Öt hónap múlva lehet elnöke az MTV-nek

2009.03.31. 09:22 Módosítva: 2009.03.31. 09:41
A hivatalos indoklás szerint új jelentkezőket várnak, ezért adnak minden eddiginél több időt a pályázatok megírására, valójában a kuratórium kivár: tudni akarják, hogy lesznek-e előrehozott választások és új médiatörvény.

Minden eddiginél hosszabb időt, több mint öt hónapot hagyott a Magyar Televízió elnökválasztási procedúrájára a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége - olvasható ki a pályázat hétfőn közzétett jelentkezési felhívásából. A testület elnökhelyettese szerint új pályázókat várnak.

Miközben az előző menet pár nap híján két, az eggyel korábbi pedig három hónap alatt futott le, most - a hatodik menetben - a jelentkezéshez szükséges pályázati csomag felvételére is csak majdnem egy hónap múlva nyílik mód; április 27. és július 3. között válthatják ki az érdeklődők a dokumentációt.

A versenybe szállók augusztus 24-én adhatják le elképzeléseiket, a személyes meghallgatások egy héttel később kezdődnek, és az ütemterv szerint három napon át tartanak. Szeptember 4-ig kell jelöltet állítania az elnökségnek, és a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium elé terjesztenie azt - áll a jelentkezési felhívásban.

Több időt akartak hagyni a pályázóknak - mondta Czeglédi László kuratóriumi elnök és helyettese, Balogh László.

Utóbbi megemlítette, ha tartják a korábbi, két- vagy három hónapos menetrendet, akkor "csak az fog pályázni, akinek kész anyaga van".

Az okok között említette a belpolitikai bizonytalanságot, utalva arra, nem tudni, lesznek-e előre hozott választások, illetve hogy mikor születik meg az új, a közrádió és -televíziók irányítását is alapjaiban átalakító médiatörvény.