Natália
-3 °C
8 °C

Legszebb öröm

2006.04.20. 09:56
A litera Nemzeti tizenegy, avagy két választás Magyarországon című sorozatába felkért tizenegy írót, hogy a 2006. április 10-től 20-ig tartó időszak egy-egy napján rövid jegyzetben számoljon be köz-érzetéről, különös tekintettel a polisz ügyeire és állapotára. Mindez egyben nemes versengés is - az ország öt bölcsészkaráról delegált diákzsűri dönt majd arról, melyik jegyzetet találja a litera díjára érdemesnek.

Egy kis séta, egy kis szoptatás, egy kis kampány, így telnek a napjaim. Csak a derű óráit számolom, mondhatnám, és abból aztán van bőven. Ez a kampány olyan mennyiségben szállítja a fiaskót, a siralmas balfogásokat, a Darwin-díjas bukásokat, hogy szinte erőszakot sem kell tenni magamon, hogy végigröhögjem az egészet. Így gondoltam legalábbis.

Csak be kell kapcsolni a tévét vagy böngészni egy kicsit az internetet, és gurulnak elém a gyöngyszemek; blogok és fórumok, kommentárok és plakátok, kedvemre szemezgetek nap mint nap. Habzik a hülyeség, és kilúgozza azokat a kérdéseket, hogy teszem azt, mit gondolunk Állam bácsiról vagy szegényekről és gazdagokról. Ők csak a mesében vannak, a valóságban tréfának beillő ámokfutás van és ahhoz méltó kéjes kacagás. Rosszmájú somolygás, csúfondáros mosoly, kaján vigyor. Ez a kampány a káröröm kampánya.

A kezdetben szórványos és pártsemleges káröröm az első forduló után bő fél országos méreteket ölt. Erősebb ragasztóanyagnak bizonyul a választók között, mint a pártprogramok, és jobb gyúanyagnak tűnik a sajtó nagy része számára is, mint a hűvös objektivitás. Ami nemrég még súlyos volt és szorongató, hirtelen lebegő lett és fehér - ha hasonlat kell, hát legyen: mint a pelenka a fregolin. Új szórakozásokat találunk magunknak, új látnivalókat fedezünk fel közvetlen környezetünkben. Valamelyik este, mint afféle jobb háziasszony, a tévé elé készítek egy kis enni-innivalót, gyors fürdetés, etetés - légy jó kisfiú, ne rontsd el a szüleid mulatságát -, majd odakucorodunk a kanapéra és már kezdődik is a műsorunk: a nemzet orvosának és a nemzet műsorvezetőjének halk szavú, villogó szemű eszmecseréje az egykori Szovjet Kultúra Házában. Vinnyogunk, vonaglunk, fuldoklunk a gyönyörűségtől.

Aztán két napja, amikor dicső nemzeti 11-ünk szétrobbant, torkomon akadt a káröröm, és máris ott volt az ismerős, nyűgös szorongás. Hogy úgy rohadt az egész, ahogy van. Ami semmiképp sem ekvivalens azzal a kijelentéssel, hogy mindegy volna, ki nyeri a választásokat. De a kabarénak számomra vége; inkább vissza a gyerekhez, aki ámuldozva nézi a csupasz plafont, ezt a szenzációs látványosságot; kéjesen cumizik, és amikor fogatlan ínyét az ujjára zárja, egy pillanatra megdermed, s megannyi honfitársához hasonlóan kerek szemmel eltöpreng, hogy voltaképp most ő harap vagy őt harapják. Mígnem aztán Álom bácsi tőrbe csalja.

Gács Anna
litera