Több rádiós pályázat is irreális Majtényi szerint

2009. október 8., csütörtök 21:02

Szerdán kizárták a Zene Rádiót az országos analóg rádiófrekvenciákra kiírt pályázatból, mivel az ORTT szerint irreális volt az üzleti tervük. A médiatestület elnöke szerint vannak még hasonlóan túlzó pályázatok versenyben.

Az egyik pályázó mindkét ajánlatának kizárása után is akad olyan anyag, amelynek üzleti-pénzügyi terve irreális, és teljesíthetetlen ígéretet tesz - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek a médiahatóság elnöke. Majtényi László ugyanakkor mind a szerinte vitatható ajánlatok benyújtóinak kilétére, mind az ilyen anyagok számára vonatkozó kérdést elhárította.

Azt mondta, hogy az eddigi egyetlen elutasításból is világosan ki kellene derülnie a kizárás magyarázatának. Majtényi László úgy fogalmazott: "Elég sokat dolgoztam azért, hogy legyen pályázat, most pedig azért kell küzdeni, hogy fair legyen."

Majtényi László elmondta: az üzleti tervek megítéléséhez több forrás is rendelkezésükre áll, hiszen az ORTT irodája mellett ő is készíttetett piacelemzést a Corvinus Egyetem neves médiakutató műhelyével. Ez az elemzés több pályázó esetében jutott arra a következtetésre, hogy az üzleti terv megvalósulásának esélye nulla. Arról az elnök nem kívánt nyilatkozni, hogy a két anyag szerint mekkora az az összeg, amely a következő években bevételként reálisan megszerezhető a két országos kereskedelmi rádiós jogosultságból.

Szerdai ülésén zárta ki a versenyből a Zene Rádió Zrt. mindkét pályázatát a médiahatóság, amelynek közleménye szerint "a piaci körülményekre vonatkozóan helytelen, nem megalapozott feltételezésekből indul ki" a visszautasított ajánlat üzleti-pénzügyi terve.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kizártak egy céget a rádiós pályázatból  - 2009.10.07.
Túl sokat ajánlott, ezért kizárták a tenderből a Rádió1 egykori ügyvezetőjének vállalkozását.
Pártok dönthetnek az országos rádiókról - 2009.09.28.
A Sláger és a Danubius frekvenciájára hatan pályáznak, a Fidesz rádiója lehet az egyik befutó.
Nem tudjuk, milyen lesz a jövő rádió, de mi megcsináljuk - 2009.09.18.
A Danubius Rádió saját frekvenciájára pályázik, és nincs is vészterve, ha mégsem nyernének. Interjú a tulajdonosokkal.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés