Offshore útikalauz nyomozó újságíróknak

A szerző, Paul Cristian Radu a Román Oknyomozó Újságíró Központ társalapítója korábban egy bukaresti székhelyű országos napilapnál dolgozott, és néhány kollégájával összefogva azért alapított független, nonprofit szervezetet, mert az újságnál több írása is publikálatlan maradt, a leleplezni kívánt poltikusok és vállalkozások nyomásgyakorlással vagy hirdetésekkel vásárolták meg a lap hallgatását. Előfordult az is, hogy a rövid határidők és a teljesítménykényszer miatt nem tudták feltárni egy-egy sztori mélyrétegeit, kivédeni a dezinformáció és a manipuláció különféle megnyilvánulásait, vagy az újságírókat eszköznek tekintő kiszivárogatási kampányokat.

Radu és kollégái mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy egy-egy helyi médiacsoport nem alkalmas a minőségi tényfeltáró munka támogatására, ezért független újságírószervezetet alapítottak, és projekt-alapúvá tették szervezetük oknyomozásait. Az anyagi forrásokat pályázati úton teremtik elő, elsősorban olyan nagy nemzetközi szervezetektől, mint a Nyílt Társadalom Intézet, a Knight Foundation és más amerikai és nyugat-európai alapítványok.

Román cégektől nem fogadnak el támogatást, mert az szerintük nem lenne etikus, viszont a pályázati pénzből készült írásokat térítésmentesen felajánlják a helyi médiának is. A külföldön publikált sztorik azonban otthon is nagyobbat szólnak tapasztalatuk szerint.

Nemzetközi kapcsolatokra nem csupán az anyagi források felkutatásához volt szükségük: a központ első nagy munkája a verespataki bányaberuházás hátterének feltárása volt, és ott rögtön azt tapasztalták, hogy a szálak nagyon messzire, más országokba és kontinensekre vezetnek. Egyetlen cégnévből orosz oligarchákig, kelet-európai állami vezetőkig, multinacionális cégek menendzsereiig, sőt NATO tisztségviselőkig jutottak el.

A verespataki beruházás mögött kirajzolódó cégháló több mint húsz országot érintett, az oknyomozás végkövetkeztetése pedig az lett, hogy a kelet-európai országok gazdasági életében nyugatinak látszó offshore cégeken keresztül még mindig meglepően nagy szerepet játszanak az egykori kommunista titkosszolgálatok emberei.

Ahhoz, hogy az újságírók ezen a terepen labdába rúgjanak, maguknak is szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerre kell szert tenniük, ezért a román központ intenzív hálózatépítésbe kezdett olyan nyugati újságírószervezetekkel, mint például a több mint negyven hasonló szervezet több száz újságíróját tömörítő Global Investigative Journalism Network, a nemzetközi tényfeltárásra szakosodott International Consortium of Investigative Journalists, vagy ennek háttérintézménye, a washingtoni Center for Public Integrity.

Ezzel párhuzamosan saját hálózatot is kiépítettek a balkáni régióban, aminek eredményeképpen román, bosnyák, szerb, horvát és bolgár újságírók egymással, valamint nyugaton és a posztszovjet tagköztársaságokban dolgozó kollégáikkal dolgoznak együtt egy-egy határokon átnyúló történeten.

Ilyen együttműködés például az Organized Crime and Corruption Reporting Project, amely olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy Kelet-Európában miért tehetetlen az igazságszolgáltatás a politikával összefonódott szervezett bűnözés és korrupció ellen, hogyan épült be a szervezett bűnözés a labdarúgásbizniszbe, vagy hogyan működnek a nemzetközi cigarettacsempész-hálózatok. A cigarettacsempészetről szóló cikksorozatért, amelyben rejtett kamerás felvételeket készítettek például egy Kalinyingrádi csempészárugyárról is, tíz ország tizennégy újságírója idén Tom Renner-díjban részesült.

Paul Radu az ilyen nagyobb szabású oknyomozásokhoz szánta segédletül a "Follow the Money: A Digital Guide for Tracking Corruption" (PDF) című, szabadon letölthető e-könyvét, amely elsősorban számítógépes és internetes módszerekkel, információforrásokkal, adatbázisokkal foglalkozik.

