Tizenegyen pályáztak MTV-elnöknek

2009.03.02. 16:04 Módosítva: 2009.03.02. 16:06
Elvileg már szerdán lehet új elnöke az MTV-nek, miután már egy éve vezető nélkül működik a közszolgálati televízió.

Tizenegyen pályázták meg a Magyar Televízió elnöki posztját a hétfő délutáni határidőig - értesült a közmédiumot felügyelő kuratórium elnökségének több tagjától a nap folyamán az MTI.

Órákon belül tudható lesz, hány dokumentáció felelt meg az alaki követelményeknek a tisztségre kiírt, sorrendben immár az ötödik pályázaton.

A múlt péntek délutáni határidőig tizenketten vették fel az induláshoz szükséges csomagot az MTI kuratóriumi elnökségi tagoktól származó értesülései szerint.

A január 15-én - három nappal az utolsó sikertelen elnökválasztási menet után - közzétett felhívás alapján kedden és szerdán egyenként hallgatja meg a pályázókat elképzeléseikről a kuratóriumi elnökség.

Az előzetes menetrend szerint jövő szerda reggel már jelöltet állítana a testület. Ennek sikere esetén pedig még aznap dönthetne a kérdésben a nagykuratórium is.

A tisztség tavaly március elején üresedett meg, miután lejárt Rudi Zoltán négyéves megbízatása. Ő volt a Magyar Televízió első olyan elnöke a médiatörvény 1995-ös elfogadása óta, akinek sikerült kitöltenie hivatali idejét.