Holnap meghal Krisztus. Ha élt egyáltalán. Misztikus története beépült a Nyugat kultúrájába, a lényeget tekintve mindegy, hogy Saulus-Paulusék mesterműve-e csupán vagy sem. Nem kérdőjelezzük meg, sőt szappanoperásítjuk, hogy még igazibbnak hasson. A mítoszt teremtő antológiába (Újszövetség) azonban nem véletlenül nem került be Krisztus és Magdaléna utódot eredményező idillje. Krisztus nem családapa.
Látom őt magam előtt a kereszten. Sötétedik. A fekete, szétterülő felhők résein vöröses és világoskék fény világít be a földi színpadra. Krisztust a világoskék végtelen tartja hatalmában, az egyik résen át irtózatos akarattal és koncentrációval mered. Hova? A csillogó szemek és a világegyetem közt akkora energia keletkezik, hogy elhajlítja Mózestől Isten figyelmét. Új vallás születik. "Atyám, miért hagytál el engem?" A "szakirodalom" állítása szerint így fakad ki nagyjából ekkor. De hát nem hagyta el! Mégis, az emberáldozat-dramaturgia azt kívánja, hogy "Isten fia" szenvedjen attól, hogy kimegy belőle a földi élet. A létfenntartó ösztönével küzd, odaadja az emberi élőlény legnagyobb kincsét, az életet. A történet megismerőjének át kell élnie a tragédiát, ettől jobban magáévá teszi a további, transzcendens mondandót.
"Szeresd felebarátodat, mint tenmagad!" hirdette egyszer (talán többször is) Krisztus. E mondat a maga korában rendkívüli erejű lehetett. A nyomorultak, a leprások, a rabszolgák, a vagyonukat szétosztó kereskedők mámoros sodrásba kerültek, akárcsak a korai keresztény katonák, lándzsájukat döfés helyett elhajítván. Az egyenlőség, a cinkos, titkos összetartozás átélése közben eltöltötte őket az izgató tudás: az emberi bőr, ruha, vagyon, mely elhatárol bennünket egymástól, látszat. Nem életek vannak, hanem Élet.
Következett egy lépés az állati létünktől valami felé.
Ezt a lépést még most is lépjük. Krisztus története a társadalmi praxist összetartó kovásszá vált, mely által hétköznapi elmék, kiskatekizmusi nagyságok a szószéken hadonászva, hangoskodva egy-egy félórára hallgatóságuk fölé kerekedhetnek a szeretet nevében.
Hallgatom az ismerős történetet, jó lenne tudni, mire gondolok közben.
litera
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