A könyv az offshore-problematika leírásával indul: a szerző szerint az offshore cégekben elképesztő mennyiségű korrupciós és más illegális forrásból származó pénz tűnik el, vagy alakul át más, legális forrássá az üzleti-, és banktitok leple alatt.

Bár az offshore adóparadicsomokról mindenkinek egzotikus Karib-tengeri szigetek jutnak eszébe, számos fejlett és EU-s ország is kínál offshore-szerű lehetőségeket, amelyek elfedik a valódi tulajdonviszonyokat. A szervezett bűnözés nem csak Kajmán-szigeteki és panamai cégeket használ erre a célra, osztrák magánalapítványok vagy az USA Delaware államában bejegyzett cégek is megfelelnek, és első ránézésre kevésbé gyanúsak mint a Brit Virgin-szigetek, Isle of Man, vagy Libéria.

A tulajdonviszonyokat elfedő offshore cégek közös jellemzője, hogy professzionális strómanok nevére vannak bejegyezve: gyakran előfordul, hogy egy-egy igazgatónak több száz cége van. A visszaélések elleni küzdelem a legtöbb országban kimerül abban, hogy feketelistákat vezetnek a "diszkvalifikált igazgatókról", vagyis az olyan strómanokról, akiknek olyan cég volt a nevén, amivel később gondok adódtak.

(A negyedik mobilfrekvenciáért versengő egyik magyar cég, a MobiNet mögött álló Layland Enterprises Limited például a skóciai Edinburgh-ban, egy ilyen cégalapításokra specializálódott cég, a Lawsons & Co. LLP címére van bejegyezve, igazgatója, Joanne Wight további 48 hasonló cégben főnök papíron, ez a munkája, hogy a nevét adja a valódi tulajdonosok helyett.)

Ilyen körülmények között a cégek tulajdonviszonyainak felderítése egyre komplexebb feladat, előfordulhat, hogy egy belgrádi szerb cég tulajdonosa rotterdami vállalkozás, amely viszont egy osztrák alapítványhoz tartozik. A szerző húsz szintes tulajdonosi szisztémát is látott már a végén csak strómanokkal, de azt állítja, hogy számítógépes segítséggel még ez sem akadály, mert az azonos tulajdonosi körök gyakran azonos jogászokkal és strómanokkal dolgoztatnak, ezért a nevek alapján felderíthetőek, szociális háló-elemző szoftverekkel pedig többé-kevésbé átláthatóvá tehetők az érdekkörök és a csoportdinamika.

A neveket olyan nagy, nemzetközi, online is elérhető cégadatbázisokon kell átfuttatni, mint a Lexis/Nexis vagy a Dun & Bradstreet, illetve a nemzeti cégadatbázisokon, mint Magyarországon például a Complex.hu. Ez egy-egy bonyolultabb esetben áttekinthetetlenül sok adatot eredményez, ezért elemzőprogramokra is szükség van: a román újságírók az I2 Analyst's Notebook-ot használják, amely a betáplált dokumentumokból felvázolja a cégek, a személyek, a helyek és az időpontok közötti összefüggéseket. Az I2-t nyomozó hatóságok is használják ugyanerre a a célra.

A kézikönyv számos országra lebontott tippeket ad a cégadatbázisok használatára, amelyek a legtöbb helyen fizetősek, ezért nem olcsó mulatság a cégadatokban való búvárkodás. Van ahol viszont trükközni kell: a luxemburgi cégnyilvántartás ingyen hozzáférhető ugyan a weben, de nem tesz lehetővé név-alapú keresést. Ezt egy ügyes Google trükkel megkerülve deríthetjük ki például, hogy Szász András neve melyik luxemburgi cégben szerepel.

Az e-könyvben felsorolt rengeteg esettanulmány között Verespatakon túl is akad magyar vonatkozású, a Mogiljevics-féle Eural TransGas-sztori, amit román újságírók vizsgáltak, és amit a magyar sajtó csak külföldi forrásokból tálalt, ha egyáltalán. Magyarországon ugyanis nem működnek oknyomozó újságíró szervezetek, nemzetközi együttműködések esetlegesen alakulnak csak ki, és még egy Dun & Bradstreet cégadatbázis hozzáférés is messze kívül esik az átlagos magyar sajtómunkás számára elérhető lehetőségek körén.

A cikket itt lehet kommentálni