Bence
10 °C
25 °C

Offshore útikalauz nyomozó újságíróknak

2009.04.09. 11:03 Módosítva: 2009-04-09 11:06:20
A korrupció nemzetközi közlekedési útvonalait feltérképező kézikönyvet írt egy román újságíró, miután egykori kommunista titkosszolgálatok embereire bukkant néhány határokon átnyúló, szövevényes sztoriban. A kézikönyv elsősorban az offshore cégparadicsomokban bejegyzett vállalkozások tulajdonosi hátterének és összefonódásainak felderítésére ad valóban használható számítógépes és internetes tanácsokat, de az is kiderül belőle, hogy az újságírók csak akkor rúgnak labdába ezen a terepen, ha a leleplezni kívánt csoportokhoz hasonló nemzetközi hálózatokat hoznak létre saját maguk is.

A szerző, Paul Cristian Radu a Román Oknyomozó Újságíró Központ társalapítója korábban egy bukaresti székhelyű országos napilapnál dolgozott, és néhány kollégájával összefogva azért alapított független, nonprofit szervezetet, mert az újságnál több írása is publikálatlan maradt, a leleplezni kívánt poltikusok és vállalkozások nyomásgyakorlással vagy hirdetésekkel vásárolták meg a lap hallgatását. Előfordult az is, hogy a rövid határidők és a teljesítménykényszer miatt nem tudták feltárni egy-egy sztori mélyrétegeit, kivédeni a dezinformáció és a manipuláció különféle megnyilvánulásait, vagy az újságírókat eszköznek tekintő kiszivárogatási kampányokat.

ftm04

Radu és kollégái mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy egy-egy helyi médiacsoport nem alkalmas a minőségi tényfeltáró munka támogatására, ezért független újságírószervezetet alapítottak, és projekt-alapúvá tették szervezetük oknyomozásait. Az anyagi forrásokat pályázati úton teremtik elő, elsősorban olyan nagy nemzetközi szervezetektől, mint a Nyílt Társadalom Intézet, a Knight Foundation és más amerikai és nyugat-európai alapítványok.

Román cégektől nem fogadnak el támogatást, mert az szerintük nem lenne etikus, viszont a pályázati pénzből készült írásokat térítésmentesen felajánlják a helyi médiának is. A külföldön publikált sztorik azonban otthon is nagyobbat szólnak tapasztalatuk szerint.

Nemzetközi kapcsolatokra nem csupán az anyagi források felkutatásához volt szükségük: a központ első nagy munkája a verespataki bányaberuházás hátterének feltárása volt, és ott rögtön azt tapasztalták, hogy a szálak nagyon messzire, más országokba és kontinensekre vezetnek. Egyetlen cégnévből orosz oligarchákig, kelet-európai állami vezetőkig, multinacionális cégek menendzsereiig, sőt NATO tisztségviselőkig jutottak el.

ftm02

A verespataki beruházás mögött kirajzolódó cégháló több mint húsz országot érintett, az oknyomozás végkövetkeztetése pedig az lett, hogy a kelet-európai országok gazdasági életében nyugatinak látszó offshore cégeken keresztül még mindig meglepően nagy szerepet játszanak az egykori kommunista titkosszolgálatok emberei.

Ahhoz, hogy az újságírók ezen a terepen labdába rúgjanak, maguknak is szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerre kell szert tenniük, ezért a román központ intenzív hálózatépítésbe kezdett olyan nyugati újságírószervezetekkel, mint például a több mint negyven hasonló szervezet több száz újságíróját tömörítő Global Investigative Journalism Network, a nemzetközi tényfeltárásra szakosodott International Consortium of Investigative Journalists, vagy ennek háttérintézménye, a washingtoni Center for Public Integrity.

Ezzel párhuzamosan saját hálózatot is kiépítettek a balkáni régióban, aminek eredményeképpen román, bosnyák, szerb, horvát és bolgár újságírók egymással, valamint nyugaton és a posztszovjet tagköztársaságokban dolgozó kollégáikkal dolgoznak együtt egy-egy határokon átnyúló történeten.

Ilyen együttműködés például az Organized Crime and Corruption Reporting Project, amely olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy Kelet-Európában miért tehetetlen az igazságszolgáltatás a politikával összefonódott szervezett bűnözés és korrupció ellen, hogyan épült be a szervezett bűnözés a labdarúgásbizniszbe, vagy hogyan működnek a nemzetközi cigarettacsempész-hálózatok. A cigarettacsempészetről szóló cikksorozatért, amelyben rejtett kamerás felvételeket készítettek például egy Kalinyingrádi csempészárugyárról is, tíz ország tizennégy újságírója idén Tom Renner-díjban részesült.

ftm01

Paul Radu az ilyen nagyobb szabású oknyomozásokhoz szánta segédletül a "Follow the Money: A Digital Guide for Tracking Corruption" (PDF) című, szabadon letölthető e-könyvét, amely elsősorban számítógépes és internetes módszerekkel, információforrásokkal, adatbázisokkal foglalkozik.

