Már megint MTV-elnököt keresnek

2009.04.27. 13:18 Módosítva: 2009.04.27. 13:21
Szeptember 4-éig kell döntenie a kuratóriumnak az új pályázókról. Már hatodszorra próbálnak elnököt választani, a köztévé már több mint egy éve elnök nélkül működik.

Ma indul az MTV elnöki posztjára kiírt hatodik elnöki pályázat: reggel tíz órától vehetik fel az induláshoz szükséges dokumentációs csomagokat az érdeklődők.

A versenybeszállók augusztus 24-én adhatják le elképzeléseiket; döntés legkésőbb szeptember 4-én lesz.

Legutóbb március 25-én döntött a pályázat kiírásáról a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége, két héttel azután, hogy eredménytelenül zárult a legutóbbi procedúra. Akárcsak januárban, akkor is a médiavezetési tapasztalatokkal nem rendelkező, ám nagy nemzetközi cégeknél vezetői tapasztalatot szerző Sztaricskai Tamást jelölték a szocialista, szabad demokrata és MDF-delegáltak. A civil delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumban azonban Sztaricskai ismét nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

Ezzel az MTV egy rekordot már megdöntött: eddig sosem kellett hatodik futamot kiírni közmédium-elnöki székért. Július közepén vehetünk búcsút az eddigi - tíz esztendővel ezelőtt született - csúcstól, mégpedig a leghosszabb ügyvezetéstől.

Horváth Lóránt ugyanis 1998. január 6. és 1999. május 13. között irányította az elnök nélkül álló intézményt, míg Medveczky Balázs 2008 március eleje óta vezeti az intézményt.