Vencel
8 °C
24 °C

Lovasi: Csendes evolúcióban vagyunk folyamatosan

1999.12.02. 16:00
Kapcsolódó cikkek (1)
"Csendes evolúcióban vagyunk folyamatosan, de nyilván szeretnénk, ha lemezeinket sorban hallgatva valami történet kerekedne ki belőle a figyelmes fülnek" - mondta Lovasi András az Index Törzsasztalában egy kérdésre. Az énekes-gitáros elmondta: ősszel lesz új lemez. Az eredeti online interjút itt olvashatják.

(ZedlzDead): - Nem vagyok kimondottan Kispál-rajongó, az első lemez, ami tetszett, az a Holdfényexpressz volt, az viszont nagyon-nagyon. Ellenben azt hallottam másoktól, és olvastam itt a Fórumon is, hogy az "ős-Kispálosoknak" pont ez az album nem jön be, a zenekar elkommerszesedését látják benne, meg hasonlókat. (Lehet, hogy én vagyok kommerszebb ízlésű?) Amit szeretek a Holdfényexpresszen, az a lendületessége. És most már végre kérdeznék is valamit: Mennyire érzed fordulópontnak ezt az albumot, az-e egyáltalán, vagy csak számomra?

- Csendes evolúcióban vagyunk folyamatosan, de nyilván szeretnénk, ha lemezeinket sorban hallgatva valami történet kerekedne ki belőle a figyelmes fülnek. Például a holdfényes, az olyan csajozós lemez.

(Rebell): - Miért jó, hogy mindenütt (ez alatt pl showdert értem) lenyomjátok az Emesét, esetleg playback, műsorvezető vigyorog, fizet. Ok, hogy pénz, de hosszú távon eléggé rontja az imidzsteket (kérdezzétek csak meg a píjárosokat:). Az elég gyenge indok, hogy "így is megismerik emberek a zenéinket", mer az MSE egy eléggé komersz Kispál szám (ok, persze nem annak szántátok). Ezen kívül nem hallottam még olyanról, aki ne a kölcsönkapott kaziktól, esetleg Szigetkoncerteken szerette volna meg a zenéiteket.

- Némi igazságod vagyon, azonban itt leszögezném: az Emese a Fábryban élő volt és ingyé ment. Sajnos még így sem esett jól, mert sokat kellett várni, mire eljátszhattuk.

(Takács Viktor): - Igaz, hogy gitáros-cserére készültök? Miért nem jöttök ki idén új lemezzel, félsz az Y2K-tól?

- Szó van róla, hogy a Vittay átdimenzionálódik a zenekar köré, de még nem biztos. Dumálunk, azt majd meglátjuk. Nem tudom, lehet, hogy gitáros lesz, lehet, hogy fúvós, vagy egy több hangszerhez értő ember. Lehet. hogy marad a Vittay, de a háttérben sokkal nagyobb szükség lenne rá.

Nincs kész az anyag. Nem úgy akarunk lemezt csinálni, hogy bemegyünk és felvesszük. Otthoni anyagokból szöszölnénk - legfeljebb kijön hozzánk a drogrendőrség... -, ilyen low-fi-os barkácsműhelyes lemezt akarunk csinálni. Nem hi-fi rajongóknak!

(Takács Viktor): - Hallottad-e az új Quimby lemezt? Úgy tűnik, mintha idén ők készítették volna el az aktuális Kispál lemezt...

- Igen, velük készítettük el. A zene nagyon tetszik, a szövegek néha kevésbé, de ezt meg is mondtam a Tibinek. Azt mondta, jövőre kijavítják.

(Kaviat): - Lovasi Mestertől kérdezem, hogy mikor lesz az új cucc ?

Tavasszal maxi filmzenékből egy-két új szám, és ősszel lesz új cucc.

(escobar): - Nem érzed már magad néha "öreg rutinrókának"? (már csak hogy saját szavadjárásával illesselek) Mer' ami papban nem jó, zenészben sem.

- Mi bajod az öreg papokkal?

(fpete): - Szerinted mennyire változott a közönségetek összetétele az utóbbi időkben?

- Mindig magatokkal vagytok elfoglalva, miért nem kérdezitek, hogy hogy vagyunk mi, meg hogy mennyit változtunk, egyébként pedig fel fogunk kérni egy szociológust, hogy világítson át benneteket.

(Videki srac): - Mielőtt kijött az első lemezetek, azt mondtad egy pécsi lapnak, hogy reméled, ezért még nem kurvul el a zenekar. A remix albumot nem érzed elkurvulásnak?

