Meghalt Walter Cronkite

2009. július 18., szombat 08:42 |

92 éves korában, hosszan tartó betegség után meghalt Walter Cronkite, a CBS egykori riportere. Az amerikai televíziós újságírás egyik legtekintélyesebb alakjaként tartották számon.

000T TRWas2465068

Kilencvenkét éves korában elhunyt Walter Cronkite, a CBS News amerikai hírtelevízió egykori legendás riportere.

A CBS helyi idő szerint pénteken közölte, hogy Walter Cronkite hosszan tartó betegség után halt meg New York-i otthonában, családtagjai körében.

Walter Cronkite, a II. világháború idején a UPI hírügynökség haditudósítója, a háború után moszkvai tudósítója volt. 1946-ban ő vezette a náci háborús bűnösök perének nürnbergi tárgyalásáról tudósító stábot. 1950-81 között a CBS televíziós társaság hírműsorainak vezetőjeként országos ismertségre tett szert, és működése a tárgyilagos híradás mintájául szolgált.

Az amerikai televíziós újságírás egyik legtekintélyesebb alakjaként tartották számon. Tevékenységét többször ismerték el Grammy-díjjal. 1981-ben megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet.

Amerikaiak milliói számára idéz a hangja olyan történelmi eseményeket, mint az 1962-es kubai rakétaválság, vagy Kennedy elnök meggyilkolása - ő jelentette be elsőnek az elnök halálhírét, életében először kizökkenve közismert nyugalmából -, a vietnami háború vagy a Watergate-ügy. Nem véletlenül tartották őt "Amerika leghitelesebb emberének". Lyndon B. Johnson elnök mondta a vietnami háborút bíráló kommentárjairól: "Ha elveszítjük Cronkite-ot, elveszítjük az átlag amerikait".

Visszavonulása után is időnként meghívták egy-egy jeles esemény tudósítására, mint például John Glenn 1998-as űrrepülése alkalmából, mivel ő volt ott az első amerikai űrhajós 1962-es úttörő útjánál.

Barack Obama amerikai elnök közölte a halál hírére reagálva, hogy Cronkite "a bizonyosság hangja volt a bizonytalan világban", aki "sosem csapott be bennünket". George Bush volt amerikai elnök "az amerikai újságírás ikonjának" nevezte az elhunyt újságírót.

Címkék:

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!