Az MTV átnézi az 50 millió forint feletti szerződéseket

2009.04.16. 14:31
Bő egy hónapot adott az ötvenmillió forintnál nagyobb értékre szóló szerződések áttekintésére a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentjének a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége.

Kedden beszélt arról az MTI-nek Szabó László, a testület egyik Fidesz által delegált tagja, hogy kezdeményezni fogja a szerződések átnézését, kiemelten az Antenna Hungáriával és a Nap-kelte című reggeli műsort szállító társasággal készült szerződéseket, valamint az új tévészékház bérbeadójával kötött megállapodást.

Múlt szerdán hívta fel a kuratóriumi elnökség az MTV menedzsmentjét, hogy kezdeményezze a székházbérleti szerződés újratárgyalását; másnap több testületi tag úgy tájékoztatta az MTI-t, azért tettek így, mert a menedzsment tagjai azt közölték: évi egymilliárd forint pluszkiadást jelent a társaság számára, hogy az óbudai gyártóbázis bérletére euróban kötött kontraktus az uniós valuta 250 forintos árfolyamával számol. (Időközben az euró árfolyama 290-300 forintra emelkedett.)

A bérbeadó - az egykori Wallis, ma WING Zrt. tulajdonában lévő - Millenniumi Média (MM) Kft. közlése szerint az ingatlan bérleti díja havi 756 ezer euró; a 2007. március 2-án aláírt hosszú távú ingatlanbérleti szerződés alapján költözik az MTV a III. kerületi, Bojtár utcai ingatlankomplexumba.

A szerződés 22 plusz 18 évre szól. A Magyar Televízió az első szakasz letelte után dönthet arról, hogy folytatni kívánja-e a bérleti jogviszonyt az MM Kft.-vel. Az éves bérleti díj megjelölése nélkül a felek akkor annyit közöltek, havonta és négyzetméterenként átlagosan 10,74 euró az óbudai ingatlan fajlagos bérleti díja, míg 3,68 euró az üzemeltetési díj, az irodaterület bérleti díja pedig 11,4 euró.