Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Szanálásra készül a Sanoma

2009.03.17. 11:55 Módosítva: 2009-03-17 12:01:21
Lapeladásokkal és kiszervezésekkel is járhat a finn Sanoma WSOY médiacsoport érdekeltségébe tartozó Sanoma Budapesten belüli átszervezés, írja a Világgazdaság.

A Sanoma portfóliójának alakítása főként azokat a kiadványokat érintheti, amik nem hoznak robusztus nyereséget, és ebben két-három éves távlatban sem várható jelentős javulás, véli Szabó György, a hazai kiadó vezérigazgatója. Így a magyarországi vállalkozás hetven orgánumának kevesebb mint tíz százaléka lehet veszélyben.

Az átszervezés a vezérigazgató nyilatkozata szerint azt jelenti, hogy nem zárkóznak el vegyesvállalatok alapításától vagy a kiadói tevékenység kiszervezésétől. „Már hosszú ideje zajlik a háttérmunka, a modellezés a cégen belül. Csoportosítottuk, hogy mely orgánumok eladását, kiszervezését tartjuk elképzelhetőnek, de azt nem tudjuk még megmondani, hogy a cég 650 fős dolgozói létszámából hány főt érinthet az átszervezés” – tette hozzá.

A konkrétumokat május első heteiben jelentik be. A Sanoma hároméves válságstratégiájában úgy számol: 2011 és 2012 fordulóján indulhat el visszafelé a hirdetői és az olvasói piac is a mélypontról. A magazinok most 75 százalékos forgalomrészesedésének csökkenése mellett 20-30 százalékra emelkedhet az internetes és 5-ről 7-8 százalékra a televíziós tevékenységük aránya a bevételben.