- Nem, különben is a csöves-digó ellentét már lefutott, vagy mégsem?

(Holio): - Olvastad a Galaxis Útikalauzt? Mintha érezhető lenne valami hatása a számaitokra. (amik, (nemcsak) mellékesen tökéletesek)

- Nem, csak biztosan egy korosztály vagyunk íróval. Már többen mondták egyébként ezt.

(Mr. Pete): - Személy szerint nagyon bírlak, meg a zenétek is ok, de nem zavar, hogy a szövegetek nem értelmes? Sokan próbálták elmagyarázni a dalszövegeitek rétegeit, de kétlem, hogy ti magatok különböző asszociációs rétegekre gondolnátok szövegírás közben. Nem jut eszetekbe semmi értelmes, vagy mi?

- Írj egy példát, szerinted milyen az értelmes szöveg!

(Alonso Mosley): - Köszönet azért, hogy még nyolc év után is ugyanúgy lehet titeket szeretni. Jancsó Miki bácsival hogy találtatok egymásra? A színpad dohányzásra kijelölt hely? Mert ha nem, akkor a Kispálnak (mármint az Andrásnak) vége van. :o)

- Jancsó Miki bácsival egy 48-as ünnepségen találkoztunk, amit Ő rendezett, mi csak zenéltünk, ez azóta is így van, szerencsére :) A koncertgázsiba beépítjük az esetenkénti bírság összegét is :)

(Vbala): - Hogy áll a Kispál-kották ügye?

- Én se tudok kottát írni, a Diossy feladata lenne.

(0): - Jó régen voltam az első koncerteteken. Erősíts, avagy cáfolj +, hogy az 1990. február 3-i (Almássy tér) volt az első pesti szereplés?

- Nem ez volt az első koncert, de az elsők közül való. Az első '89 áprilisában volt a Műszaki Egyetem B-Klubjában (?). RIPOFF Raszkolnyikov és a Palermo Boogie Ganggel. R. táncolt is rá.

- Nem gondoltatok rá, hogy a klippeket kiadjátok? (Személyes kedvencem a Röhrig féle Ágy, asztal, TV)

- Nem gondoltunk, mert nem vagyunk túlságosan büszkék rájuk. Az én személyes kedvencem a "Dal elalváshoz".

- Igaz-e, hogy saját számaitokat kiadjátok techno-feldolgozásban?

- Nem igaz, ellenben készül undergrund dj-k "egérjéból" egy mix-válogatás, de nem techno, és nem mi csináljuk és nem mi adjuk ki.

- Pénteken nem-e lehetne e a Róka komát lenyomni?

- Mivel a catering szűkös (jól felfogott érdekünkből), így valszeg nem kerül sor rá.

(Violah): - Nagyon tetszik a Vasút-induló, csak gratulálni tudok hozzá! Népszerűek lettetek hirtelen, és ez nagyban köszönhető az új cd-teknek. Dalszövegek letöltésére van lehetőség?

- Soproniaknak nem tetszik annyira, de azért köszi, de a népszerűségünk szerintem nem ennek köszönhető. A dalszövegeket a kispal.mentha.hu-rol tölthetitek le.

(Jazzos): - Meghallgattad már az Arcot? Vagy a Dorian Gray-t? (Nem tudom milyen néven adták oda) Ha jöttök Győrbe várjuk a telefont, mert ha nem, akkor elterjesztjük, hogy gonoszak vagyok, meg csúnyák, meg a fiatal tehetségek nem kapnak lehetőséget, meg brühühü. Tudodkik (tudod?)

- Nem hallgattam még meg, de mire Győrbe megyünk, meghallgatom. Küldjétek el a Zámbó J. web-site-jának URL-jét.

(Zsosz): - Andris! Én látom rosszul, h ti egy csomószor szétunjátok magatokat koncert alatt mostanában??? (Remélt válasz: igen.) Valahogy olyan már, mint ha csak azért koncerteznétek, h pénz meg paripa meg stb... (remélt válasz: nem). Vagy csak én vagyok hülye??? (Remélt válasz: ááááá, dehogy.....)

- Szerintem megöregedtél, és Te unod magad. Mi már '91-ben is nagyon untuk, amit csináltunk. Meg is írták már akkor is az újságírok, csak Te most vetted észre.

(Takács Viktor): - Van néhány mp3 tőletek a nemhivatalos Kispál honlapon. Tudsz róla?

- Igen, tudom. Dióssy az internet-felelős, több anyaggal szeretnénk frissíteni. Rakunk mi is fel mp3-akat a netre, korai demókra és új próbatermi felvételekre lehet számítani.

