Tematikus adók is szorongatják már a köztévét

2009.03.30. 11:04 Módosítva: 2009.03.30. 11:04
Az RTL Klub és a Tv2 mellett a kisebb csatornák között is éles nézettségi verseny folyik. A közszolgálati tévéket nem egyszer maguk mögé utasítják a sokkal kisebb költségvetésből gazdálkodó kereskedelmi adók. Az m1-et nyár óta lenyomja a Viasat3, az m2 pedig még inkább lemarad az olyan csatornák mögött, mint a Film+ és a Cool TV.

Az RTL Klub és a Tv2 mellett a kisebb kereskedelmi csatornák is egyre stabilabb közönséggel rendelkeznek, amivel rendszeresen maguk mögé utasítják a közszolgálati adókat.

Az m1-nek a Viasat3 jelent legnagyobb vetélytársat, de már a Film+ is a nyomában jár. A másik közszolgálati csatorna, az m2 még inkább lemaradt. Január elejétől február végéig a kereskedelmi korcsoportban csak 1,5 százalékos nézettséget produkált főműsoridőben.

A Viasat3 élre tör

A 2008-as havi átlagok szerint a Viasat3 egyenletes nézettséget hozott és nyár közepétől már jórészt rendszeresen lenyomta a közszolgálati egyest. A júniusi Eb még kiemelkedő nézettséget biztosított az m1-nek, ekkor még a Tv2 -t is felülmúlta a csatorna, de a focimeccsek nélkül újra visszazuhant nézettsége. Július óta pedig nagyrészt fölékerekedett a Viasat3. A kereskedelmi csatornák idén is szorosan az m1 nyomában vannak, a Viasat3 már meg is előzte a köztévét és a Film+ sincs sokkal lemaradva. Eközben a köztévé több mint 18 milliárd forintból gazdálkodik évente, miközben a Viasat3 ennek legfeljebb negyedéből gazdálkodik-

2008
 

A Film+ 2-3 százalékos közönségarányokat hozott 2008-ban, amit először augusztusban fejelt meg egy 4,1 százalékos eredménnyel.

 
2008

A Viasat3 stabil nézettsége mellett a Film+ is jól szerepel, megtartotta nézettségét a kereskedelmi korcsoportban, sőt 2007 és 2008 között nézettség-növekedést is produkált.

atlag

Cool lendület

Idén januártól a CoolTV is elkezdett feljönni, és azóta tovább szépítette eredményeit. A februári hónapot már 3,9 százalékos közönségaránnyal zárta főműsoridőben. Ezzel megerősítette helyét a Viasat3 és a Film+ mellett, és új potenciális ellenfélként jelent meg a közszolgálati m1-el szemben. Ehhez képest az m2 messze lemaradt 1,5 százalékos közönségarányával.

A Cool január-februári teljes napi és a főműsoridős nézettsége a tavalyi év hasonló időszakához képest erősödött. A kereskedelmi korcsoportban ez két százalékpontos emelkedést jelentett.

cool

A csatorna legnézettebb műsorai a Miami helyszínelők és a Cobra 11. Előbbi rendszeresen 6 százalék, vagy afölötti eredményt ér el a 18-49 éves korosztályban, a német bűnügyi sorozat pedig 5 százalékos közönségaránnyal szerepelt februárban.

Összehasonlításként az m1-en egy esti film, ráadásul hétvégén ér el csak nagyobb nézettséget. Például a Miss Marple történeteinek legutóbbi része a múlt héten, 7,3 és 7,5 százalékos közönségarányt ért el a kereskedelmi korcsoportban, pedig a csatornának jóval nagyobb a vételkörzete, mint a Cool TV-nek. Az m1-en a legnézettebbek a hírműsorok. A 12. hét eredményei szerint a rangsora következő volt: a Kékfény (9 százalék), A TV ügyvédje (8,8 százalék), a Híradó este (4 és 8 százalék között változott), és az Este (2,5 és 5,5 százalék között).

Bőség zavara

A nem földi sugárzású csatornák évről évre egyre nagyobb teret nyernek a piacon. Emellett egyre többen fizetnek elő sok csatornát tartalamzó csomagra. 2009-ben már a háztartások 81 százalékában van valamilyen tévécsomag. Összefügg ez azzal is, hogy a tévénézők egyre több magyar nyelvű csatornából választhatnak. 2004 és 2009 között közel kétszeresére nőtt a piacon megjelenő magyar nyelvű adók aránya.