Na, ilyen a cseh vizuális demokrácia

2009.03.07. 16:09 Módosítva: 2009.03.07. 17:00
A cseh közszolgálati televízió arculatváltását bemutató kiállítás nyílt a Ponton Galériában, pedig itthon még műholdon sem fogható a prágai egyes csatorna. A letisztult dizájn, talán kevésbé szebb mint a magyar MTV népies-modern szpotjai, de azért kiderül, hogy az arculat nem csak néhány ütős filmből áll. Hanem egy jól átgondolt, egységes koncepció.

Csak a tények: „We are Czech TV" címmel kiállítás nyílt a Budán a Ponton Galériában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Plusminus Vizuális Intelligencia Fórum közös szervezésében, ahol a cseh köztévé megújulásának folyamatát igyekeztek bemutatni március 28-ig.

Elsőre furcsa, hogy vajon miért reklámozzák Magyarországon a cseh televíziót, mikor nálunk nem is fogható a cseh adás. A kiállításon a fotós kollegával mi keltettük talán legnagyobb feltűnést, a cseh művészturisták is minket fotóztak, rajtunk kívül újságírót nem nagyon láttam, bár emelte a rendezvény fényét, hogy a végén megjelent a helyszínen Marczinka Csaba is.

A látvány nem túl izgalmas: a kiállítás dizájnfolyamatokat ábrázoló képekből és három, cseh tévészpotokat mutató plazmatévéből áll. Talán a MOME diákjai tudnak belőle tanulni valamit, hiszen a kiállítás és az azt követő konferencia inkább szakmabelieknek szól. Az érdeklődők olyanokat tudhatnak meg, hogy a tévé hivatalos betűtípusa az Avenir TM Next lett, vagy, hogy hogyan folyik a módszeres és tudatos arculatépítési munka a Cseh Köztársaságban. Az arculatváltást 2006-ban kezdték el, mivel a közelgő digitális átállás megkövetelt egy radikális „arcfelvarrást".

És akkor még a tények: Az új logót és arculatot Štěpán Malovec tervezte. A munka első fázisában Uroš Trefalt, rendező művészeti vezetésével folyt, 2008-ban egy új csapat folytatta a tervezést Alan Záruba és Kateřina Hajnovská vezetésével. A cél a 16:9 formátumra való átállás és több mint 50 műsor főcímének, promóciójának és internetes megjelenésének megtervezése volt.

Az MTV jobb?

A képeket nézve nekem az ugrott be elsőre, hogy a Magyar Televízió szpotjai sokkal királyabbul néznek ki (magyar motívumokkal, de mégis előremutató stílusban), mint a cseh újítás européer minimalizmusa. Én valami igazi, beteg "csehszlovák" arculatra éheztem volna, de aztán elmagyarázták, hogy miért jobb mégis az övék.

A kedves cseh art direktor, Pavla Hromková (a Cseh TV vizuális prezentációért felelős központjának igazgatója, mert hogy ott ilyen is van) talán túl lelkesen magyarázta az arculatváltás folyamatát, de ezt a kulturális közeledés jelének vettem. Bár a magyar tévével összefüggésben nem tudott nyilatkozni, mert a Cseh Centrumban szállásolták el, és ott csak cseh tévé látható, elmondta, hogy az itt látható újítások már futnak a cseh tévében, és óriási kritikai hullámot váltottak ki. Hramková örült a heves társadalmi párbeszédnek, amit az új dizájn váltott ki, de szerinte csak amiatt ellenkeztek, mert a posztkommunista országokban az emberek egyszerűen nem bírják elviselni a változást, félnek.

„A huszonegyedik században már előre kell tekintenünk, és bátornak kell lennünk, hogy megváltoztassunk dolgokat, új utakon járjunk" - tette hozzá.

A letisztult dizájn ellenére nyomokban észre lehetett venni a szpotokban csehekre jellemző motívumokat is, például amikor az elegánsan öltönybe öltözött urat mutató filmben a bőrcipő felett kivillant a láb, amin nincs zokni. De azért olyan szpotokat is láttam, amik leginkább a kilencvenes évek Taft-reklámjára emlékeztettek, ezekben a BBC-től vette táncversenyműsorukat népszerűsítették.

