég pénze, festészetet tanulna. Az iskolában a tanárok dícsérték rajzait. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

De a legtöbbször Yokohama kikötőjében nézi a hajókat. Ő is utazásról álmodozik, hogy elmenekül ebből az országból. A cuccait összepakolná egy reklámszatyorba, és meg sem állna St. Tropez-ig. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

A fiatalok minden köteléket elvágtak az otthonukkal, keresik az új kapcsolatokat, éppen ezért tartoznak össze, mert nem tartoznak sehova. A képen Kako csukott szemmel beleszív a cigarettájába, miközben hallgatja a kedvenc jazz zenéjét. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

A japán lázadók nem is voltak egységesek, azon kívül persze, hogy osztoztak a nihillben, a Beatles imádatában és majomszerű táncmozgásban. Meg marékszámra ették az altatókat és kétpofára falták a szubkultúrát. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Könnyedén találtak otthonra a jazz coffee shokban. A képen a Tokyo Beatles sodrása látható, amelynek ez a lány teljesen átadja magát. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Japán fiatalok a tengerparton. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Yoko az apja haláláig vidéken élt, de nem jött jól ki az anyjával. Ahogyan ő meséli: semmi sem tetszik neki ami teszek vagy mondok. Két éve megszökött otthonról, egy bárban dolgozik, ahol a tulajdonos mindenben a kegyét keresi. (Fotó: Michael Rougier / Europress / Getty)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Bookline

Equipo Plantel
Milyen a diktatúra

4246 Ft

Takács Tibor
Ügynökök, informátorok, jelentések

4250 Ft