Orbán
10 °C
20 °C

Szentek és vizek

2006.04.20. 07:47
A litera Nemzeti tizenegy, avagy két választás Magyarországon című sorozatába felkért tizenegy írót, hogy a 2006. április 10-től 20-ig tartó időszak egy-egy napján rövid jegyzetben számoljon be köz-érzetéről, különös tekintettel a polisz ügyeire és állapotára. Mindez egyben nemes versengés is - az ország öt bölcsészkaráról delegált diákzsűri dönt majd arról, melyik jegyzetet találja a litera díjára érdemesnek.

Azt mondja a Nikola, hogy húsz évre megoldják a dolgokat.

Sveti Nikola nevét jól ismerem, vannak barátaim, kiknek családi védszentjük. Dalmáciában pedig Szent Miklós, Sveti Nikola a viharba jutottak megmentője.

Közben azért kijavítottam a dédikét, aki nem hall túl jól, hogy Mikola, de ő annyit élt Szabadkán, hogy ilyen nevet már nem is ismer, Nikolát meg annál többet. A gázóra-leolvasót is így hívják.

Most nem tudom pontosan, hogyan is lesz, mert bár továbbra is van szerepe annak a szép orvosnak, lehet, hogy nem fogja tudni papírral garantálni összetartozásunk. Amit azért el bírok képzelni, mert valami miatt 1998-tól sem sikerült.

A gázóra leolvasók is megbízható és pontos emberek, vetette közbe dédike, aki annyit azért megjegyzett, hogy olyan fehér csíkos fekete öltönyt piros nyakkendővel ő csak cigányprímáson látott a Mátyás pincében, de magára hagytam, mert ezt már nagyon unom.

Viszont ráakadtam Csoóri Sándornak a hetvenöt éves Sütő Andráshoz írt Az utolsó remény című szövegére, ami ekképpen kezdődik - a teljes szöveget az élet rövidsége miatt nem tudtam végigolvasni: ,,Márai 1946-os naplójában olvasom a következő sorokat: 'Számomra Trianon trauma volt, fél életen át kínlódtam vele. Már nem az. Az igazi trauma számomra nem az a Magyarország, amely elveszett - a történelmi -, hanem az, amely megmaradt.'"

Engem is érnek traumák, abból is látszik, amiket hirtelen összetalálok.

Honnan tudom, hogy melyik remény az utolsó?

*

Szolnokra helikopterrel viszik a homokot, alig négyméternyi hely jut manőverezésre, mert a villanypóznák hat méter magasak. Így mondták a híradóban, és láttam is, akár a JAG egyik része, de nem viccelek: segítségnyújtás, noha kicsit kampányillatú.

Ugyanakkor Szerbiában, Romániában és Bulgáriában a helyzet tragikus, az emberek magukra hagyatva küzdenek, lovas kocsikon menekülnek, teheneket próbálnak kihúzni az árból, a kutyákkal senki nem törődik, vacogva nézik a távolodó csónakokat.

Belgrád utcáin dzsipekhez erősítve vízisíztek.

Mert nincsenek útban tehenek, kutyák és csónakos emberek.

Lovas Ildikó
litera