Nem a HVG bukott a legnagyobbat

2009. május 14., csütörtök 13:10 |

A válság a napilapokhoz hasonlóan nem kímélte a közéleti-politikai és a bulvár hetilapokat sem. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség napokban nyilvánosságra hozott 2009 első negyedévi adatait a 2008 harmadik negyedévi, válságmentes adataival összevetve az derül ki, hogy a politikai hetilapok közül a Heti Válasz (10,5 százalék), a bulvár hetilapok közül pedig a Hot! (17 százalék) vesztette a legtöbb olvasót.

Sorozatunk második részében a nagyobb hetilapok adatait vizsgáltuk, és már meg sem lepődtünk, hogy milyen meredeken zuhantak az eladási példányszámok a tavaly július-szeptember közötti vidám, válság nélküli hónapokhoz képest.

A válság a legnagyobb hatással a Heti Válaszra volt, amelyet tavaly nyáron még 21,5 ezer példányban értékesítettek, idén tavasszal viszont már csak 19,3 ezer darabot adtak el belőle átlagosan, így 10,5 százalékos példányszámcsökkenéssel Borókai Gábor lapja vezeti a vesztesek toplistáját. Őket követi a 168 Óra, ami 10,2 százalékos veszteséget könyvelhet el az első negyedévi 25,4 ezres példányszámmal.

A Magyar Demokratát a tavaly nyári 20,2 ezer vásárló helyett idén tavasszal már csak 19 és félezer ember kért az újságostól (-8,7 százalék), a Figyelő pedig 1113 példánnyal (-8,1 százalék) fogyott kevesebbel, mint tavaly, most 12,5 ezren veszik.

Az egyre vékonyabb HVG, ami a nyomtatott sajtó reklámtortájából is egyre kevesebbet tud kimarkolni, meglepő módon nem is vesztett olyan sok olvasót. Tavaly nyáron még 85,8 ezer darabot adtak el belőle, az idei év első három hónapjában pedig 80,7 ezret, így 5,9%-os veszteséget értek el. A közéleti-politikai lapok piacán náluk kisebbet csak a vidék hetilapja, a Szabad Föld bukott. A tavaly nyáron még 111,9 ezres adatot produkáló lapot most 109 ezren veszik átlagosan, így mínusz 2,5%-os eredménnyel ők állnak a vesztesek listájának utolsó helyén.

Az Élet és Irodalomhoz hasonlóan a Magyar Narancsot sem auditálja a MATESZ, saját bevallásuk szerint alig érzik meg a válságot, hetente 10-12 ezer példányt adnak el.

A bulvár hetilapok összes értékesített példányszámainak adatait összenézve az derül ki, hogy az emberek könnyebben lemondanak a bulvárról, mint a tájékozódásról. Egyetlen politikai hetilap sem vesztett ugyanis annyi olvasót, mint a Hot!, amelyiknek a tavalyi év 3. negyedévéhez képest 17 189-es példányszámcsökkenést kell elkönyvelnie. Míg a tavalyi év 3. negyedévben 100,7 ezer példányt értékesítettek, az idei év első negyedévben már csak 83,5 ezer darabot, így a 17 százalékos veszteséggel magasan ők vezetik a vesztesek toplistáját.

Őket követi mínusz 13,3 százalékkal a Best, amelyik több mint húszezer olvasót veszített az elmúlt időben, így már csak 134,2 ezren választják a standról. A legjobban a legtöbb példányszámban (277,5 ezer) fogyó Story járt a bulvár hetilapok közül, 3,6 százalékos veszteségükkel mondhatni egyelőre megúszták a válságot.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Bors a válság egyetlen nyertese - 2009.05.12.
A Népszabadság példányszáma átlépte a bűvös százezret. Lefelé.
A Sanoma szerint 2012-re heveri ki válságot a médiapiac - 2009.03.11.
A kiadó szerint a Playboy és a Cosmo 40 százalékos veszteségre számíthat, mert a hirdetők átmentek a hetilapokhoz.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől