Leállítanák a média liberalizálását Szaúd-Arábiában

2009. március 24., kedd 09:51 |

35 vallási vezető tiltakozott az interneten amiatt, hogy túl liberális a szaúdi média, már nők is szerepelhetnek a tévében, sőt az állami tévé már nyugati filmeket is sugároz.

A média liberalizálását szolgáló lépések leállítására szólították fel az új szaúdi tájékoztatási minisztert a királyság konzervatív iszlám vallási vezetői.

A szaúdi internetes oldalakon megjelent nyilatkozatban 35 vallási vezető annak a véleményének adott hangot, hogy a rijádi kormány megsérti saját, a vallással és az erkölccsel kapcsolatos törvényeit.

Szaúd-Arábia a Koránt tekinti alkotmányának és széleskörű hatalmat ad az iszlám vallási vezetőknek a közerkölcsök felügyeletére. Erre és korábbi kormányrendeletekre hivatkozva a nyilatkozat aláírói emlékeztetnek arra, hogy a szaúdi törvények tiltják a nőknek a nyilvános táncot, éneklést, nem olvashatnak sem híreket sem arabul, sem idegen nyelven, továbbá nem jelenhetnek meg a televízióban semmilyen körülmények között.

Abdulaziz Hodzsát februárban nevezték ki kulturális és tájékoztatási miniszternek, Ijád Madani helyére, akit a konzervatívok azzal vádoltak, hogy kicsúszott a kezéből a média ellenőrzése a nőknek a szaúdi tv-ben való szerepeltetésével és nyugati filmek bemutatásával. A szaúdi állami média az elmúlt években engedélyezte női bemondók szereplését, de az arab műholdas csatornák, amelyek közül többnek tulajdonosai szaúdi hercegek, vagy pedig a királyi családhoz közelálló üzletemberek, még tovább mentek nyugati típusú show-műsorok bemutatásával.

Szaúd-Arábia óvatos nyitását még a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kezdte meg Abdallah király, mint az iszlám szélsőségek elleni harc részét. A New York-i és washingtoni merényletek ugyanis a nemzetközi figyelem középpontjába

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A németek betiltottak egy libanoni tévét - 2008.11.24.
Zavarják a vételt, mert a csatorna állítólag rejtett üzeneteket küld az alvó terrorista sejteknek.

Hasonló cikkek

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!