Kizártak egy céget a rádiós pályázatból

  • Index, MTI
2009. október 7., szerda 16:07 |

A Rádió1 szeptemberben távozó ügyvezető igazgatójának cégét az ORTT kizárta az országos rádiófrekvenciákra kiírt pályázatból. Bevételük felét rögtön az államnak utalták volna, ami a médiatestület szerint elképzelhetetlen.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Több rádiós pályázat is irreális Majtényi szerint - 2009.10.08.
Tegnap kizártak egy indulót, mert túl sok pénzt ígért, de az ORTT elnöke szerint vannak még teljesíthetetlen ajánlatok.

A médiahatóság kizárta az országos kereskedelmi rádiós jogosultságokra kiírt pályázatból a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt.-t, értesült az MTI. A közlés szerint a jelenleg a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által használt hullámsávért is versenybe szálló társaságot mindkét versenyből kizárták.

Az ORTT szakmai okokra hivatkozva még a pártok által delegált testületi tagok szavazása előtt kizárna a hat pályázó közül hármat. Az Index információi szerint azért, mert mindhárom cég árbevétele 50 százalékát, vagy ennél nagyobb összeget ajánlott fel éves koncessziós díjként, ez pedig az ORTT szerint irreális: egyetlen rádió sem képes a magyar piacon árbevételének kevesebb mint feléből fedezni működési költségeit úgy, hogy még nyereséget is termeljen.

A most kizárt Zene Rádió Márton Dávid tulajdonában van, aki a pályázat beadása előtt pár nappal még a Rádió1 ügyvezető igazgatója volt. Információink szerint a cég mögött ugyanaz a francia Legardere-csoport áll, amely a Rádió1-ben is jelentős tulajdonrésszel rendelkezik. A médiavállalkozások mellett fegyver- és rakétagyártással is foglalkozó cég azért maradt ki hivatalosan a pályázatból, mert az ORTT kikötötte, hogy a nyerteseknek le kell mondaniuk nem országos frekvenciájukról.

A többi cég pályázatát végül elfogadta az ORTT.

A pályázatok szeptember 28-ai beadása után közzétett médiahatósági menetrend szerint egy hét áll rendelkezésre, hogy a beadott anyagok alaki-tartalmi érvényességének vizsgálata után az ORTT irodája előterjesztést készítsen. Az ügyben a következő héten - azaz most - dönthet a testület, majd 20-21 napot szánnak a hiánypótlási felszólítások kiküldésére és az anyagok beérkezésére. Egy hetet számolnak az ajánlatok értékelésére, valamint arra, hogy ezt követően a testület döntést hozzon. Attól számítva öt munkanap áll a nyertesek rendelkezésére, hogy megkössék a műsorszolgáltatási szerződést. Így ha nem gyorsítják fel a folyamatot, november közepére csúszhat ez az aktus, miközben a nyerteseknek november 19-én meg kellene kezdeniük a műsorszolgáltatást.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Pártok dönthetnek az országos rádiókról - 2009.09.28.
A Sláger és a Danubius frekvenciájára hatan pályáznak, a Fidesz rádiója lehet az egyik befutó.
Nem tudjuk, milyen lesz a jövő rádió, de mi megcsináljuk - 2009.09.18.
A Danubius Rádió saját frekvenciájára pályázik, és nincs is vészterve, ha mégsem nyernének. Interjú a tulajdonosokkal.
Vezetőn veszekszik a Sláger és a Danubius - 2009.09.01.
Turi Árpád átállt a konkurenciához, fél évig nem tehetett volna ilyet, állítja eddigi munkaadója.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!