A könyv az offshore-problematika leírásával indul: a szerző szerint az offshore cégekben elképesztő mennyiségű korrupciós és más illegális forrásból származó pénz tűnik el, vagy alakul át más, legális forrássá az üzleti-, és banktitok leple alatt.

Bár az offshore adóparadicsomokról mindenkinek egzotikus Karib-tengeri szigetek jutnak eszébe, számos fejlett és EU-s ország is kínál offshore-szerű lehetőségeket, amelyek elfedik a valódi tulajdonviszonyokat. A szervezett bűnözés nem csak Kajmán-szigeteki és panamai cégeket használ erre a célra, osztrák magánalapítványok vagy az USA Delaware államában bejegyzett cégek is megfelelnek, és első ránézésre kevésbé gyanúsak mint a Brit Virgin-szigetek, Isle of Man, vagy Libéria.

A tulajdonviszonyokat elfedő offshore cégek közös jellemzője, hogy professzionális strómanok nevére vannak bejegyezve: gyakran előfordul, hogy egy-egy igazgatónak több száz cége van. A visszaélések elleni küzdelem a legtöbb országban kimerül abban, hogy feketelistákat vezetnek a "diszkvalifikált igazgatókról", vagyis az olyan strómanokról, akiknek olyan cég volt a nevén, amivel később gondok adódtak.

(A negyedik mobilfrekvenciáért versengő egyik magyar cég, a MobiNet mögött álló Layland Enterprises Limited például a skóciai Edinburgh-ban, egy ilyen cégalapításokra specializálódott cég, a Lawsons & Co. LLP címére van bejegyezve, igazgatója, Joanne Wight további 48 hasonló cégben főnök papíron, ez a munkája, hogy a nevét adja a valódi tulajdonosok helyett.)

ftm05

Ilyen körülmények között a cégek tulajdonviszonyainak felderítése egyre komplexebb feladat, előfordulhat, hogy egy belgrádi szerb cég tulajdonosa rotterdami vállalkozás, amely viszont egy osztrák alapítványhoz tartozik. A szerző húsz szintes tulajdonosi szisztémát is látott már a végén csak strómanokkal, de azt állítja, hogy számítógépes segítséggel még ez sem akadály, mert az azonos tulajdonosi körök gyakran azonos jogászokkal és strómanokkal dolgoztatnak, ezért a nevek alapján felderíthetőek, szociális háló-elemző szoftverekkel pedig többé-kevésbé átláthatóvá tehetők az érdekkörök és a csoportdinamika.

A neveket olyan nagy, nemzetközi, online is elérhető cégadatbázisokon kell átfuttatni, mint a Lexis/Nexis vagy a Dun & Bradstreet, illetve a nemzeti cégadatbázisokon, mint Magyarországon például a Complex.hu. Ez egy-egy bonyolultabb esetben áttekinthetetlenül sok adatot eredményez, ezért elemzőprogramokra is szükség van: a román újságírók az I2 Analyst's Notebook-ot használják, amely a betáplált dokumentumokból felvázolja a cégek, a személyek, a helyek és az időpontok közötti összefüggéseket. Az I2-t nyomozó hatóságok is használják ugyanerre a a célra.

A kézikönyv számos országra lebontott tippeket ad a cégadatbázisok használatára, amelyek a legtöbb helyen fizetősek, ezért nem olcsó mulatság a cégadatokban való búvárkodás. Van ahol viszont trükközni kell: a luxemburgi cégnyilvántartás ingyen hozzáférhető ugyan a weben, de nem tesz lehetővé név-alapú keresést. Ezt egy ügyes Google trükkel megkerülve deríthetjük ki például, hogy Szász András neve melyik luxemburgi cégben szerepel.

Az e-könyvben felsorolt rengeteg esettanulmány között Verespatakon túl is akad magyar vonatkozású, a Mogiljevics-féle Eural TransGas-sztori, amit román újságírók vizsgáltak, és amit a magyar sajtó csak külföldi forrásokból tálalt, ha egyáltalán. Magyarországon ugyanis nem működnek oknyomozó újságíró szervezetek, nemzetközi együttműködések esetlegesen alakulnak csak ki, és még egy Dun & Bradstreet cégadatbázis hozzáférés is messze kívül esik az átlagos magyar sajtómunkás számára elérhető lehetőségek körén.

A cikket itt lehet kommentálni