A cseh közszolgálati televíziónak négy csatornája van (CT1 - általános közszolgálati, CT2 - az igényesebbeknek, CT4 - sport, CT24 - hírcsatorna), ezeknél úgy próbáltak arculatot váltani, hogy a csatornák profiljaira jellemző legyen, de mégis az összes CT egységes képet mutasson. Csehországban, már ha csak a nézettségi számokat nézzük, nagyjából hasonló a helyzet, mint itthon, a kereskedelmi tévéket (három nagyobb kereskedelmi csatornájuk van) többen nézik, a közszolgálatival pedig inkább értékeket akarnának közvetíteni. De az arculatváltás célja azért az volt, hogy felvehessék a versenyt a kereskedelmi adókkal.

„Az új dizájnnal egy érzést, komolyságot és határozottságot próbáltunk sugalmazni" - mondta Hramková. Törekedtek arra, amit a kereskedelmi tévékben nem lehetség, a vizuális demokráciára. Nekem ezek csak nagy szavaknak tűntek, mert az egész túl minimalistának hatott, voltaképpen szimpla színes csíkok lettek a fő motívumok, amik ezeket szerint a vizuális demokráciát jelentenék. Ezek alapján nem tudtam volna megmondani, melyik európai tévét nézem éppen.

A régi cseh tévédizájnnal az az art direktor baja, hogy túl konzervatív volt, és nem volt benne koherens szisztéma. Sajnos a régi arculatról képanyagot nem mutattak, egyedül a régi logót láttam, de nekem az jobban tetszik, mint az új - lehet, hogy én egy cseh konzervatív vagyok. Mivel a változtatásokat kis lépésekben próbálták adagolni a sokkhatás elkerülése miatt, az új logót még nem vezették be, de a csatornák jelei már a könnyebb azonosíthatóság kedvéért egyszerűen csak számok lettek egy színes négyzeten. Hogy miért van szükség arra, hogy mindezt Magyarországon is bemutassák, arra csak annyit tudott válaszolni Hramková, hogy minden EU-országban be akarják mutatni. A következő állomás valószínűleg Szlovákia lesz.

Egységes koncepció

Somogyi Krisztina, a kiállítás kurátora szerint régiónk országai közül talán leginkább a Cseh Köztársaság dizájntörekvéseit ismerik világszerte, példának Prága vagy Brno városok arculattervét, a cseh országimázs-kampányokat vagy a Karlovy Vary filmfesztivál látványvilágát hozta fel. A kurátor azért hozta ide a "We are Czech TV"-t, hogy a magyar szakma ihletet tudjon meríteni a csehek csapatmunkájából. Elmondta, hogy neki is tetszenek az MTV szpotjai, de szerinte baj, hogy nincs egységes arculattervezés nálunk. Egyetértett azzal, hogy ez lehet annak is a következménye, hogy nálunk még elnöke sincs a tévének, azért ők ennyire nem állnak csehül.

A kurátor szerint nem pénzkérdés lenne, hogy a magyar tévénél is egységes arculatot alakítsanak ki, mert ott már nagyon sokszor váltottak arculatot, de anélkül, hogy ezt megindokolták volna.

Nagy számban érkeztek hozzánk a cseh tervező csapat tagjai, mind nagyon fiatalok voltak. A megnyitón a Cseh Centrum vezetője személyes példaként hozta fel, hogy ő tragédiaként élte meg, mikor a tévémaci eltűnt a képernyőről. Szerinte ez a fajta hozzáállás, amit ő is képvisel (hogy hiányolja a macit) már kivesző félben van, ezért a cseh tévé jó stratégiát választott. A MOME igazgatója csak irigyelni tudta a cseheket, mert szerinte ott emelkedőben van az általános kulturális színvonal, és ezért természetes, hogy ezzel együtt fejlődik a televízió is.