Elhunyt László atya

2009.08.25. 11:37 Módosítva: 2009.08.25. 11:40
László atya meccs előtt a szurkolókhoz szól az Üllői úton
László atya meccs előtt a szurkolókhoz szól az Üllői úton

Életének 62. évében, hosszú betegség után kedden elhunyt Lipp László, akit nyilvános szereplései során László atya néven ismerhettek meg az emberek, tudatta a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia.

A futballpályán 2004-ben
A futballpályán 2004-ben

Lipp László 1948-ban született Budapesten, 1971-ben szentelték pappá. Egyháztörténetből doktori címet szerzett. 1989-től a gazdagréti lakótelep egyházközösségi életének megszervezésén, valamint a templom felépítése érdekében munkálkodott, amelyet azután Paskai László bíboros, érsek 2002-ben áldott meg, áll a plébánia közleményében.

Családi Fradi-délutánon  2006-ban Gellei Imre  edzővel az erdőben találkozik László atya
Családi Fradi-délutánon 2006-ban Gellei Imre edzővel az erdőben találkozik László atya

László atya számos közösségi feladatot vállalt, részt vett a tábori lelkészség és a hospice szolgálat megszervezésében is. László atya jól ismert volt futballszeretetéről is. Az ország egyik legismertebb katolikus papjává nemcsak fociszeretete tette: légi temetést szervezett, blogot írt és online közvetített szentmiséket.

László atya 2007-ben felszentelte az Index új ruhát öltött címlapját

Az Index olvasói többek között az index.hu új (azaz mostani) címlapjának felszentelésekor találkozhattak vele, de gyakran vállalt más médiaszerepléseket is, így például a Szomszédok sorozatban is feltűnt, és saját műsora volt a Magyar Televízió kettes csatornáján.

Lipp László temetéséről később intézkednek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport