A cseh irodalom nagymamája

Nemcsak fiatal cseh tollforgatókat fedeztek fel az utóbbi években, említsem csak Petra Hůlová vagy Jaroslav Rudis nevét, de a cseh irodalom porondján maradt elég hely az idősebb debütáló írók számára is. Květa Legátová, nyolcvanéves szerzőnő Zelary című első kötetével robbant a cseh irodalmi köztudatba, sőt irodalmi munkássága filmsikernek is örvend. Hogyan is fedezték fel az inkognitóban élő hölgyet? A Zelary című kötet, melyet harminc éve írt, csak 2001-ben jelent meg.

A Jozova Hanule (Józi Hanácskája, 'Józi', illetve 'Joza' a 'Józsi' név tájszólásos alakja) című novellát pedig, amely eredetileg a Zelary című kötet egyik elbeszélése volt, a kilencvenes években dolgozta át a Milos Havel Alapítvány forgatókönyv-pályázatára. "Hofmanka, mi lenne, ha kivennél egy elbeszélést a Zelaryból és elküldenéd?", tette fel magának a kérdést a Květa Legátová álnév alatt író Věra Hofmanová a Cseh rádióban sugárzott beszélgetésben (Vilém Faltýnek, 2002. október 25.). Tehát forgatókönyv-pályázaton fedezték fel az idős hölgyet, akiben hosszú évtizedekig bujkált a tehetség. Ondřej Trojan filmrendező és Petr Jarchovský forgatókönyvíró a pályázatra beadott novella alapján később faggatni kezdték a szerzőnőt a szereplők hátteréről, a falu egyéb alakjairól és mindennapjaikról, és ezáltal nemcsak a forgatókönyv csiszolódott, de így alakultak és formálódtak a harminc éve fiókban heverő elbeszélések is, amelyeket végül a Paseka Kiadó adott ki a Jozova Hanule kivételével, amiből a film anyaga készült. A kiadó azon volt, hogy a nagyobb siker érdekében egy csokorban jelentesse meg az elbeszélésfüzért, de a filmesek visszafogták, nehogy a film kárára legyen az irodalmi siker!

Ha időrendi sorrendbe állítjuk az eseményeket, akkor a filmes elbeszélés 1995-ben kapta meg a Milos Havel Alap támogatását, később felfigyelt rá a Barrandov Filmstúdiókban Petr Jarchovský forgatókönyvíró, és 1999-ben felhívta rá Ondřej Trojan filmrendező figyelmét. Aztán meglátogatták a pszeudonim alatt író Věra Hofmanovát. Segítségükkel adta ki az ismeretlen írónő 2001-ben a nyolc elbeszélést Zelary (2001) cím alatt, és azt követően a Jozova Hanule (2002) novellát, ami a film alapját képezte. Mindkét könyv bestseller lett, a Zelary "Állami irodalmi díjban" részesült (Státní cena za literaturu) 2002-ben, és a Jozova Hanule a Könyvvilág "Olvasói díját" kapta ugyanabban az évben.

A kötetet nyolc elbeszélés alkotja, melynek egyes szereplői szoros kapcsolatban állnak egymással. A történet az első Cseh Köztársaság (1918-1938-as évek) idején játszódik egy isten háta mögötti faluban a Beszkidek hegységben. Kegyetlen sors, tragikus élettörténetek, éhség és nélkülözés határozza meg a kötet alaphangulatát. Legátová életfelfogása realista, nyelvezete mégis költői, és hemzseg a képektől, jelzőktől, hangulatábrázolásoktól. Bevallása szerint Čapek, Vančura és Olbracht írásain nőtt fel.

Květa Legátová 1919-ben született, fizikát és matematikát tanult, a háború alatt rövid ideig a brünni konzervatóriumon tanított németet, majd áthelyezték a Beszkidekbe, vidéki iskolákba. Politikailag megbízhatatlannak nyilvánították, ezért nem maradhatott egy helyen: egyik iskoláról helyezték át a másikra. Balladisztikus elbeszélései alapját morvaországi dombvidéki tanyák világa adja.

A kötet az irodalmi és közéleti lapok többségében pozitív visszhangot kapott. Marie Homolová a Lidové noviny napilapban (2001. december 29.) így vall a kötetről: "Květa Legátová jócskán várt elsőszülött elbeszélésének kiadására, de érdemes volt, mivel a Zelaryban híre-hamva sincs az éretlen szőlőnek: ízes és illatos, vegyük akár a nyelvezetét vagy a történetét." A Právo című napilap (2002. február 28.) is méltatja a kötetet: "Elejétől a végéig ámulatba ejt, naturalista és gyönyörű olvasást nyújt". Nyers balladák, vidéki regény, amelyet költészetbe pólyáltak. Olvasása nem cseh anyanyelvű számára megterhelő, nehézkesen megy, sok korabeli és lírai szót használ. De gondolom, a csehek sem siklanak el gyorsan a sorsoktól terhes sorok felett, hanem ízlelgetik szájukban a súlyos szavakat.