(Borka): - Kár....kár, hogy a múlt szerdai vidéki buli annyira rosszul sikerült...Pedig nagyon vártuk. Azt hiszem, akkor nagyon utáltad a közönséget...persze lehet, hogy nem így van, de mi úgy éreztük.

- Bocs, bocs, de rosszul érezted, szerintem jó volt, dehát nem kell mindig mosolyogni, úgy is lehet jó.

(PANNI): - Abban a szerencsés helyzetben voltam az ősszel, hogy láthattam a Gyógyshow-k egyikét Pécsett. Megdöbbentően színvonalas előadás volt, nagyon tetszett finnyás kis társaságunk minden tagjának. Azt szeretném megkérdezni, hogy megörökítésre került e az előadás valamilyen formában (video, cd rom ilyesmi).

- Videon megvan az említett esemény, de kiadásra alkalmatlan, inkább csak dokumentum, mely emlék öregkorunkra.

(Sowhat): - András : Nem gondolod hogy tök mainstreamek vagytok?

- Hát szörnyen nézünk ki, igazad van.

(Zseboroszlán): - Elképzelhető e, h mi jogtisztán töltsünk le az internetről Kispál számokat? Egyáltalán mi a véleményed a zenészek ilyen formában történő "kirablásáról"?

- Nem képzelhető el, sőt most szigorítottak nemzetközileg. Hosszútávon az lenne a jó, ha a kiadókat kihagynánk és közvetlenül működne ez a hangfelvétel-közönség kapcsolat. S kimaradna a terjesztés bigybasz.

(Noelse): - Fogyaszt valamilyen Z-t, vagy egyéb növényi kivonatot a zenekar? Esetleg valami szintetikumot?

- Szintetikumot nem, Z-t, ha adnak.

(Escobar): - noelse, milyen buta kérdés ez és mire jó? Ha igen elmész a Blahára meztelenül pipával a szádban és üvöltözni kezdesz, hogy Lovasi is szíjja, Lovasi is szíjja?

- Helyes. Amúgy is ez az ország a titkok és elhallgatások országa lesz. Ahogy Cseh Tamás, elődöm a Jancsó-filmekben mondta: Játsszuk azt, hogy játszunk megint, játszuk azt, hogy félünk megint...

(favago): - Hogy a 'halálba' kerültetek ti Lengyelországba? Azt tudom, hogy egy ottani rádió hívott benneteket, de hogy tudtak meg, hogy léteztek, ott is vetítik a Csinibabát vagy a Lámpást..

- A Filmfesztivál volt az első, ahol dekorációnak hívtak bennünket. A rádió később jött, de az jött be jobban. A Namiszlovszkik Scieránszkik már új munkahely után néznek :)

- Te leszel a következő Playboyban?

- Majd hogyha növelik a méretet, a lap méretét :)

(zsombi): - Van nyaralód Balatonlellén? Főállású zenésznek tartod magad? Mert én még emlékszem, amikor Lellén a főtéren portréztál. Vagy a grafika, mint a másik művészeti irány leszállóágban van?

- Nincs nyaralóm Lellén, máshol sincs, sajnos, és a portrézás nem a grafika legfelemelőbb ága. Pénzért csináltam, na!

(dj avez): - Tudom az elektronikus zene nem a ti műfajotok, mégis megkérdem: milyen jövőt jósoltok neki, főleg a ti zenetekkel kapcsolatban? Teljesen kizárt hogy valaha ilyen zenét csináljatok?

- A kérdést továbbítom a Dióssyhoz, Ő nálunk a digitális majális.

(quartya): - A közönségről alkotott véleményetek milyen? Mennyire változott meg szerintetek a "rajongótábor" az elmúlt évek alatt, és ez jó vagy rossz folyamat? Ami miatt kérdem, az a gyógysón bemutatott közönséggyalázás, miszerint olybá tűnt, hogy nektek nincs szükségetek arra, hogy valakinek az legyen a fixa ideája, hogy Lovasival duettbe énekelhessen a színpadon, viszont a mai közönségnek meg nincs arra szüksége, hogy videjóklipp mennyen a háttérben, meg kulturát mongyon az Ónodi Eszti a kapszulában. Merthogy nekik a rokkendroll kell, meg a mindentbele-fejembebe. És akkor most ez egy kibékíthetetlen ellentét lesz az együttes meg a közönség ifjabb része közt??

