Megszavazták, hogy törvénytelenül rúgták ki a Napkeltét

  • Index, MTI
2009. szeptember 28., hétfő 21:49 |

Az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége szerint törvénytelen volt a Napkelte szerződésének felbontása, és felszólítják az MTV-t, hogy vegyék vissza a műsorra Gyárfás Tamás produkcióját. A kétharmados többséghez az MSZP, az SZDSZ és az MDF delegáltjai is kellettek.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Marad a Ma reggel, nem jön a Napkelte - 2009.09.29.
Az MTV szerint a kuratórium nem szólhat bele a műsorpolitikába. Új műsorvezető érkezik.
A szocialisták bojkottálják reggel az MTV-t - 2009.10.01.
A Fidesz a Napkeltét nem bírta, az MSZP a Ma reggelből nem kér, "amíg nem tisztázódik a helyzet".

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hétfői ülésén kétharmados többséggel megállapította, hogy jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződésének felmondása. Tíz-négy arányban szavazták meg, hogy a szerződés felmondása is törvénytelen, a Fidesz képviselői tartózkodtak, a KDNP által delegált tag pedig nem szavazott, mivel törvénytelennek tartja az egész eljárást.

"Az elnökség kötelezi az alelnököt az eredeti állapot helyreállítására. Az ügyből keletkezett esetleges kárért az MTV Zrt. alelnöke felelősséggel tartozik" – áll a döntésben.

Czeglédi László, a kormányoldal által delegált kuratóriumi elnök a tanácskozásról távozóban közölte a sajtóval, hogy jövő keddi ülésükön tekintik át az ügyvezető alelnök másféléves tevékenységét Arra a kérdésre, hogy felmerült-e a választott vezető nélkül működő intézményt irányító Medveczky Balázs felmentése, csak annyit mondott, hogy most "most nem".

Az ülésen a fideszes kuratóriumi tagok szerint kiosztottak két előterjesztést, amelyek Medveczky Balázs ügyvezetői, illetve alelnöki posztról való felmentését tartalmazták, ám "aztán az MSZP és az SZDSZ végül nem bocsátotta szavazásra ezt a beadványt.

Megtámadják a döntést

A Kuratórium elnöksége valószínűleg a médiatörvényre hivatkozott a döntés meghozatalakor, ami kimondja, hogy az elnökségnek előzetesen jóvá kell hagynia a háromszázmillió forintnál nagyobb értékű szerződéseket. Erre utal az is, hogy a hétfői ülésen a Tévé ügyvédje, vagy éppen az Á la Carte ügyeit nem is érintették, hiszen ezek a szerződések nem érték el a háromszázmilliós értékhatárt. A médiatörvényben azonban nincs szó arról, hogy a szerződések felbontásához is kell a kuratórium engedélye, így várhatóan hosszú jogi csatározás kezdődik majd az MTV és a kéztévét felügyelő kuratórium között.

Először a fideszes és a kereszténydemokrata kuratóriumi tagok a z MTV Közalapítvány ellenőrző testületéhez fordultak jogorvoslatért. Ebben a testületben egyébként a jobboldal van erőfölényben.

Múlt pénteken bontotta fel a Nap-kelte jövő év végéig szóló szerződését a Magyar Televízió, már aznap azt nyilatkozta az MTV kuratóriumának elnöke, hogy a döntés beláthatatlan következményekkel jár, és ezeket mind Medveczky Balázsnak, a közszolgálati tévé ügyvezető alelnökének kell viselnie. Az új műsor, a Ma reggel Süveges Gergővel hétfőn el is indult, ha az MTV nem kér jogorvoslatot, akkor szerdától akár vissza is térhet a Napkelte.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Miért csak most rúgták ki a Napkeltét?
Süveges Gergő vezeti az MTV új reggeli műsorát - 2009.09.27.
A köztévé azt reméli, hogy visszatér a reggeli sávba a Fidesz is.
Alakul a Napkeltét felváltó műsor stábja - 2009.09.25.
Az MTV új reggeli műsorának főszerkesztője az Orbán-kormány alatt a Híradót irányította.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!