Miklós
-7 °C
4 °C

Megszűnik a Selmeczi-féle Szatelit

2004.02.23. 17:57
Elmarad a századik Szatelit: Selmeczi Tibor és a produkciós iroda, a Szféra Tv értetlenül fogadta a hírt, miszerint az MTV megszünteti a műsorukat, azzal az indoklással, hogy igényesebb politikai kabarét várnak a gyártótól. A Kató néni és a Dilibuli sem maradhat a képernyőn, a Szféra Tv egyetlen műsora, amit nem ítéltek bóvlinak, a Szeszélyes évszakok.
"Az utolsó felvétel idején még nem tudtam róla, hogy ez lesz az utolsó adás, és így el sem köszönhettem tisztességesen a nézőktől" - mondta a népszerű humorista a hétfői sajtótájékoztatón. Az MTV vezetése, Selmeczi szerint azért szüntette meg a Szatelitet, mert a szombat esti kabarék nem voltak elég színvonalasak, a magas nézettség ellenére bóvlinak ítéltettek.

Másfél éve ezért a műsorért tüntették ki a humoristát, ahogyan ő fogalmazott: "egy, a szakmától kissé idegen úgynevezett tiszti kereszttel, ami talán túlzás volt, mint ahogyan a bóvli minősítést is talán kissé túlzásnak érzem." Selmeczi hozzátette: "Ahhoz, hogy a két kereskedelmi csatorna közül legalább az egyiket rendszeresen meg tudjuk nézettségben verni, márpedig ezt kérték tőlünk, kellettek populárisabb, olcsóbb jelenetek is"

Reviczky Gábor: Felvállaltam a Szatelitet

A sajtótájékoztatón a Szféra tévé vezetőin kívül több színész is megjelent, akik rendszeresen szerepeltek a Szatelit-ben. Az MTI munkatársának kérdésére, miszerint ha újra indulna a műsor, továbbra is vállalna abban szereplést, Reviczky Gábor igennel felelt, mint - ahogyan hangsúlyozta - eddig is felvállalta a műsort.

Selmeczi Tibor kifejezte köszönetét a közönségnek, valamint azoknak a színészeknek és politikusoknak, akik a 99 adás résztvevői voltak, és így búcsúzott: "Egyszer majd játszunk tovább, hogy továbbra is kinevethessük a mindennapok nyomorúságát." Az ünnepi, századik adásra Habsburg Ottóval terveztek egy beszélgetést, amely így elmarad.

Rózsa György Kvíz-műsort kap

A Szféra TV az MTV-nek négy kabarét gyárt, a Szatelitet, a Kató nénit, a Dilibulit és a Szeszélyes évszakokat, amelyek közül csak utóbbi maradhat képernyőn.

A Blikk február 21-ei beszámolója szerint Rózsa György lesz a házigazdája az MTV március közepén induló Tűz-Víz-Kvíz című vetélkedőjének. A német Quizfire magyar változatának vezetésére korábban Vágó Istvánt is felkérték, később válogatást tartottak, melyen Havas Henrik is részt vett.