Súlyos jogsértés a rádiópályázatoknál

2009. október 12., hétfő 16:00 |

A pályázat elbírálásának törvényességét és az országos kereskedelmi rádiózás jövőjét is súlyosan veszélyeztető jogsértés történt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint a múlt héten, ahogyan kizárások ügyében határozott a médiahatóság.

Az ORTT "szakmai szempontból indokolhatatlanul, önkényesen, a pályázati felhívást sértően tett különbséget lényegében azonos tartalmú pályázati ajánlatok között" - áll Majtényi László hétfőn publikált különvéleményében.

A médiahatóság - többségi támogatással - befogadta a jelenleg a Heti Választ is kiadó cégcsoporthoz tartozó Advenio Zrt. pályázati ajánlatát, holott az sértette a médiatörvény összeférhetetlenségi, tulajdonosi korlátokra vonatkozó követelményeit: tulajdonosai egyike fővárosi rádiós jogosultsággal rendelkezik, ennek ellenére nem nyilatkoztak a pályázat benyújtásakor arról, hogy ha országos koncessziót nyernek, lemondanak a szintén a cégcsoporthoz tartozó Lánchíd Rádió már meglévő helyi frekvenciáiról.

A médiatörvény, az általános pályázati feltételek és a pályázati felhívás alapján "nyilvánvaló, hogy a pályázó e kötelezettsége nemcsak személyében, hanem a tulajdonosi körében jelentkező összeférhetetlenség esetén is fennáll - ellenkező esetben feloldatlan maradna az ellentmondás a pályázati ajánlat és az egyik legalapvetőbb törvényi és pályázati követelmény között" - fogalmaz az ORTT első embere. Megemlíti: a felhívás ebben az esetben hiánypótlási lehetőség nélkül alakilag érvénytelennek nyilvánítja a pályázatot.

Az ajánlattal szemben "komoly kifogások vethetők fel", így a jövőben feltétlenül mérlegelnie kell az ORTT-nek, "megalapozottnak tartja-e azt az üzleti tervet, amely úgy ígér önmagában is ésszerűtlenül magas műsorszolgáltatási díjat, hogy ezt a törvény által engedett maximális reklámidőt harmadával túllépő reklámértékesítéssel tetézi".

Pedig a Zene Rádiót kizárták

A múlt szerdán "az üzleti terv megalapozatlansága" miatt mindkét jogosultság versenyében visszautasította a testület a Zene Rádió Zrt. által tett ajánlat pályázati ajánlatot, miközben az FM1 Konzorcium esetében nem tett így.

"A Testület rendelkezésére álló szakvélemények egyöntetű álláspontja szerint az ORTT-hez beérkező pályázati ajánlatok közül többről is egyértelműen kijelenthető, hogy teljes mértékben irreális piaci szempontokon és számításokon alapulnak, piaci feltételezéseik és várakozásaik nyilvánvalóan megalapozatlanok, ebből következően alkalmatlanok arra, hogy a vállalt feltételek szerint a műsorszolgáltatási jogosultságot annak teljes időtartama alatt gyakorolják" - fogalmaz Majtényi László.

Az ORTT múlt szerdai döntésével "a nyertesek kiválasztásával kapcsolatos testületi mozgásteret igen szűkre szabta", s ezzel "azt kockáztatja, hogy az országos kereskedelmi rádiós piac rövid időn belül összeomlik, vagy utólag olyan módon és mértékben kell módosítani az elnyert műsorszolgáltatási jogosultság feltételeit, ami a jelenlegi pályázat egészének tisztaságát, sőt értelmét is megkérdőjelezi" - áll az elnöki különvéleményben.

Majtényi László - hangsúlyozva, hogy a megalapozatlan pályázatok "lényegében azonos vagy alig különböző ajánlatokat" tartalmaznak - annak a véleményének ad hangot, hogy "az ORTT-nek a többségi döntést támogató tagjai kísérletet sem tettek arra, hogy ezt az önkényes különbségtételt szakmai érvekkel alátámasszák", ez pedig súlyos jogsértés.

Az elnök megemlíti: a pályázati eljárás határideje még megengedte volna, hogy a testület múlt szerdai ülésén ne döntsön az üzleti tervekről, így jelen szakaszban ne zárjon ki egy pályázót sem, ám elnapolási javaslatát senki nem támogatta.

"Ugyanakkor azt is le kell szögeznem, hogy a pályázati eljárás későbbi szakaszaiban még sor kerülhet további kizárásokra. A pályázat jogszerű folytatása mindenképpen megkívánja, hogy a testület újból döntsön a megalapozatlan üzleti tervvel benyújtott ajánlatok visszautasításáról. Ellenkező esetben az országos rádiós jogosultságokra kiírt pályázatokon törvényes nyertes nem lesz hirdethető" - zárul Majtényi László különvéleménye.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az SZDSZ szerint ki kell zárni az Adveniót  - 2009.10.09.
Az ORTT szabad demokrata delegáltja szerint a médiatörvénybe ütközik a Lánchíd Rádióhoz tartozó cég pályázata az országos frekvenciáért.
Pártok dönthetnek az országos rádiókról - 2009.09.28.
A Sláger és a Danubius frekvenciájára hatan pályáznak, a Fidesz rádiója lehet az egyik befutó.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!