- Nem kell ezen annyit gondolkodni, addig jó, amíg eljönnek, mi pedig visszahelyezhetjük őket az emberiség természetes alapállásába: Vigyázz, tisztelegj!!! :))))))

(Slim Panatella): - Egyszer 94-95-ben Pécsett a Kisszínházban játszották a Pécsi Szál c. darabodat, amiből végül (gondolom) a lemez is megszületett. Játszott benne két jó csaj, azokkal meg mi van? Volt két faszi is, az kevésbé érdekel, de azért elmondhatod. Csináltok-e még darabot és ha igén, miért nem most?

- A Pécsi szál ugyanúgy a Hajdú Andrással csinálódott, mint a Gyógyshow, és barátaink szerepeltek benne, akik azóta a szerjózsa minden irányába... Többek között a Hajdú húga, aki ez egyik jó csaj volt, most helyszíni szemléz az RTL Klub-on.

(dr. Poljakov): - Az új embereknek köszönhetően érdekes új hangokkal bővült a zenekar. Véletlen találkozás lenne Ákos és Béla? Lesznek gondolom az új lemezen is. Persze ha lesz új lemez. Lesz? :) Az ez idáig utolsó albumon korábban sosem hallott zenei ötleteket vélek felfedezni. Programzene? A film miatt gondolnám... Vagy csak fentebb nevezettek aktív közreműködésének eredménye?

- Bonyolult és számunkra is képlékeny még ez a dolog, de a kiérzett biztatást köszönjük.

(Gold Amex): - Népünk Bandija, Médiasztár, Te! - Te úúútálod az ilyen Rajongói Leveleket, meg unod is szerintem, meg defenzív is vagy. Akkor mér' vállaltad el ezt itt? Hm?

- Régi mondás: aki elment kurvának, ne csodálkozzon, ha megb**k, én viszont szeretem, ha b**nak.

- Az egri koncert után azt mondtad nekem, hogy te producer is vagy és be tudsz vinni egy filmhez, mert tök jó a hajam, csak egy bordzsekit kell felvennem... Figyi, most hazudtál vagy mi van?!

- Van még egy jobb ajánlatom, csak nem mertem előhozakodni vele!

- Miért nincs új játék a siteotokon már hónapok óta? Egyáltalán (Ti) foglalkoztok vele?

- A Dióssy kapta a feladatot, hogy kezelje a Net-et, de állandóan pornóképeket néz, de heteken belül állítólag lesznek rajta új anyagok.

(HúsrágóHídverő): - Pontosan miről szól a HúsrágóHídverő?

- Azt még akkor írtam, amikor még nem tudtam mindent ilyen jól megmagyarázni.

(Benedek Szabolcs): - Kedves András, engem az érdekelne, Nálatok melyik van előbb: a zene vagy a szöveg? Előbb megírjátok (megírod) a dalszöveget és ahhoz lesz zene, vagy fordítva? Netán egyszerre, esetleg általánosítani nem lehet?

- Nem lehet általánosítani, minden dalnak külön evolúciója van. Van amelyik egy perc alatt készül, van amelyik több éven át. Van, amelyikhez kell valami átélt szituáció, van amelyik, csak úgy lesz.

(Sowhat): - Szerinted mi az oka hogy a radió/tvbe egyre igénytelenebb lesz a zene ( pl. Kozsó istálló) a közönség ilyen igénytelen vagy csak a pénzcsináló tv/rádio tehet róla, hogy ilyen szenny megy a médiában ?

- Saját farkába harap a kígyó.

(maddar): - Hogyan vered (majd) át a kiadón a barkács lo-fi minőséget? Jómagam szintén nem hifi rajongó, nagyon érdekelne, hogy mik a lehetőségeitek! (művészi szabi vagy szerződésszegés:)) )

- A szerződésünk szerint, ha a kiadó visszadobja az anyagot, onnantól ő finanszírozza a készítését, tehát nem fogják visszadobni.

(HúsrágóHídverő): - Feltűnt, hogy sokat baszogatod Dieter Bohlent a koncerteken. Van ennek valami személyes oka, vagy csak jól esik?

- Messze van, nincsenek verőemberei és nem tud visszapofázni. Amúgy NDK-s nőket puccogtattunk Bulgáriában a "Why did you do it just tonight" alatt. Tehát szép emlék.

(fejesbé): - András: hogy bírod ezt a sok kérdést? Az állandó faggatózást? Hogy "kamerák figyelnek"? A zenéteken szerencsére nem érződik a média hatása, persze témában azért igen...de tetszik! :o)

- Egy hónapban egyszer ki lehet bírni, különben nem szoktam állandóan sajtótájékoztatóra járni.