Az MTV is csatlakozott a digitális átálláshoz

2009.06.18. 15:40
Az m1 és az m2 is hd-minőségben sugározza nemsokára műsorát a digitális platformon, ráadásul ingyen. Azért az adófizetőknek több mint kétmilliárd forintjába kerül évente a köztévék nagy felbontása.

Eredményt hirdetett a Magyar Televízió abban a közbeszerzési eljárásban, amelyen amúgy csak egyetlen cég, az Antenna Hungária indulhatott, mivel a digitális földfelszíni sugárzáshoz kerestek partnert, és a rendszert Magyarországon az AH üzemelteti. A tender lezárulásával a közszolgálati televízió is csatlakozott a digitális átálláshoz, így az m1 és az m2 nagy felbontású adása is bekerülhet a MinDig TV szabadon fogható kínálatába. (Az m1 és az m2 is fent volt már kísérleti jelleggel az első multiplexen, de a kísérleti adást március 31-én beszűntették.)

Az MTV és az Antenna Hungária eddig információink szerint azért nem tudtak megállapodni a digitális sugárzáshoz való csatlakozásról, mert a közszolgálati televízió nem volt elégedett az AH által kínált szerződési feltételekkel. Pedig az ár nem kérdéses, hiszen azt pályázatban a közszolgálati médiák számára biztosította a cég.

Úgy tudjuk, hogy az AH tizenkét évre magához akarja kötni az adókat, pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez a technológia még létezni fog tizenkét év múlva. Ráadásul az első ajánlatban a sugárzás minőségére sem vállalt megfelelő garanciákat, például csak akkor fizetett volna kötbért, ha egyáltalán nem fogható az adás.

A műsorszórási szerződés szerint az Antenna Hungária 1 megabit adatot óránként 13 264 forintért továbbít az MTV-nek. A hd-adáshoz körülbelül 8 megabites állandó sávszélesség kell vagyis csatornánként évi 930 millió forintba kerül az adófizetőknek, hogy a közszolgálati tévét hd-minőségben nézhessék, pedig jelenleg még csak az m1 és az m2 műsorainak elenyésző része valódi nagy felbontású. A legtöbb műsort megfelelő kamerák és vágóberendezések híján csak felkonvertálják, vagyis hiába több a pixel a képen, nincs több részlet, képi információ, nem javul számottevően a minőség.

Az Index információi szerint az MTV és a Duna Televízió azért került fel nagy felbontásban a digitális multiplexre, mert az átállást levezénylő pártok ezzel a jelentős pluszbevétellel (a hagyományos sd-minőség alig több mint 250 millió forintba került volna csak adónként) akarják kárpótolni az Antenna Hungáriát, amiért a törvény szerint ingyen kell továbbítaniuk az ATV és a HírTv műsorát.

Ha az MTV és a DunaTelevízió nem hd-minőségben lenne fent a digitális multipelxen, akkor a magyar állam évente közel 2,3 milliárd forintot spórolhatna. A nagy felbontású, ingyenes adásnak azért sincs sok értelme, mert a földfelszíni sugárzást éppen a lakosság legszegényebb 20 százalékának szánják, akik jelenleg antennával nézik az m1, a Tv2 és az RTL Klub műsorát, és nincs műholdas- és kábelelőfizetésük. Ezekben a háztartásokban pedig jelenleg alig van hd-adás vételére alkalma plazma- vagy lcd-tévé.