Ondřej Macek a Bratstvo 2003/3.-ban írja, hogy "a Zelary egyáltalán nem romantikus. A patakok nemcsak csobognak, de ölnek is, a szilvapálinkát nem békésen iszogatják, de a kocsmai verekedés közben érződik, az esőszemek nem a párkányon kopognak ritmikusan, de hidegítenek és fájnak, az áram nélküli házak nem vonzóak, hanem keserves szegénységről árulkodnak".

Petr A. Bílek a Souvislosti 2002/1.-ben úgy érvel, hogy "ha van irodalmi díj, amit még nem adtak át, és nem azon okból kifolyólag, mert az érintettek még semmilyen díjban nem részesültek (pedig egész életükben írnak?!), akkor azt a Zelary érdemelné meg. De ha nem kap díjat, az sem baj: a Zelary szövege már maga eseményszámba megy". De térjünk csak vissza a filmre: magyar színész fényképe pillantott ránk Csehország-szerte az óriásplakátokról, a mozik csordultig teltek, a csehek megpróbálták kiejteni Cserhalmi György, a sármos magyar főszereplő nevét. A cseh-szlovák-osztrák koprodukcióban készült százötven perces film két teljesen eltérő életvitelű emberről, illetve sorsuk összefonódásáról szól: hogyan kötődnek össze a menekülő úriasszony és a vidéki földműves mindennapjai. A háborús események és a szerelmi történet a vidéki élet rajzává szélesednek.

A film elejét Brünnben forgatták, majd Szlovákiában és Csehországban folytatták, mivel az elbeszélés a természetben, hegyi tanyán játszódik 1943 és 1945 tavasza közt. A háborús események a háttérben húzódnak, de hatással vannak a főhősök életére.

Nézzük csak pár sorban a film tartalmát: egy medikus a főiskolák bezárása után nővérke lesz a kórházban, azonban hirtelen új iratokat kap, és el kell hagynia a várost, mivel ellenálló tevékenységet folytat. Elveszti a szeretőjét, és búcsúzni kényszerül az ismerős környezettől. Zelary faluban férjhez megy Jozához, azaz Cserhalmihoz, egy idősebb falusi gazdához. Nincs más választása: papírjai nincsenek, a rendőrség a nyomában. Városi lányként főzni nem tud, főztjét a kutya sem eszi. De Joza igyekszik a kedvében járni, és lassan összeszoknak - a finnyás falusi lány hozzábújik a falusi legényhez. De a nézők hisznek nekik, és ez a legfontosabb.

A film túl hosszú, terjedelmes, de a hangulata magával ragadó. Amolyan romantikus vidéki történet, sok felesleges részletezéssel, kitérővel, kanyarral - ötvenmillió cseh koronáért.

A Zelary falunév, akár az írónő neve, fiktív, még a tájszólás is kitalált, hogy a hősnő, aki elhagyja a várost és az isten háta mögött kényszerül élni, nyelvi akadályokba is ütközzön, de csak annyira tájszólás, hogy a prágai ifjúság is megértse. Anna Geislerová játssza Eliskát, azaz Hanát, Cserhalmi György Jozát, Miroslav Donutil pedig a papot.

Darina Křivánková faggatta Ondřej Trojan filmrendezőt a Lidové noviny hasábjain 2003. augusztus 28-án. Az interjúból kiderül, hogy a film német verzióját is tervezik, de félnek a német dabingtól, ám nincs más választásuk, a feliratozott filmeket játszó mozikba senki be nem teszi a lábát. Európában azonban a cseh filmet nem értik, sokkal könnyebb győznie Amerikában, legalábbis Trojan szerint. Tehát a tárgyalások egy amerikai filmügynökséggel már folynak. Arra a kérdésre, mivel ragadta meg őt a Želary, Trojan azt felelte, hogy valójában az eredeti történet fogta meg, és maga a tény, hogy egyáltalán van neki története. Azon kívül a hősnő kegyetlen sorsa, illetve az, hogy nőről van szó. És jócskán érződik az anyagon az önéletrajzi háttér, a szereplők élnek és nem papírszerűek.

Íme a recept! És biztató az a tény is, hogy sosem késő tollat ragadni, illetve pályázni, idős korban is rákacsinthat az íróra a szerencse.

Pénzes Tímea